Olvasnivaló (1255)
Sorrend
lobban a lélek
lámpavilága
bódít a tavasz
akácvirága
felajzott íjként
nyújtom a hátam
roppantom ócska
csigolyám bátran
méregbe fúl sok
kiborult emlék
sírnak még értem
ingatag elmék
dereng a hajnal
csábító fénnyel
húzzál magadhoz
reme
Céltalan tengés-lengés,
közönnyel hullámzó,
hajótörött elmúlás.
Kagylóhangon duruzsolnak
mondataid elfúló foszlányai
az elhagyott aszfaltöbölben.
…
Mintha csak olvadt, híg csendbe merülnél,
hiányod úgy süllyed el az éjszakában.
Fröccsenő cseppjei
(jegyzet)
Van, akinek minden jól áll a kezében, sőt olyan embereket is ismerek, akik nem különösebben iskolázottak vagy műveltek, mégis néhány egyszerű szóval, mondatocskával helyre tudnak tenni akárkit. Legyen az mégoly fontoskodó ember is, akár
Fényben látom a régvolt ifjúság tavát;
ahol vize apad, repedezik medre,
mégsem fogja idő, nem éri hervadás,
partján sűrű nádas hajladozik egyre.
Holtág valójában, nem is tó igazán,
ha áradat jönne, felduzzadna szintje,
cserepes szájamat érintené lan
Hol van már az ifjúság?
A lila lángú orgonák.
Hol az illat áradat?
Mondd, hova lett?
Hol vannak az alkonyok?
A mindörökre sóhajok.
Nappal fényben elveszett.
Mondd, hova lett?
Ősz van most és hervadás.
Csak álmodtalak szép világ?
Zárd le csókkal a
hirtelen lett ősz –
tegnap még langymeleg fényben fürödtek a tarka fák,
bókoltak: tiéd még az ifjúság,
azt súgták: nem csak álmodtalak,
s nem sodor el többé semmilyen áradat.
hirtelen lett ősz –
most hűvös szél cserzi ajkamat,
a lombtalan ágakon búso
Rágcsálom az ajkad – csupa hús
ellopom a hangod – mélabús
iszom szemedből – kávébarna
megérintem melled – készakarva.
Fogom a kezedet – langymeleg
csiklandozom tested – hempereg
elnyújtózol elméd – ellazul
melléd bújok szívem –
Dércsipkét lehelt kertemre a hajnal -
szikrázó diadém fáim homlokán -
menyasszonytáncra kéri a szellő,
megbotlik otthagyott létra fokán.
Naspolyám orcája fagycsípte barna,
ághegyen hintázva kacsint le rám,
levele otthagyta már mind a hűtlen,
társa
