„Egy színész a színpadon akkor »töri át« a negyedik falat, mikor játékában, mint a darab szereplője, valamilyen formában a nézőközönség tudtára adja, hogy tisztában van vele, hogy azok figyelik őt.”
(Forrás: Wikipédia)
A nézőtér üres volt, a színpadon
Ahogy vége lett a műszaknak, Pali elindult a tusoló felé. Vidáman énekelt, ahogy a tusfürdőt végigkente a vizes testén. Alig várta, hogy otthon legyen, és magához ölelje édes kis feleségét. A gyerekek fél ötig iskolában vannak — gondolta és még hango
Már más idők járnak, s az erkölcs lett görbe,
Talajt veszt a szellem, ritkán akad tőre,
Palackból kinézve, megfakult az érték,
Üvegkalitkában, mind kisebb a lépték.
Tán szál lett rövidebb, veszt fonalt’ az orsó,
S reped imitt-amott a mézzel teli korsó,
Elc
Mikor szembesültem a ténnyel, hogy haldoklom ledöbbentem. Soha nem gondoltam volna, hogy ennyire közömbösen tudják, ezt az ember szemébe mondani. Egy világ omlott össze bennem, míg kintről az élet szokványos neszei beszűrődtek. Nem volt
A szó hallgat,
Ásít az unalom,
Bekiált a közöny,
Cirógat a vágy,
Csókol a magány,
Diktál az élet,
Előre nézek,
Én itt vagyok,
Fiatalon,
Gazdagon,
Gyógyír nekem
Hangod.
Indulnék…
Írnom kell,
Jegyezni a múltat,
Kívánni a jövőt,
Látni a jelent.
Most,
Nem holnap.
Nyílik a
Egy délelőtt apró lelkük ideszállt a földre
Testük testemben növekedett hónapokon át
Egy újabb délelőtt a nyári nap előhívta őket
Azóta velünk élnek, így lettünk egy család
Eljöttek e világra törékeny kicsi lényként
Akkor még fél karomban elfért mindkét
Tudom, megígértem, nem írok ilyen stílusban, de felejtsétek el a stilisztikát és figyeljétek csak a mesét.
I
Súgnak az emberek, ma is gyakran össze,
Ha telik törköllyel a repedezett bögre,
És ha e történet, hangzik cserép alatt,
Az is oly csendesen, akár
A tavasz első napsugara
duzzasztotta rügyeim,
a forró nyár nevelte,
zöldbe boruló leveleim,
ősz festette szivárvány
színűvé, koronám ékeit,
beköszönt a fagyos tél,
elbocsátom gyermekeim.
Féreg rágja beteg törzsem,
hozzám simítja kérgem az idő,
nem tudom, de ér
Gyakran álmodtam szépeket,
de ködben elúszó fényre-ébredések
fakasztottak mindig újra keserű,
csalódottság-szürke könnyeket.
Kértem kegyelmet százezerszer
sírva, esdekelve, de vádló
miértjeimre nincs válasz
azóta sem.
Mégis, néha még
kapaszkodom semmibe hajló
"Csak én birok versemnek hőse lenni,
első s utolsó mindenik dalomban:
a mindenséget vágyom versbe venni,
de még tovább magamnál nem jutottam."*
Csak a hiányt tudom versembe ölelni,
magamba rejteni becéző szavakkal,
szívem szegletébe örökre bezárni,
Ezt nem mondhatom el senkinek
Mert a magamban elsírt könnyeket
Nem oszthatom meg veled.
Én kerestem valakit, mikor szükség volt rá
De éppen senki nem volt mellettem
Valami nagyon fájt, amit nem értettem.
Rájöttem, hogy egyedül vagyok
Senkim nem volt, ezért
Eddig reméltem és vártalak
Már csak álmodozom
Mint fogyó Hold a Nappal
én a sóhajoddal
úgy változom
Nem tudhatja azt senki
Milyen reménytelenül szeretni
ha nem élte át
Lehet-e valakitől így elvenni
Élte hajnalát?
Te meg mered tenni, neked szabad
Még ha megölsz
„Nem életrajzot írtam Bartókról.
Erre csak olyan író lenne méltó,
Aki vele egyenrangú művész.
De Bartókról írni kell.”
(Székely Júlia, Bp., 1963)
Gyermekkoromban, amikor esténként sokszor fáradtan bandukoltam hazafelé a zeneiskolából, nem foglalko
tarkódon égtájak célkeresztje
gesztusok vetkőznek meztelenre
szívkamrák fagyálló vermek
forradalmaid leveretnek
felekoronáznak ha koronáznak
szél emelte torony a várad
birodalmad ím birtokba veszik
Álltam az ablakban, és a függönyön át, néztem az utcán járkáló embereket. A falon ketyegő régi órára pillantottam. Nagyapámtól örököltem, mindig becsben tartotta, szerinte még Ferenc József királyunké volt, amit büszkén hangoztatott. Ennek tudatában,
Emlékszel?
Tűzliliomok égtek a kertben
kezedért nyúltam lassan
a beszédes csendben meglapult
egy maroknyi vallomás
félszeg gondolat
feleslegessé váltak
akkor a szavak csak egyetlen
halk mozdulat volt
ami fontos maradt a szótlan estből:
egymásba f
1 óra, 5 év, mit számít...
Este tizenegy óra huszonnégy perc,
egyre ritkábban járnak a metrók.
Egy kisöreg igyekszik lefelé,
próbál időt nyerni azzal,
hogy sétál a mozgólépcsőn.
Végül az orra előtt megy el az utolsó.
"Újpest irányába már nem közlekedik
több
Van egy szekrény a lenti szobában,
ahova el szoktam bújni.
Én még pont beférek oda,
de öcsi nem tudja, hogy kell kinyitni.
Remélem,
anyu vesz majd egy nagyobbat,
mert ezt nemsokára ki fogom nőni.
Tegnap eljött hozzánk a tanító néni,
és árulkodott ról
Talán az egyetlen, ami annyira
tied, hogy letagadhatatlan. Mégis,
szemrebbenés nélkül megpróbálkozol
vele, valahányszor beéred azzal:
csak vagy. Hagyod, hogy megessen, pedig épp
neked kellene megtörténned. Többször,
A második lehetett volna – igaz,
egyben a legérdemesebb – egy remény-
teljesnek ígérkező kollekcióban.
Csak éppen már az elsőt sem sikerült
levadászni. Azóta sincs semmi
