SZÉPIRODALOM

 Drága Dédi!

 Fenn a magasban ritkán viszik az angyalok a híreket. Oly rég elutaztál abba a távoli, ismeretlen országba, hogy azt hihetnéd már a feledés homálya takar. Dédi, ne hidd ezt, Nagyi sokat mesél Rólad, szívében élsz, amíg szíve dobog. TE

Tágra nyílt szemekkel lapozta az évkönyvet. A legcsodálatosabb ajándék volt, mit eddig kapott. Tátott szájjal bámulta a napok, bolygók, csillagködök, galaxisok fényképeivel gazdagon illusztrált lapokat.

Csodálta a képeken ábrázolt végtelen határtalan

A szem fáradtan csukódott be. Még látta a zöldre festett falakat, az infúzió palackját. Hallotta egy rohanó nővér ijedt kiáltását.

- Gyorsan! A hatosban a betegnek megállt a szíve.

Már hidegen hagyta. Először minden olyan volt, mint amiket mondtak, mes

Látom a képzeletbeli kórót elgurulni előttem. Ide csak a legbátrabbak merészkednek. Arcomon borosta, nyakamban dögcédula, kezemen anyu keze, nyugtatgat.
 - Te következel, sápadt arcú! - szól hozzám Nagy Fehér Köpeny.
Bemegyek hozzá, felültet, a valla

Az Észak-Dunántúli kisváros legeredetibb egyénisége volt Krapajcsek a mindenes. Pár hónapja került oda, mégis úgy hozzáidomult,hozzátartozott a településhez, mint a főtéren levő lovas szobor, a tömjén trágyaszag, mely a városka határába húzódó disznó

Korán kezdtem a kocsmázást. Tízéves se voltam, de már napi rendszerességgel betértem egyik vagy másik ivóba. Nem mintha rabja lettem volna a sörnek, bornak vagy a pálinkának. Még a szagukat se szerettem. Az én kocsmába járásomnak a málnaszörp volt az

Eltűnődöm azon, szükség van-e arra,

Mai ember fülét, régi hang zavarja,

Letűnt birodalmak, bukott királyságok,

Otromba törvények, őrült kiváltságok,

Vajh érdekel bárkit, hogy a múlt ködéből,

Kiragadott képek szólnak ijesztő mesékből?

Hát én csak lerovom

 A vásár bolondja

Recseg- ropog megint a múltnak az emléke,

Mint egy öreg komód, sarkos eresztéke,

Sok-sok idő nyomja, kemény súlyos évek,

Szokás szerint megint, bolondost idézek,

Tekerem most újra, az idő kerekét,

Nyitom egy kódexnek hatalmas fedelét,

Ám

„Csíksomlyó az átlag kolostorok felett áll. Kegyeletre gerjeszt, vonzó hatást gyakorol, benső indításra kelt puszta létében is. Százezrekre gyakorol élő benyomást ösztönösen érzett erejével is. Mérhetetlen egyedi és kizárólagos közös értékeket

Régi karácsonyi emlékeim között időnként felsejlik egy furcsa öregember, egy favágó arca, akit mindenki csak Szőrösfülűként ismert Nagyváradon.

Aprócska legény voltam, tán abban az esztendőben kerültem iskolába, amikor Szenteste, a templomból hazafel

Az éjszaka árnyai mindent beborítottak. A sötétség fekete árnyékként borult a világra. A kíváncsi telihold érdeklődve lesett be az egyik ház ablakán. A férfi az oldalára fordult és átölelte az asszonyt aki mellette feküdt csendben, nyitott szemekkel.

A tengerentúlra szakadt gyermekkori pajtásom újságolta a minap, hogy országuk elnöke a legmagasabb állami kitüntetést adományozta tavaly ősszel a nagyváradi születésű Sarkadi Boldizsár orvosprofesszornak. A gyógyításban elért sikereiért, valamint a

„Az ünnepélyes csend, mely a szívre száll, midőn e völgybe belépünk, érzelmekre tanít minket, melyeket nem érzénk soha.” (Jókai Mór)

           Székelyföld talán legszebb részén, az Olt bal partján, ősi balladák vidékén utazunk. Ezen a csodál

Tusnádfürdőn vagyunk. Először sáros úton megyünk felfelé, útépítő gépek, markolók zaja mellett haladunk el, majd megállunk az éppen most épülő hegyi út előtt. Kicsit távolabb tőlünk, egy magas lépcsőfeljáró mögött a Tulipán (Laleaua) étterem hatalmas

A napokban ünnepségre hívtak az egyik helyi iskolába. Korábban is jártam már ott, ám ezúttal valamilyen furcsa, felemelő érzés kerített hatalmába. Mintha saját iskolám folyosóin lépdeltem volna.

Nekem sosem adatott meg osztálytalálkozóra mennem. Mive

Néhány nappal nagykorúvá válásom előtt váratlanul eltanácsoltak a líceumból, mivel néhányszor hangosan ásítani merészeltem alkotmánytanórán. Az önérzetében mélységesen megsértett, apró termetű tanárnő gazembernek, a haza és a dolgozó nép ellenségén

A szeptember végi tört,

elcsigázott fényben

a sápadt levelek ijedt

halálugrását nézem.

Rövidül léptem.

A nyári, tarka örömök

cikázó, csicsergő raja

már rég elköltözött.

Elrepült délnek.

Üres a fészek.

Élek - konstatálom reggel

ébredés és ébrenlét között

vállcs

Az utcánkban, melyet kezdetben – nem tudni miért – a pokolról kereszteltek el, s csak később vehette fel Nepomuki Szent János nevét, annyi híresség lakott és élt, hogy egy kisebb város a felével is beérte volna. Eme hírességek egyike Ösztöke volt, be

Anna néni különös színfoltja kirándulásunknak. Csíkmadéfalva határában találkozunk vele. Az emlékmű mellett lakik, egyszerű kis parasztházban. Kiszámíthatatlan a kiránduló autóbuszok érkezése. Anna néninek mindig készenlétben kell állni. Bármilyen

   

Hajlott hátú, gyér hajú, puffadt, piros arcú vénember volt Tarajos Ferkó. Mindenki így ismerte Nagyváradon. Naphosszat a kocsmákban ült, két-három hozzá hasonló lecsúszott alak társaságában. Fürgén mozgó, vizenyős kék szemeivel gyanakodva fürké