Tudom, megígértem, nem írok ilyen stílusban, de felejtsétek el a stilisztikát és figyeljétek csak a mesét.
I
Súgnak az emberek, ma is gyakran össze,
Ha telik törköllyel a repedezett bögre,
És ha e történet, hangzik cserép alatt,
Az is oly csendesen, akár
A tavasz első napsugara
duzzasztotta rügyeim,
a forró nyár nevelte,
zöldbe boruló leveleim,
ősz festette szivárvány
színűvé, koronám ékeit,
beköszönt a fagyos tél,
elbocsátom gyermekeim.
Féreg rágja beteg törzsem,
hozzám simítja kérgem az idő,
nem tudom, de ér
Gyakran álmodtam szépeket,
de ködben elúszó fényre-ébredések
fakasztottak mindig újra keserű,
csalódottság-szürke könnyeket.
Kértem kegyelmet százezerszer
sírva, esdekelve, de vádló
miértjeimre nincs válasz
azóta sem.
Mégis, néha még
kapaszkodom semmibe hajló
"Csak én birok versemnek hőse lenni,
első s utolsó mindenik dalomban:
a mindenséget vágyom versbe venni,
de még tovább magamnál nem jutottam."*
Csak a hiányt tudom versembe ölelni,
magamba rejteni becéző szavakkal,
szívem szegletébe örökre bezárni,
Ezt nem mondhatom el senkinek
Mert a magamban elsírt könnyeket
Nem oszthatom meg veled.
Én kerestem valakit, mikor szükség volt rá
De éppen senki nem volt mellettem
Valami nagyon fájt, amit nem értettem.
Rájöttem, hogy egyedül vagyok
Senkim nem volt, ezért
Eddig reméltem és vártalak
Már csak álmodozom
Mint fogyó Hold a Nappal
én a sóhajoddal
úgy változom
Nem tudhatja azt senki
Milyen reménytelenül szeretni
ha nem élte át
Lehet-e valakitől így elvenni
Élte hajnalát?
Te meg mered tenni, neked szabad
Még ha megölsz
„Nem életrajzot írtam Bartókról.
Erre csak olyan író lenne méltó,
Aki vele egyenrangú művész.
De Bartókról írni kell.”
(Székely Júlia, Bp., 1963)
Gyermekkoromban, amikor esténként sokszor fáradtan bandukoltam hazafelé a zeneiskolából, nem foglalko
tarkódon égtájak célkeresztje
gesztusok vetkőznek meztelenre
szívkamrák fagyálló vermek
forradalmaid leveretnek
felekoronáznak ha koronáznak
szél emelte torony a várad
birodalmad ím birtokba veszik
Álltam az ablakban, és a függönyön át, néztem az utcán járkáló embereket. A falon ketyegő régi órára pillantottam. Nagyapámtól örököltem, mindig becsben tartotta, szerinte még Ferenc József királyunké volt, amit büszkén hangoztatott. Ennek tudatában,
Emlékszel?
Tűzliliomok égtek a kertben
kezedért nyúltam lassan
a beszédes csendben meglapult
egy maroknyi vallomás
félszeg gondolat
feleslegessé váltak
akkor a szavak csak egyetlen
halk mozdulat volt
ami fontos maradt a szótlan estből:
egymásba f
1 óra, 5 év, mit számít...
Este tizenegy óra huszonnégy perc,
egyre ritkábban járnak a metrók.
Egy kisöreg igyekszik lefelé,
próbál időt nyerni azzal,
hogy sétál a mozgólépcsőn.
Végül az orra előtt megy el az utolsó.
"Újpest irányába már nem közlekedik
több
Van egy szekrény a lenti szobában,
ahova el szoktam bújni.
Én még pont beférek oda,
de öcsi nem tudja, hogy kell kinyitni.
Remélem,
anyu vesz majd egy nagyobbat,
mert ezt nemsokára ki fogom nőni.
Tegnap eljött hozzánk a tanító néni,
és árulkodott ról
Talán az egyetlen, ami annyira
tied, hogy letagadhatatlan. Mégis,
szemrebbenés nélkül megpróbálkozol
vele, valahányszor beéred azzal:
csak vagy. Hagyod, hogy megessen, pedig épp
neked kellene megtörténned. Többször,
A második lehetett volna – igaz,
egyben a legérdemesebb – egy remény-
teljesnek ígérkező kollekcióban.
Csak éppen már az elsőt sem sikerült
levadászni. Azóta sincs semmi
Léleknyi csönd, teremtett lélek, ne higgyétek, hogy
kegyelmet kérek. Télben, déröklű iszonyatban,
szívemig fölérő hamis fagyban kihullott
meséim tejfoga, elborul hű lovam homloka.
Varjúláb tapod szűz havon, farkas jár a hold-
udvaron. Belesápadnak a vén
Nem szűnik a varázs
nem múlnak az álmok, szelíd
határsértők, szememből szemedre
áthajolnak napvilágnál inni
csillagok fényét, tüzet gyújtani
pázsitodon, majd kioltva meg-
rabolni rejtekeidet, nem fogyó
rejtel
„Az erkölcse egy porszívóé, lelke egy tikettautomatáé, alakja pompás, arca gyönyörű, gonosz….”
Ernest Hemingway- Szigetek az áramlatban
Kitapogatja az órát a kezén és lenyomja a gombot. Ahogy a csipogó hang megszűnik, ráeszmél, hogy mi is van. Reggel
Büszke bizonyosság. Minden
szavad. Értik. Így hát nem marad
semmi rejtve. Most már. Innen
csak előre. Bár a part szakad.
Szavak nélkül hidat. Nem kell
több. Ami mégis, régen adott.
Csa
Ha színjelessel végzed a harmadik osztályt, jövő nyáron megkapod a rég áhított biciklit – ígérte apám a szeptemberi tanévkezdéskor. Ennél hatásosabb varázsigét akkor se találhatott volna ki, ha magánál Dandaló mesternél sajátította volna el a kuruzsl
Kis előszó.
A cél nem mindig az, hogy elgondolkoztassunk embereket ellentmondásokról, hanem a nevetés a mosoly, melynek mostanság olyan ritkán vagyunk részesei.
Ebben a kérdésben bizony sokszor szeretem az abszurdumokat a poénok kiforgatását. Semmi sem
