SZÉPIRODALOM

A tavasz első napsugara

duzzasztotta rügyeim,

a forró nyár nevelte,

zöldbe boruló leveleim,

ősz festette szivárvány

színűvé, koronám ékeit,

beköszönt a fagyos tél,

elbocsátom gyermekeim.

Féreg rágja beteg törzsem,

hozzám simítja kérgem az idő,

nem tudom, de ér

Gyakran álmodtam szépeket,
de ködben elúszó fényre-ébredések
fakasztottak mindig újra keserű,
csalódottság-szürke könnyeket.
Kértem kegyelmet százezerszer
sírva, esdekelve, de vádló
miértjeimre nincs válasz
azóta sem.
Mégis, néha még
kapaszkodom semmibe hajló

"Csak én birok versemnek hőse lenni,
első s utolsó mindenik dalomban:
a mindenséget vágyom versbe venni,
de még tovább magamnál nem jutottam."*

Csak a hiányt tudom versembe ölelni,
magamba rejteni becéző szavakkal,
szívem szegletébe örökre bezárni,

Ezt nem mondhatom el senkinek

Mert a magamban elsírt könnyeket

Nem oszthatom meg veled.

Én kerestem valakit, mikor szükség volt rá

De éppen senki nem volt mellettem

Valami nagyon fájt, amit nem értettem.

Rájöttem, hogy egyedül vagyok

Senkim nem volt, ezért

Eddig reméltem és vártalak

Már csak álmodozom

Mint fogyó Hold a Nappal

én a sóhajoddal

úgy változom

Nem tudhatja azt senki

Milyen reménytelenül szeretni

ha nem élte át

Lehet-e valakitől így elvenni

Élte hajnalát?

Te meg mered tenni, neked szabad

Még ha megölsz

 „Nem életrajzot írtam Bartókról.

Erre csak olyan író lenne méltó,

Aki vele egyenrangú művész.

De Bartókról írni kell.”

(Székely Júlia, Bp., 1963)

Gyermekkoromban, amikor esténként sokszor fáradtan bandukoltam hazafelé a zeneiskolából, nem foglalko

     
     
     tarkódon égtájak célkeresztje
     gesztusok vetkőznek meztelenre
 
     szívkamrák fagyálló vermek
     forradalmaid leveretnek
 
     felekoronáznak ha koronáznak
     szél emelte torony a várad
 
     birodalmad ím birtokba veszik

Álltam az ablakban, és a függönyön át, néztem az utcán járkáló embereket. A falon ketyegő régi órára pillantottam. Nagyapámtól örököltem, mindig becsben tartotta, szerinte még Ferenc József királyunké volt, amit büszkén hangoztatott. Ennek tudatában,

Emlékszel?
Tűzliliomok égtek a kertben
kezedért nyúltam lassan
a beszédes csendben meglapult
egy maroknyi vallomás
félszeg gondolat
feleslegessé váltak
akkor a szavak csak egyetlen
halk mozdulat volt
ami fontos maradt a szótlan estből:
egymásba f

1 óra, 5 év, mit számít...

Este tizenegy óra huszonnégy perc,
egyre ritkábban járnak a metrók.
Egy kisöreg igyekszik lefelé,
próbál időt nyerni azzal,
hogy sétál a mozgólépcsőn.

Végül az orra előtt megy el az utolsó.
"Újpest irányába már nem közlekedik
több

Van egy szekrény a lenti szobában, 
ahova el szoktam bújni. 
Én még pont beférek oda, 
de öcsi nem tudja, hogy kell kinyitni. 

Remélem, 
anyu vesz majd egy nagyobbat, 
mert ezt nemsokára ki fogom nőni. 

Tegnap eljött hozzánk a tanító néni, 
és árulkodott ról

     Talán az egyetlen, ami annyira
     tied, hogy letagadhatatlan. Mégis,
     szemrebbenés nélkül megpróbálkozol
     vele, valahányszor beéred azzal:
     csak vagy. Hagyod, hogy megessen, pedig épp
     neked kellene megtörténned. Többször,
 

                A második lehetett volna – igaz,
                egyben a legérdemesebb – egy remény-
                teljesnek ígérkező kollekcióban.
                Csak éppen már az elsőt sem sikerült
                levadászni. Azóta sincs semmi

Léleknyi csönd, teremtett lélek, ne higgyétek, hogy
kegyelmet kérek. Télben, déröklű iszonyatban,
szívemig fölérő hamis fagyban kihullott
meséim  tejfoga, elborul hű lovam homloka.
Varjúláb tapod szűz havon, farkas jár a hold-
udvaron. Belesápadnak a vén

     Nem szűnik a varázs

     nem múlnak az álmok, szelíd
     határsértők, szememből szemedre
     áthajolnak napvilágnál inni
     csillagok fényét, tüzet gyújtani
     pázsitodon, majd kioltva meg-
     rabolni rejtekeidet, nem fogyó
     rejtel

„Az erkölcse egy porszívóé, lelke egy tikettautomatáé, alakja pompás, arca gyönyörű, gonosz….”

Ernest Hemingway- Szigetek az áramlatban

Kitapogatja az órát a kezén és lenyomja a gombot. Ahogy a csipogó hang megszűnik, ráeszmél, hogy mi is van. Reggel

         Büszke bizonyosság. Minden
         szavad. Értik. Így hát nem marad
         semmi rejtve. Most már. Innen
         csak előre. Bár a part szakad.

         Szavak nélkül hidat. Nem kell
         több. Ami mégis, régen adott.
         Csa

Ha színjelessel végzed a harmadik osztályt, jövő nyáron megkapod a rég áhított biciklit – ígérte apám a szeptemberi tanévkezdéskor. Ennél hatásosabb varázsigét akkor se találhatott volna ki, ha magánál Dandaló mesternél sajátította volna el a kuruzsl

Kis előszó.

A cél nem mindig az, hogy elgondolkoztassunk embereket ellentmondásokról, hanem a nevetés a mosoly, melynek mostanság olyan ritkán vagyunk részesei.

Ebben a kérdésben bizony sokszor szeretem az abszurdumokat a poénok kiforgatását. Semmi sem