2012. november 28. du fél öt.
Napközbe szép idő, ahogy meg indult hazafele, elfáradt ma is, az eső először jólesőn permetezi, igazásiból, nem olyan novemberi, vigasztalni próbálja, elunja, majd zuhogni kezd. Ő sietésre fogja, ér a kocsihoz, indít. Üt
Kibontott zászló.
Kokárdavirág.
Égre nyújtózó,
Tiszta ifjúság.
Gyémánt volt szava.
Ha felszikrázott,
Kihűlt parázsból
Élesztett lángot.
Mintha örökké
A bevetési szakasz az egyik legnehezebb ezen a területen. Már számtalanszor átvergődtem rajta, volt, hogy sikerrel, volt, hogy nem annyira.
Hogy miért nem mentem még ki előtte. Márpedig nem bírom tovább, muszáj vizelnem, különben regge
Bolondok beszélgetnek
Gazdag volt a herceg nagyon.
Se szeri se száma volt jobbágyainak, falvainak. A hercegi istállóban ficánkoló, toporzékoló paripákat abrakoltattak, kefélték szőrüket csak fényesre, az igyekvő lovászok. Nyári vadászatok alkalmával, c
-Hegedülsz?
Egyre nagyobb szemekben
hull alá az elmúlás: tizenhét
év a katlanban, mögöttünk rút tudás
liheg még, de már rühesebben
zörögnek perceink, mint törékeny
porceláncellák a szívünk alatt - kissé
meg is fakultunk a küzdésben, jól bevált
klisékkel dobál
Estefelé kimentem meglocsolni a virágokat. Nagyon meleg volt aznap, szinte izzott a levegő dél tájban, azért is vártam, hogy kicsit alább szálljon a nap. Szeretek locsolni. Olyankor valamiféle intim kapcsolat jön létre köztünk a virágokk
Csak a hang után, uram!
Csakis a hang után!
Önre aztán nem vár
se tisztes helytállás,
se győzelemmel fölérő vereség —
tétovázások, kételyek,
kisszerű megalkuvások nélkül
legyen kés a v
- Miért nincs rajtad cipő?
- Nincsen cipőm.
- Nem fázik a lábad?
- Már nem.
- Valaha fázott?
- Persze, nagyon, és sokan rá is léptek. Vérzett és fájt. Nagyon fájt. Fázott is.
- Hogyan csinálod, hogy már nem fázik?
- Megtanultam, hogy ne érezzem. Láto
Hogyne vágynám én is, s nem kevésbé, mint
a legnagyobbak — csak épp nem művekből
emelt piramis jövőnek konzervált
lakójaként. Mit keresne szabadon
lobogó szellemek közt az öröklét
gyolcsbörtönébe zárt múmia? S meddig
jutna a nagyravágyón végtelenné
megho
1.
Minek tovább, ha nincs miért?
Ajkam fölrepedt és csorba
a bögre — elgondolom,
a hangya mint örül, ha
az asztalról morzsa hull
a földre.
Kérgét eldobja, v
Mindannyiszor átmelegszik a lelkem, valahányszor végigmegyek szabályosan tervezett útjain, és ismételten megállapítom, hogy ez a klinika mennyire elegáns, milyen különlegesen szép. Örömmel tölt el, ahogyan be
Előszó
Ismét egy műfordítással készült dalverset hoztam el nektek. A dal egy nagysikerű francia musical a Notredami toronyőr történetének feldolgozásában hangzik el. A feldolgozás természetesen kicsit átfogalmazza Viktor Hugó regényének történetét ez
csendes ez a ház
csak a szél járkál ki-be
otthon érzi magát
hazajár a szíve
a tél fázik odakint
nincs meleg kabátja
a nap is csak legyint
a maga útját járja
az éjszakák fagyosak
a fák aludni térnek
az Isten sem hisz
saját szemének
halott ez a város
a
Derűs volt még a koraőszi-délután, hogy elindult, úgy döntött, felkapaszkodik a hegyre, régóta készült már erre, halogatta sokáig, rossz szokása szerint. De aznap délután döntött, elindult, hát, maga mögött hagyta a várost, annak mindenféle furcsa, n
Hazafelé igyekszem valahonnét, lefelé a hegyről. Ismeretlen környék, valahogy mégis ismerős. Megkönnyebbülök, álmomban már sokszor jártam erre. Akkor hát nem lesz semmi baj. (Épp úgy, mint álmomban már annyiszor nem lett.) Nyugtatom magam: „Nem lesz
Petárda-robbanások
Zajában született.
Köd volt,
Nyirkos, és nagyon hideg.
Fények festették akkor
A feszült sötétet,
Cifrázták ijedt tél-éji eget.
Várták trombitaszóval,
Nagy vigasságban.
Épp hogy megfogant,
Pár órás csecsemő csak,
S jutott azonnal ár
Szorongásaimból kábán ébredek,
Izzadságszagú nehéz reggelek
Lopóznak lomhán, kimérten tova.
Veled? - Veled nem lehet!
Eltolod sápadt, szomorú lelkemet.
Szeretlek! - mondanám - eretnek
Tétován, dadogó szavakkal.
Eressz el! - sikoltod - és akkor
Rám zuhan
Jó volt akkor a kertben. Nyugalom, biztonság, szeretet. A ház mögött olyan „gazdasági, hasznos” épületek fogták körbe a baromfiudvart: kamra, alatta pince, következett a másik kamra, régebben istállóként funkcionált, Hóka, Csillag, Manci, kedves lova
Ma van az év utolsó napja,
Hangosan kiabál a város
Apraja – nagyja,
Álljon le a hangos szó,
Halkan mondjunk köszönetet,
Édes Istenem,
Jövőre legalább annyit adj,
Mint idén én nekem!
Nem kérek én sokat,
Csak, hogy tudjak szeretni és
Legyen, aki engem is, viszon
