Olvasnivaló (1297)
Sorrend
Kristálycsizmába lép az éj,
jégsarkakon kopog,
halk dérrel hinti lábnyomát,
talpán friss hó ropog.
Ilyenkor vágyom messzire,
hol jámbor még a táj,
hol város hangja nem zavar,
a csend magvába zár.
Elindul fáradt képzelet,
bódultan andalog,
szememben
Fehér párán fetreng az éj vadul,
tömött takarója földre lehull.
Homály leskelődik – tétova fény,
az úttest is inog, vonzza a kéj.
Mint dühöngő vadvízen zátonyok,
bukkannak fel sötét kőpásztorok.
Haramialelkük sárkánytorok,
ködcsizmában álló éles sar
amikor rád dől majd a dermedt téli csend
csak szürke gondolatok kabátszárnya leng
töppedt magányodnak rég senki sem felel
már minden kedves szóért térdepelni kell
kezedben minden elmúlt puha pillanat
szúró tövissé válik néhány perc alatt
s
jöttünk, szeretetből éltünk,
szeretetet gőgicsélt a hang, a csend,
a délkörök, a Nő, a Férfi. Az Örök.
Értettük növények, állatok szavát,
dúdoltuk lágy szelek hullámdallamát,
körülfontak fények, illatok, hegyek.
Szerettük egymást mind. Nő
...
és bocsásd meg a mi vétkeinket,
miképpen mi is megbocsátunk…
és bocsásd meg a mi vétkeinket,
miképpen mi is megbocsátunk…
magunknak,
mert míg más szemében a szálkát is,
sajátunkban a gerendát se -
mindig van indok a felmentésre.
mindig van bűnbak kire rákenheted,
és magadnak se vallod be vétkedet.
aki mást
mert míg más szemében a szálkát is,
sajátunkban a gerendát se -
mindig van indok a felmentésre.
mindig van bűnbak kire rákenheted,
és magadnak se vallod be vétkedet.
aki mást
Elmúlt az éj, a vidám barátölelés,
feldöntöttük borunkat, lucskos a söntés.
Elengedtük kezünk – karunk elernyedett,
szófoszlányaink már lógó lebernyegek.
…
A hajnal arcára ráfagyott a fátyol,
az útszéli bokor hullólevél jászol.
R
Nyirkos, hideg hajnalon
kódorgok a tóparton –
szívverésem hallgatom.
Gondolatom messze jár.
Tompán csosszan méla léptem,
visszhangzik a régi stégen –
köd lebeg a víz felett,
táncolnak a szellemek.
Lusta hullám lomhán csobban,
vén hajótest
emlékező képzelet - tekereg
mundért ér a gondolat - lepereg
forróságra dől a dél - sistereg
délibábnak hisz a tiszt - felnevet
pálcát tör a kisvitéz - tiszteleg
megtizedelt rongy sereg - megremeg
szembekötött páni félsz - hempereg
vérbe mártja v
mundért ér a gondolat - lepereg
forróságra dől a dél - sistereg
délibábnak hisz a tiszt - felnevet
pálcát tör a kisvitéz - tiszteleg
megtizedelt rongy sereg - megremeg
szembekötött páni félsz - hempereg
vérbe mártja v
(hét szavas verseny)
Holló hajad a szemedbe hullt,
ordítottad, nem érdekel jelen se múlt.
Köpönyeged gyorsan magadra kaptad -
mikor és hogy kellett, pont úgy forgattad.
Elvitted a Vágtázó halottkémek cédét,
nem húztad le magad után megint a vécét.
Arcomon szánt még az éjjeli árny,
bőrömbe mélyülő barázdát váj.
Gondolataim – elvetett versek –
kifordult röggel vegyült keservek.
Még élénk színekkel zaklat a kép,
mint vágyódó ajkad borzongva tép,
még itt vagy velem te tétova báj,
de ébredt val
Bársony égen csillagok -
ezer gyémántkő ragyog -
Holdudvarban, fényszoknyában
táncot járnak angyalok.
Éji csönd a tájra ül,
ház falára árny vetül,
ezüstfényű pókfonálon
pajkos tündér hegedül.
Lombok közt táncol a szél,
édes titkokat mesél,