Foghíjas hiénáknak baldachinos zigótájavagyok, most még csak képzelnek a bitófára-van, aki kipróbálta az életet, aztán csak szipog,hátha kevésvártatva összemennek a méretek.Gyapjasan hördül a félretett harag - fabálnákbaágyazott sarkantyús reménysuga
Olvasnivaló (22)
Sorrend
Hangosvers formátum: https://soundcloud.com/4-dim/becs-lj-akkor
Bársonyt tapogató szatócs éjjeleken,
amikor a lélek szemtükrödben pihen,
amikor a homály elfújja gyertyáit,
amikor az álom logikája csábít.
Táncolj, csókolj, remegj!
Óvatosan l
Puszták, terek,
szabad valóság tükreit tartom eléd,
s a tükröződés szélein is magadat éled.
Ősapáink hittel teli tudása ránk köszön,
múlt s régmúlt tüzei, kasként élednek,
éltető tüzek ragyogó fényei között.
Szikrák találkozása az égi fények,
valós hiteit g
táguló mellkasán fehér gyolcs ing libben.
Száz meg száz, ezer és ezer, dobbanásba vész a gonosz hang,
mely altatná Nemzetünk.
Éled, kihajt a szabadság virága, zöldje már ránk kacsint,
hívja a Napot táncba.
V
Lajtorja, a gólyaherceg,
a leghosszabb lábbal henceg,
kényeskedve, büszkén lépked,
mohón lesi az ebédet.
Lapulevél zöld tenyerén
napozik egy békalegény,
meglátja őt gólyaherceg,
kelepeli - Majd' megeszlek!
Breki tüstént tóba ugrik,
tündérró
nem vagyok se itt se ott
lebegtetett állapot
két otthonnal hontalan
itt már nem ott még nincsen
kezem rajt a kilincsen
magam mögött előttem
átlépek a küszöbön
a múlt fogja könyököm
kezét nyújtja a jövő
lebegtetett állapot
két otthonnal hontalan
itt már nem ott még nincsen
kezem rajt a kilincsen
magam mögött előttem
átlépek a küszöbön
a múlt fogja könyököm
kezét nyújtja a jövő
a nappal mérges füstködét
szűri az éj derengő szövetén
a lámpafények karcos udvarukban
sárgán imbolyognak mint van gogh
hamis napraforgói* a recézett levegőben
por ül rá a sötétre és földre nyomja sárgán imbolyognak mint van gogh
hamis napraforgói* a recézett levegőben
a benne éledő koldus világosságot
remegve mo
hátadon
kényszerórák rőzsehalma
ameddig látsz
muszáj-napok birodalma
mögötted
elparázsló fásult évek
kísértenek
hamuba tiport remények
*
hátadon
kényszerórák rőzsehalma
ameddig látsz
muszáj-napok birodalma
mögötted
elparázsló fásult évek
sarjadzn
Az ember magányos-józanul
nem mer aljas lenni,
inkább szervezetten csal,
csorda-részegen veszteget,
munkahelyen lop, csúsztat;
kitervelten gyomrot émelyít.
Törvény, szabályzat, iránymutatás,
jelkép vagy pártlogó mögé bújva
éli ki pénzsóvár, megalkuvó,
korr
Schéner Mihály: Huszárvágta (1994)
Megmutatom Vitéz Jani,
mi is az az origami.
Hajtogassunk huszárcsákót,
lengessük ma magyar zászlót!
Csákóhoz kell sok katona,
a seregnek nagy lakoma.
Piros, fehér, zöld kokárda,
masíroz a papírgárda.
E
...üres szemgödörből
tétován folyik
az idő,
ködgomolyban
sötéten bomlik
a jövő...
elmélázol,lábad
virágot tipor
hallod sírását,
arcodat torzzá
teszi a vigyor
mellyel gyenge
testét törted,
de éhes lábad
tovább csörtet
meg nem áll...
...arcodon egy
könnycsepp
csordul
Tavaszt füleltem március csalóka csendjében,
már ellazult elmével csüngtem a lenge időn,
már nyíló figyelmem legelt a kikelet rendjén,
már sarjadni véltem megroppant régi erőm.
Most újra télbe nézek – bús, szürke szemekkel,
most
Hallom, ahogy halad
az idő. Felsebzi a lábam
az elfáradt cipő.
Futok. Hervadt hajam
fodrozza a szél. Röpül, s megelőz
egy száraz falevél.
Rohanok. Csüng rajtam
a bánat. A vadóc vadhajtások
szaggatják ruhámat.
Ezüst harmat hullik,
a
Gondolatom – álmatag,
agyamban a part szakad,
bontja bánat-hullámverés,
tengerárnyi emlékezés.
Múlik elmém s életem,
napjaim mind jégverem.
Éjszakám csak karmazsin
színnel pislákoló kín,
nem izzik, mint olvadt vas,
hiába bűbáj tavasz.
Ke
színnel pislákoló kín,
nem izzik, mint olvadt vas,
hiába bűbáj tavasz.
Ke
Tamás napra
(Mártírium)
Vérző állat vagyok tengerparton,
gyermekmesékről álmodom,
de nem mondhatom el neked.
Emlékszem kutyára,
ágy-fiókba csukott,
falba zárt patkányra,
éjjelenként ingaóra
hintaláncán lengett,
– nem mer
Fonnyadzik elmémben a setét, bús idő,
érzem tagjaimban: fájt nyit meg a jövő.
Ráró gondolatom éjszakában járó,
tudásszenvedélyem böglyöt utánzó.
Bár semmibe haraptam ivor fogakkal,
részeg hajnalokon horhosban kutattam.
Későn nyílt fel szem
Balogh Jancsi kis satnya ember volt, nagy dumával, horgas orral és vörös hajjal. Mindenki csak Atomrókának nevezte, amióta Pakson dolgozott az erőműben.
Jani egy hetet bulcsázott a cégnél, utána ugyanannyi ideig otthon fusizott a műhelyében. Sokszo
Márciusi éjszaka -
tavaszeső csatorna.
Rügyek könnye kéjjel csöppen,
virágillat lengén röppen.
A hajnal könnyű madárszárnya
enyhe légben - hangok árja.
Tétován taposom utam,
gondolatom halk zongorafutam
lágyan hangolva
