Ülök a képernyő előtt, és aléltan bámulom azt a tengernyi szépséget, mely mások közvetítésével elém tárul. Érdekes a világ! Valakinek megtetszett egy hegyvonulat, lefotózta, én pedig itt élvezkedem. Fel sem kell állnom ebből a székből, ki sem kell
Olvasnivaló (41)
Sorrend
Nevelő apám lábához tapadva, szinte átkarolva, szorítva, néztem a bocit, aki most érkezett hozzánk abból a célból, hogy borjúpaprikássá alakulva ünnepeljük meg Erzsike esküvőjét. A borjú természetesen mit sem tudott a tervről, csak pislogva bámult
Abbagano 20.századi olasz, pozitivista filozófus volt
Zárt ajtókon zörgetsz,
nem tudsz semmit. Az ösztön
illatába dugod fejed.
Túllépsz a hatalom keretein,
s már nincs helyed a kalandban.
Meggyújtott libidód katlanjában
Freudról vallod, hogy na
Életem során már minden lehetséges szerepet eljátszhattam Mikulás érkezésére várva.
Voltam áhítatos szívvel cipőt pucoló copfos kislány, … majd lettem krampusz, mások örömére. Anyukaként pedig, – ahogy csonka családban szokás – szakállasan Mikulásko
Elébb a tornyot a szélből emeltet
valamennyi tisztázatlan termed
a pókhálót a bolthajtások sarkaiba
sosem gyúlt mécs füstjét a falakra
hiányzó fegyverek derengő helyét
a csikorduló vaspántos ajtót
a padlóreccsenést lépteidnek
a kidőlt napszakokat tr
Káli képek kísértenek:
Nap illatú szőlőhegyek,
lankás dombok, tanúsziklák -
dermedt csendű patrióták.
Megfogtak, mint szúrós szeder,
emlékük mély patakmeder,
rám tapadva ölel a múlt -
indája a lelkembe nyúlt.
Erdei út selymes árnya -
velem sét
– Jó estét kedves! Elnézést, hogy idejövök magához, megmondaná, melyik irányba van az Üllői út negyvenöt?
Oda kell mennem majd holnap reggel. Van ott egy olyan hivatal, ahol bejelentést tehetek, valami épületfelújítási csoport. Megnézném most. Tu
Amikor majd a nagy közösségi oldalon
ismerősként visszajelöl engem az Isten,
akkor, igen, akkor fogom
megérteni, hogy éltem egyáltalán,
addig valamelyikünk – vagy ő, vagy én –
csak kamureg, de ha visszajelöl,
Istenem, bár visszajelölne,
akkor majd már mind
Vendégére vár
lelkem Betleheme… Jőjj!
… Ajtómon sincs zár…
Illusztráció: free fotó a netről
Volna egy perced ?
Kérdi szorongva,
S a tétova tekintet
Könnyesen kér.
Szakad a sóhaj,
Rebben a kéz,
Egy elvesztett világ,
A szemembe néz.
Tudja, hogy tudom,
De mégiscsak mondja.
Mennyire nehéz,
Sanyarú sorsa.
Dermedten állok,
Lelkemet védőn.
Csak nézek rá,
Oly eg
Íme, neked is fényesedik az idő
(noha a nappali világ mind rövidebb):
túlhordott viselet szégyenkező tükrét
idegen szemmel bámulod. Pedig volt, hogy
már hetekkel korábban kiakasztottad
hangolódni az alkalomra, amikor
felöltheted, s közben magad
Hosszú utat tett meg az emberiség, míg a barlangtól eljutott a kacsalábig. Hasznára fordította a pusztító tüzet, befogta a szelet, a vizet, kitalálta a kerekeken gördülő taligát. A szócsőből telefon lett, a csillagok közé pedig fellőtte a műholdak
Csontarcú billentyűk
vártak egy dé-re még,
de késett,
a metronóm
kattogta pontos,
monoton ütemét,
mikor felérzett,
s megállt,
– Nincs tovább! –
szólt rá egy árnyék,
s a koncerthallból
kivitték a kihűlt zongorát.
Nevelő apám lábához tapadva, szinte átkarolva, szorítva, néztem a bocit, aki most érkezett hozzánk abból a célból, hogy borjúpaprikássá alakulva ünnepeljük meg Erzsike esküvőjét. A borjú természetesen mit sem tudott a tervről, csak pislogva bámult
Vége már a szenvedélyes
lázas ívű szócsatáknak,
melyben magunkat hittük
az igazság bajnokának.
Hitem is megkopott,
el is hagyott talán,
mint fejemet a hajdan
göndör hajkoronám.
Véleményem, mi van,
nyugodtan mondhatom,
ki rám figyelne, most már,
nincs az a hatal
Nem állhatok meg itt, az 55. sötét csőben,
amelybe egyik vége felől sem férkőzhet a napfény,
karom széttárva már keresztre illőn, hű lator, de még megyek,
tapogatok jobbra-balra, hogy el ne vesszek,
különös formákat érzékelek az ujjaimmal,
horpadá
I. Ott pulzál
Párhuzamos síkok, helyszínek.
Történések egy időben:
lényegük szerint fölötted
zajlók, és intimitástól megemeltek.
Cseppek egyediségében az óceán
megtapasztalt, univerzális élménye,
és megfordítva, a Tejút távolából
kész
Már kukucskál, készülődik és jön! Várjuk szívrepesve évről évre. Van, hogy békét hoz, boldogságot, és van, amikor könnyes szemmel, emlékezve állunk, mert valaki hiányzik a fa mellől.
Az egyik házban egyetértés, meghitt hangulat köszönti, a másikban,
Ifjú volt, és lázas hittel
Lenni akart, az-az Egy!
Ki megmutatja, megváltja
Igazságra megtanítja,
Kitalálja, feltalálja,
Mert egyedül csak Ő tudja,
Mi az igazi egyszeregy.
Nézz hát énrám tucatember!
Lásd, Én vagyok AZ-az EGY!
A megismételhetetlen, az egyed
Milyen lelkesen várjuk! Hogy rajongjuk ismeretlenül! Mennyire szeretjük máris! Számoljuk, mikor érkezik hozzánk, közénk! S most elindult! Ó de izgalmas! Megkezdődött! Beékelődött, kitágult! Mindjárt itt lesz! Már látszik a kis harmatgyenge fejtető,
