Olvasnivaló (1299)
Sorrend
Dérré dermedt a hajnali harmat,
Kóbor szellők avart kavarnak.
Kincsét az ősznek mind elorozzák:
Lopják a fák dús aranyát, bronzát.
Hallgat az erdő, talán örökre.
Rejtőzik némán nehéz ködökbe.
Zizzenő kórón halott virágok...
Kóbor szellők avart kavarnak.
Kincsét az ősznek mind elorozzák:
Lopják a fák dús aranyát, bronzát.
Hallgat az erdő, talán örökre.
Rejtőzik némán nehéz ködökbe.
Zizzenő kórón halott virágok...
Károg a holló, nagy h
az elképzelt jövő lehet bármilyen tiszta
az élet koszos köznapi mőbiusz szállítószalagján
amit ma átveszek én te másként kapod vissza
egyoldalú az idom mégis megfordul a való
az érzéseink alatt gyakorta meginog a plató
a valóság energiája húrként fo
lobban a lélek
lámpavilága
bódít a tavasz
akácvirága
felajzott íjként
nyújtom a hátam
roppantom ócska
csigolyám bátran
méregbe fúl sok
kiborult emlék
sírnak még értem
ingatag elmék
dereng a hajnal
csábító fénnyel
húzzál magadhoz
reme
Céltalan tengés-lengés,
közönnyel hullámzó,
hajótörött elmúlás.
Kagylóhangon duruzsolnak
mondataid elfúló foszlányai
az elhagyott aszfaltöbölben.
…
Mintha csak olvadt, híg csendbe merülnél,
hiányod úgy süllyed el az éjszakában.
Fröccsen
Van, akinek minden jól áll a kezében, sőt olyan embereket is ismerek, akik nem különösebben iskolázottak vagy műveltek, mégis néhány egyszerű szóval, kis mondatocskával helyre tudnak tenni bárkit. Legyen az akár egy fontoskodó orvosprofesszor, egyet
Fényben látom a régvolt ifjúság tavát;
ahol vize apad, repedezik medre,
mégsem fogja idő, nem éri hervadás,
partján sűrű nádas hajladozik egyre.
Holtág valójában, nem is tó igazán,
ha áradat jönne, felduzzadna szintje,
cserepes szájamat érintené lan
Hol van már az ifjúság?
A lila lángú orgonák.
Hol az illat áradat?
Mondd, hova lett?
Hol vannak az alkonyok?
A mindörökre sóhajok.
Nappal fényben elveszett.
Mondd, hova lett?
Ősz van most és hervadás.
Csak álmodtalak szép világ?
Zárd le csókkal a
