Puszták, terek,
szabad valóság tükreit tartom eléd,
s a tükröződés szélein is magadat éled.
Ősapáink hittel teli tudása ránk köszön,
múlt s régmúlt tüzei, kasként élednek,
éltető tüzek ragyogó fényei között.
Szikrák találkozása az égi fények,
valós hiteit g
Lajtorja, a gólyaherceg,
a leghosszabb lábbal henceg,
kényeskedve, büszkén lépked,
mohón lesi az ebédet.
Lapulevél zöld tenyerén
napozik egy békalegény,
meglátja őt gólyaherceg,
kelepeli - Majd' megeszlek!
Breki tüstént tóba ugrik,
tündérró
a nappal mérges füstködét
szűri az éj derengő szövetén
por ül rá a sötétre és földre nyomja
a benne éledő koldus világosságot
hátadon
kényszerórák rőzsehalma
ameddig látsz
muszáj-napok birodalma
mögötted
elparázsló fásult évek
kísértenek
hamuba tiport remények
*
hátadon
kényszerórák rőzsehalma
ameddig látsz
muszáj-napok birodalma
mögötted
elparázsló fásult évek
sarjadzn
Az ember magányos-józanul
nem mer aljas lenni,
inkább szervezetten csal,
csorda-részegen veszteget,
munkahelyen lop, csúsztat;
kitervelten gyomrot émelyít.
Törvény, szabályzat, iránymutatás,
jelkép vagy pártlogó mögé bújva
éli ki pénzsóvár, meg
Megmutatom Vitéz Jani,
mi is az az origami.
Hajtogassunk huszárcsákót,
lengessük ma magyar zászlót!
Csákóhoz kell sok katona,
a seregnek nagy lakoma.
Piros, fehér, zöld kokárda,
masíroz a papírgárda.
E
...üres szemgödörből
tétován folyik
az idő,
ködgomolyban
sötéten bomlik
a jövő...
elmélázol,lábad
virágot tipor
hallod sírását,
arcodat torzzá
teszi a vigyor
mellyel gyenge
testét törted,
de éhes lábad
tovább csörtet
meg nem áll...
...arcodon egy
könnycsepp
csordul
Hallom, ahogy halad
az idő. Felsebzi a lábam
az elfáradt cipő.
Futok. Hervadt hajam
fodrozza a szél. Röpül, s megelőz
egy száraz falevél.
Rohanok. Csüng rajtam
a bánat. A vadóc vadhajtások
szaggatják ruhámat.
Ezüst harmat hullik,
a
Gondolatom – álmatag,
agyamban a part szakad,
bontja bánat-hullámverés,
tengerárnyi emlékezés.
Múlik elmém s életem,
napjaim mind jégverem.
Tamás napra
(Mártírium)
Vérző állat vagyok tengerparton,
gyermekmesékről álmodom,
de nem mondhatom el neked.
Emlékszem kutyára,
ágy-fiókba csukott,
falba zárt patkányra,
éjjelenként ingaóra
hintaláncán lengett,
– nem mer
Balogh Jancsi kis satnya ember volt, nagy dumával, horgas orral és vörös hajjal. Mindenki csak Atomrókának nevezte, amióta Pakson dolgozott az erőműben.
Jani egy hetet bulcsázott a cégnél, utána ugyanannyi ideig otthon fusizott a műhelyében. Soksz
Az ablak monitorán
tengerré vált az ég.
Korán elnyelt az idő mélye.
Feketére festetted világom.
Fázom. Piros bőrkötésbe
burkolom magam,
járom a szürke
palakővel takart földet,
ismeretlen ritmust kattog
az útitáska kereke.
– Gyere!– Orká
Pince homályából
fénylőn tűntél elő,
szemed mécsesében
imbolygott a jövő.
Derekad hullámzott,
mint lázas látomás,
ajkaid formázta
gyöngyházfényű varázs.
Csalogató karod
lágy táncba ringatott,
hangodban vonzódás
vezényelt dallamot.
Testemben az é
