SZÉPIRODALOM

Ritka szerencse az én koromban
még élő szülőknek gyermekeként
tehetni, ami szép kötelesség,
így nem maradhatnak nélkülem ők.

Már harminchét év egy házasságban
– áldhatlak ezért is Téged és őt –,
állít hát önzésem új korlátot:
párom ne hagyj

A lány még aludt, a fiú puha érintésekkel ébresztette fel. Kinyitotta a szemét, álmosan dörzsölgette a szemeit, próbált észhez térni, és felfogni, hol van, mi történik vele.

- Nézd! – szólt a fiú, a kezében egy ruhát tartott – Neked hoztam.

- Istenem,

Furcsa hálót fon körém az éj,
messziről hallik; egy nő dalol.
Hullámzik, tekereg ott a kéj,
s valaki épp szerelmet rabol.

Belém hasít a szürke ballada
táncolnak amott a tűz körül,
simítja őket a nyár fuvallata,
mámorában mind üdvözül.

Táncot járok

mit érdekel engem
ha ma zokog a föld
és dübörgő rezdüléseitől
pusztul a világ
---
csak hatalmas vizeket látok
szomorú templomokat
jajduló égen a nap sötétül
---
mit érdekel engem
mi lesz legvégül
---
én már úgyis tudom
az igazaknak sem lesz
feltámadá

ott leszek
minden apró mozzanatban
és egyetlen
rezzenéssel
írom felül a
felülírhatatlant

újjáteremtem benned az életet

hogy  végre lásd
a fák narancsszínű
sóhaját

jártunk már erre csaknem kéz a kézben
megpróbáltuk egymásnak eljátszani
őszinte arcunk mennyire hibátlan
úgyszólván szeplőtelen az áltatás
a múlt tükre által sem homályosul
érdekes lenne farkasszemet nézni
most hogy ismerjük végre a történtek

Út nem vezet hozzá térben, sem időben.
Vedd birtokba, ami a tied; magadban
keresd, s a szálakat újra összekötve
visszahelyezheted jogaiba. Miért
érnéd be szolgálatkész redukciókkal?
Meg fogsz lepődni, amikor utoléred,
akit bensődben kergetsz. Külö

az ősz tenyerén
ring a tó
halkan moccan a hegy
egy csepp öt csepp
az eső megered

egy csepp öt csepp
az eső megered
az ősz tenyerén
ring a tó
halkan moccan a hegy

egy csepp öt csepp
meg tíz
te vagy az égbolt
én meg a víz

te vagy az égbolt
én meg a víz
ví

Hajnali égen libbenő szélben
zümmögő rétek illata száll,
ébredő házak ablaka nyílik
mosolygó kertek napsugarán.

Hajnali égen cikázó fényben
színes pillangót ölel a táj,
csobbanó patak pajkos cseppjétől
csalogány dalol dús lombú fán.

Hajnali égen szem

kiejtett kezéből az ég
zuhanok a tájjal
---
avar takar földet
zokog a fény
mély ölében
tél vár
lombját vesztett fádon
szél didereg
---
szédül bennem a csend
majd lassan elringat
míg alszom nem fáj az élet
---
de minden ébredésben
csontig égek

( első mese róla, de nem tőle )

Míg én jól bereggeliztem

- a tizenkét morzsát-

Pötty barátom megidézte

Tündérkeresztanyját

mert:

          - Elmondanám hogyan lettem,

            de ő tudja jobban,

            születésem történetét

            neked ne én mon

Javított változat Czinege László javaslatára

( fántváltogatós )

- Havat táncoltat a szél

- A kunyhóban fánt mesél

- Hideget sóhajt a tél

- Dalt rá szamovár zenél

- Elkel most a nagykabát

- Mézezd meg jól a teát

- Ág himbálja varjúját

- Hozd a fát, rakd a fát

-

fekete csillagok
csendjébe bújtam
---
már nem akarom hallani a
hangokat
sem látni a világosságot
a Föld sóhaja
is csak pusztulás
---
csobogástól zuhanásig
a Hold velem volt
és most
néma patak tükrén vérzik

hófehér érintésben
arany napsugár
áldott a föld melyre születtél
fák ölelésében
te lettél az ég

hófehér érintésben
a mindenség 

részeg utcákon
pocsolyába szédül
az éjfél
örömlányokkal veszi magát körbe a
a Hold

angyalok járnak tilosban
félreakasztják glóriájukat
obszcén szavakkal
elküldik Istent
a fenébe

és a hajnal
az - az átkozott
inkább átalussza
a reggelt

Sűrű erdő szép tisztásán jártamba

rábukkantam egy picinyke kis lakra.

Akkora csak két kezembe belefér...

Ki az aki este ide hazatér?

Vagy nem is tér, itthon van a ház ura?

Hopp, az ajtón kipattan egy fura kis figura.

Ki az aki megzavarja sűrű erdős magányo