hátadon
kényszerórák rőzsehalma
ameddig látsz
muszáj-napok birodalma
mögötted
elparázsló fásult évek
kísértenek
hamuba tiport remények
*
hátadon
kényszerórák rőzsehalma
ameddig látsz
muszáj-napok birodalma
mögötted
elparázsló fásult évek
sarjadzn
Olvasnivaló (1426)
Sorrend
Az ember magányos-józanul
nem mer aljas lenni,
inkább szervezetten csal,
csorda-részegen veszteget,
munkahelyen lop, csúsztat;
kitervelten gyomrot émelyít.
Törvény, szabályzat, iránymutatás,
jelkép vagy pártlogó mögé bújva
éli ki pénzsóvár, meg
Schéner Mihály: Huszárvágta (1994)
Megmutatom Vitéz Jani,
mi is az az origami.
Hajtogassunk huszárcsákót,
lengessük ma magyar zászlót!
Csákóhoz kell sok katona,
a seregnek nagy lakoma.
Piros, fehér, zöld kokárda,
masíroz a papírgárda.
E
...üres szemgödörből
tétován folyik
az idő,
ködgomolyban
sötéten bomlik
a jövő...
elmélázol,lábad
virágot tipor
hallod sírását,
arcodat torzzá
teszi a vigyor
mellyel gyenge
testét törted,
de éhes lábad
tovább csörtet
meg nem áll...
...arcodon egy
könnycsepp
csordul
Tavaszt füleltem március csalóka csendjében,
már ellazult elmével csüngtem a lenge időn,
már nyíló figyelmem legelt a kikelet rendjén,
már sarjadni véltem megroppant régi erőm.
Most újra télbe nézek – bús, szürke szemekkel,
most
Hallom, ahogy halad
az idő. Felsebzi a lábam
az elfáradt cipő.
Futok. Hervadt hajam
fodrozza a szél. Röpül, s megelőz
egy száraz falevél.
Rohanok. Csüng rajtam
a bánat. A vadóc vadhajtások
szaggatják ruhámat.
Ezüst harmat hullik,
a
Gondolatom – álmatag,
agyamban a part szakad,
bontja bánat-hullámverés,
tengerárnyi emlékezés.
Múlik elmém s életem,
napjaim mind jégverem.
Éjszakám csak karmazsin
színnel pislákoló kín,
nem izzik, mint olvadt vas,
hiába bűbáj tavasz.
Ke
színnel pislákoló kín,
nem izzik, mint olvadt vas,
hiába bűbáj tavasz.
Ke
Tamás napra
(Mártírium)
Vérző állat vagyok tengerparton,
gyermekmesékről álmodom,
de nem mondhatom el neked.
Emlékszem kutyára,
ágy-fiókba csukott,
falba zárt patkányra,
éjjelenként ingaóra
hintaláncán lengett,
– nem mer
Fonnyadzik elmémben a setét, bús idő,
érzem tagjaimban – fájt nyit meg a jövő.
Ráró gondolatom éjszakában járó,
tudásszenvedélyem böglyöt utánzó.
Bár semmibe haraptam ivor fogakkal,
részeg hajnalokon horhosban kutattam.
Későn nyílt
Balogh Jancsi kis satnya ember volt, nagy dumával, horgas orral és vörös hajjal. Mindenki csak Atomrókának nevezte, amióta Pakson dolgozott az erőműben.
Jani egy hetet bulcsázott a cégnél, utána ugyanannyi ideig otthon fusizott a műhelyében. Soksz
Márciusi éjszaka -
tavaszeső csatorna.
Rügyek könnye kéjjel csöppen,
virágillat lengén röppen.
A hajnal könnyű madárszárnya
enyhe légben - hangok árja.
Tétován taposom utam,
gondolatom halk zongorafutam
lágyan hangolva
Az ablak monitorán
tengerré vált az ég.
Korán elnyelt az idő mélye.
Feketére festetted világom.
Fázom. Piros bőrkötésbe
burkolom magam,
járom a szürke
palakővel takart földet,
ismeretlen ritmust kattog
az útitáska kereke.
– Gyere!– Orká
esőfüggöny fénylő rémség
egész éjjel zordan zuhog
kriptából jött sírsötétség
ablaktörlőm álmot susog
hogyha fognád mindig kezem
az éj nekünk pezsgőt bont’na
táncba hívna fény-bálterem
hajnalmámor horizontja
naptestünkben tűzvirradat
t
az éj nekünk pezsgőt bont’na
táncba hívna fény-bálterem
hajnalmámor horizontja
naptestünkben tűzvirradat
t
Pince homályából
fénylőn tűntél elő,
szemed mécsesében
imbolygott a jövő.
Derekad hullámzott,
mint lázas látomás,
ajkaid formázta
gyöngyházfényű varázs.
Csalogató karod
lágy táncba ringatott,
hangodban vonzódás
vezényelt dallamot.
Testemben az é
Hát ennek is, mint minden másnak,-
Múlnak az álmok, a boldog percek,
Bokron a levél fázósan reszket,
- vége lett sajnos az idei nyárnak.
Nincs élvezője a fodros hullámoknak,
A vízben csak vadkacsák lubickolnak.
A vitorlás is, szerelmünk fészke,
C
Ugye mennyiszer hallunk olyanokat: sovinizmus, nacionalizmus, rasszizmus, fasizmus, cionizmus, gyűlölködés, intolerancia, előítélet stb.?
Nos, amikor hasonlókról értesül valaki, akkor általában a kisebbségek jogainak csorbulására gondol – és a
A kis székely városka állomásán ücsörögtem. Nyári gyakorlatra utaztam vissza a fővárosba, ahol egyetemista voltam. Harmadév utáni nyáron volt ez, már egészen belejöttem a nagyvárosi életbe, alig vártam, hogy ismét ott lehessek. Türelmetlenül nézegett
Tenor Tódor délceg kakas,
tolla fényes, hangja magas.
Napkeltének dallal hódol,
az egész farm neki bókol.
Képzeljétek, hogy járt reggel,
úgy emlékszem, éppen kedden.
Kukurikúúúúúú! – zengte volna,
csak nem szólalt meg a torka.
Hideg vizet ivott es
Egy hajnalon Isten meg én
ültünk a világ tetején.
Az Úr szomorú volt nagyon,
gondoltam, megvigasztalom.
Mutattam neki száz csodát:
virágos rétet, almafát,
emlőn szendergő gyermeket,
pillangót, örömkönnyeket,
csillagszemű leányt s fiút,
lágy völgyben bú
Bojtos fülű, fürge mókus
öreg liget fáin szökken,
ugrabugrál ágról ágra,
fenyőmagot rágcsál közben.
Futkos a kis szeleburdi,
felkúszik a vastag törzsre,
madarakkal incselkedik,
bukfencet vet körbe-körbe.
Megreccsen egy gyenge faág
