SZÉPIRODALOM

Bolondok beszélgetnek

Gazdag volt a herceg nagyon.

Se szeri se száma volt jobbágyainak, falvainak. A hercegi istállóban ficánkoló, toporzékoló paripákat abrakoltattak, kefélték szőrüket csak fényesre, az igyekvő lovászok. Nyári vadászatok alkalmával, c

-Hegedülsz?

Egyre nagyobb szemekben

hull alá az elmúlás: tizenhét

év a katlanban, mögöttünk rút tudás

liheg még, de már rühesebben

zörögnek perceink, mint törékeny

porceláncellák a szívünk alatt - kissé

meg is fakultunk a küzdésben, jól bevált

klisékkel dobál

            
Estefelé kimentem meglocsolni a virágokat. Nagyon meleg volt aznap, szinte izzott a levegő dél tájban, azért is vártam, hogy kicsit alább szálljon a nap. Szeretek locsolni.  Olyankor valamiféle intim kapcsolat jön létre köztünk a virágokk

        Csak a hang után, uram!
        Csakis a hang után!
        Önre aztán nem vár
        se tisztes helytállás,
        se győzelemmel fölérő vereség —
        tétovázások, kételyek,
        kisszerű megalkuvások nélkül
        legyen kés a v

- Miért nincs rajtad cipő?
- Nincsen cipőm.
- Nem fázik a lábad?
- Már nem.
- Valaha fázott?
- Persze, nagyon, és sokan rá is léptek. Vérzett és fájt. Nagyon fájt. Fázott is.
- Hogyan csinálod, hogy már nem fázik?
- Megtanultam, hogy ne érezzem. Láto

Hogyne vágynám én is, s nem kevésbé, mint
a legnagyobbak — csak épp nem művekből
emelt piramis jövőnek konzervált
lakójaként. Mit keresne szabadon
lobogó szellemek közt az öröklét
gyolcsbörtönébe zárt múmia? S meddig
jutna a nagyravágyón végtelenné
megho

                            1.

          Minek tovább, ha nincs miért?
          Ajkam fölrepedt és csorba
          a bögre — elgondolom,
          a hangya mint örül, ha
          az asztalról morzsa hull
          a földre.

          Kérgét eldobja, v

Mindannyiszor átmelegszik a lelkem, valahányszor végigmegyek szabályosan tervezett útjain, és ismételten megállapítom, hogy ez a klinika mennyire elegáns, milyen különlegesen szép. Örömmel tölt el, ahogyan be

Előszó

Ismét egy műfordítással készült dalverset hoztam el nektek. A dal egy nagysikerű francia musical a Notredami toronyőr történetének feldolgozásában hangzik el. A feldolgozás természetesen kicsit átfogalmazza Viktor Hugó regényének történetét ez

csendes ez a ház
csak a szél járkál ki-be
otthon érzi magát
hazajár a szíve
a tél fázik odakint
nincs meleg kabátja
a nap is csak legyint
a maga útját járja
az éjszakák fagyosak
a fák aludni térnek
az Isten sem hisz
saját szemének
halott ez a város
a

Derűs volt még a koraőszi-délután, hogy elindult, úgy döntött, felkapaszkodik a hegyre, régóta készült már erre, halogatta sokáig, rossz szokása szerint. De aznap délután döntött, elindult, hát, maga mögött hagyta a várost, annak mindenféle furcsa, n

Hazafelé igyekszem valahonnét, lefelé a hegyről. Ismeretlen környék, valahogy mégis ismerős. Megkönnyebbülök, álmomban már sokszor jártam erre. Akkor hát nem lesz semmi baj. (Épp úgy, mint álmomban már annyiszor nem lett.) Nyugtatom magam: „Nem lesz

Petárda-robbanások
Zajában született.
Köd volt,
Nyirkos, és nagyon hideg.
Fények festették akkor
A feszült sötétet,
Cifrázták ijedt tél-éji eget.
Várták trombitaszóval,
Nagy vigasságban.
Épp hogy megfogant,
Pár órás csecsemő csak,
S jutott azonnal ár

Szorongásaimból kábán ébredek,    

Izzadságszagú nehéz reggelek

Lopóznak lomhán, kimérten tova.

Veled? - Veled nem lehet!

Eltolod sápadt, szomorú lelkemet.

Szeretlek! - mondanám - eretnek

Tétován, dadogó szavakkal.

Eressz el! - sikoltod - és akkor

Rám zuhan

Jó volt akkor a kertben. Nyugalom, biztonság, szeretet. A ház mögött olyan „gazdasági, hasznos” épületek fogták körbe a baromfiudvart: kamra, alatta pince, következett a másik kamra, régebben istállóként funkcionált, Hóka, Csillag, Manci, kedves lova

Ma van az év utolsó napja,
Hangosan kiabál a város
Apraja – nagyja,
Álljon le a hangos szó,
Halkan mondjunk köszönetet,
Édes Istenem,
Jövőre legalább annyit adj,
Mint idén én nekem!

Nem kérek én sokat,
Csak, hogy tudjak szeretni és
Legyen, aki engem is, viszon

Szerettem abban a kedves, régi nyári kertben! Mert ugyan ismétlődtek a napok, váltották egymást sorra csak, olyan kedves-szüntelen-de-egyáltalában-nem-szürke-egyhangúsággal, valahogy mégse unatkoztam, sose unatkoztam; jó dolgom volt, meg aztán bizton

Kikapcsoltam a tévét. Arcomon elmaszatolom a lefolyt könnyeim, szememből kitörlöm az ott maradt kósza cseppeket. Leoltom a villanyt és a hálószoba felé indulok. Útközben a fürdőben engedek magamnak egy pohár vizet. A hatalmas tükörben szembenézek ön