Tenor Tódor délceg kakas,
tolla fényes, hangja magas.
Napkeltének dallal hódol,
az egész farm neki bókol.
Képzeljétek, hogy járt reggel,
úgy emlékszem, éppen kedden.
Kukurikúúúúúú! – zengte volna,
csak nem szólalt meg a torka.
Hideg vizet ivott es
Olvasnivaló (1409)
Sorrend
Egy hajnalon Isten meg én
ültünk a világ tetején.
Az Úr szomorú volt nagyon,
gondoltam, megvigasztalom.
Mutattam neki száz csodát:
virágos rétet, almafát,
emlőn szendergő gyermeket,
pillangót, örömkönnyeket,
csillagszemű leányt s fiút,
lágy völgyben bú
Bojtos fülű, fürge mókus
öreg liget fáin szökken,
ugrabugrál ágról ágra,
fenyőmagot rágcsál közben.
Futkos a kis szeleburdi,
felkúszik a vastag törzsre,
madarakkal incselkedik,
bukfencet vet körbe-körbe.
Megreccsen egy gyenge faág
Ténferegtem már életem folyamán
úgy, ahogy tán soha senki.
S ha kérdenéd, hol járt ekkor apám,
mikor nagyon kellett volna menni,
hát nem tudom, barátom.
De elmondom, míg szerette asszonyát,
anyámból megszülettem én.
S magamra löttyintve az út porát,
ha már a
Hajnali homályban monitorba nézek,
képeken simogat naptestű emléked.
Patak hangját hallom, csordogál a Zagyva –
álomdallamokból üledéket hagyva.
Éjszakai láng – bár elparázslott hamu –,
élményt írt elmémbe Somoskőújfalu.
Lü
Szárnyára ültetett egy álom
s a valósághatáron letett...
Hajnali harangszó kelteget,
válladon nyugszik fejem
párnám helyett,
ölelő karod puha takaróm,
s csókodra nyílik szemem
- ébredés Veled -
a valóság dajkál
Olyan üres bennem most a csend,
mint ködlepte, havas erdők, mezők
madártalan csendje.
Egyetlen szó, emlék vagy gondolat
nem moccan benne,
csak elleng merengve
fagyott-fehéren, némán, hidegen
a ködhatárolt szürke végtelenbe.
Nem vágyik kikeletre.
de nagyon megjárta! Beakadt a feje egy fa bozontjába. Hosszú nyakát szegény addig húzta-vonta, igyekezetében összegubancolta. Olyan alaposan beletekeredett, alig kapott torkán cseppnyi lélegzetet. Szerencséjére - én épp közelben voltam, és a nyu
Jégcsap pendül, hó csikordul,
kéményből száll széndioxid,
dermedt égből gumibot hull,
nemcsak zsír ég, fogy a koksz is.
Eltüzeljük a szemetet,
ömlik szaga a világba
(tűzre kerül majd mindenünk,
mégsem csihad a gáz ára),
fojtó füstje karcinogé
a reggeli harmat tündér leheletét kezemben érzem.
Fényes, mosolygós szivárvány átmos, lelkeket ébreszt,
szunnyadó énünk becses tájaira lépünk.
A képzet halható rezgése képeket szalaszt elénk,
magunkba fordult világunk kincsei tám
Csámcsognak rajtam könnyűvérű szájak,
mert igém kitoltam, s kapum bezártam.
A csendes ébredés gitárhúr pattanásai,
a lét pitvarában,
ritka szellő meleg sugara borzolja lelkem.
A tévutak felismert gödrei, idővel hágcsót nyújtanak,
s a meredek oldalak
első lépésekhez
biztatást keresve
inogva érkezni
karoló kezekbe
ifjú évek gyötrő
vizsgáit feledve
reményekkel vágyni
biztos munkahelyre
látni pár ostobát
érezni a semmit
befogni a szájat
nem szólni meg senkit
beállni a sorba
felv
Hajnalodik, halkan haldoklik az éj,
égi kertjét kondenzcsíkok túrják szét.
Az ablak, hol állok – világegyetem,
időm formuláit innen figyelem.
égi kertjét kondenzcsíkok túrják szét.
Az ablak, hol állok – világegyetem,
időm formuláit innen figyelem.
Rács – mely eddig sokat nem takart, most teret nyer,
hámló rozsdarétege új festésért perel.
S
Nem vágy a villamos, ha repülni muszáj,
(már a megszorítás sem igazán a régi),
nem bizserget avítt nosztalgia,
nem susog fülünkbe a Váradihédi.
...
A ligetben bokros csomag játszik:
szájban fog lötyög és elrepedt szofi,
a volt Zalkát is
Aprókat rezzen, rebben a kéz,
finoman moccan - még alig érz' -,
eremben döccen a dobbanó vér.
Arcod előttem folyótükör,
fordul az ágyam szobámmal pör'-
elfúló hangom szárazon hör'.
Indul elébed a lágy gondol',
ébredő elmé
Talán a fák is fájják a telet,
poshadó, korhadt, vén avar felett
hajlanak halkan haldokló hóra
elnéptelenedett utcák szegélyén
hátradőlve, ringatózva.
Az enyészet hasonló,
pecsétje álnok,
fehér égfoszlányok
pelyhet hintenek,
mégis látszik a szemét
(Pécs, keleti városrész)
Tudod, ha már itt vagy, nézz szét:
a Mecsek patkója lángol.
Hajnalát terítve kérték
aranykincsüket a nyárból
gőz'lő, száradó virágok.
Az utak csak itt kezdődnek
s amerre, ha csorbán járok,
hazatalált röghöz köt le
egy új
