SZÉPIRODALOM

Javított változat Czinege László javaslatára

( fántváltogatós )

- Havat táncoltat a szél

- A kunyhóban fánt mesél

- Hideget sóhajt a tél

- Dalt rá szamovár zenél

- Elkel most a nagykabát

- Mézezd meg jól a teát

- Ág himbálja varjúját

- Hozd a fát, rakd a fát

-

fekete csillagok
csendjébe bújtam
---
már nem akarom hallani a
hangokat
sem látni a világosságot
a Föld sóhaja
is csak pusztulás
---
csobogástól zuhanásig
a Hold velem volt
és most
néma patak tükrén vérzik

hófehér érintésben
arany napsugár
áldott a föld melyre születtél
fák ölelésében
te lettél az ég

hófehér érintésben
a mindenség 

részeg utcákon
pocsolyába szédül
az éjfél
örömlányokkal veszi magát körbe a
a Hold

angyalok járnak tilosban
félreakasztják glóriájukat
obszcén szavakkal
elküldik Istent
a fenébe

és a hajnal
az - az átkozott
inkább átalussza
a reggelt

Sűrű erdő szép tisztásán jártamba

rábukkantam egy picinyke kis lakra.

Akkora csak két kezembe belefér...

Ki az aki este ide hazatér?

Vagy nem is tér, itthon van a ház ura?

Hopp, az ajtón kipattan egy fura kis figura.

Ki az aki megzavarja sűrű erdős magányo

a gyermekeket

fénytiszta
szemükben tükröződnek
a fák
mosolygós eget
ölel a szél

újra látnak az álmok
mesék törik meg
a sziklák
mozdulatlanságát
járni tanul a
mozgássérült képzelet
bezárult ajtók nyitják
ki a házat

ne bántsátok
a gyermekeket

áldá

folytathatatlan verssor múlásról
dünnyög vég nélkül jelen időben
zaklat és szekíroz és fejemre
olvas gúnyosan zárójelbe tesz
megkérdőjelez kéjes örömmel
terrorizál mígnem most kiteszem
a pontot folytassa valaki más
megenyhülten szabadon enged min

kacagni hívott a tavasz
a hegy kergette a szelet
miközben Dali
katicabogár - álmot festett

barlangja előtt nótázott a medve
Mozart hangjegyeket terelt
Vangelis meg épp
a Boci boci tarkából felelt

a bécsi keringőből
diszkót kevert Józsi bácsi
szivarra g

Felmászik a vasúti töltésre, és a vágányon megindul előre. Görbült távírópóznák alagutat képeznek előtte. Szíve zakatolására, az agyban sűrűsödő impulzusok hálót vetnek a tájra, foglyul ejtett vándormadarak ezrei viaskodnak a szabadulásért, de mindh

Háttérzajok töltik be a teret,
keresve sem lelek
csendes rést rajta.
Összetart a zenekar,
s én balga
a polcodon hallgatok,
s vagyok,
ide-odadobott.
Néha azt hiszed,
álmom is lopott,
pedig csak
bolond vagyok.
Kis lélek-kokott.

Ajkam festett,
tű-sza

zaklatott lett a tó vize
eltűnt belőle minden kék
mikor siratták halálod
földbegyökerezett az ég

kriptacsendben osont az éj
belesápadtak a házak
vajon te hogy adtál volna
otthont Isten fájdalmának

sírod idegen

sosem haltál meg
csak túl mélyen alszol ahhoz
hogy bárki felébresszen

az égre rajzolt téged
az Isten

Ott éreztem először, az iskola udvarán, talán harmadikban. Pedig
minden ellene szólt: a nyakban mindig szűk kisdobosing, a sötétkék rövid-
nadrághoz dukáló fehér térdzokni, idétlen magasszárú lakkcipővel,
a felvont szemöldökökkel felügyelt alakza

dülöngélő fasorban
elhagyja magát a jómodor
a szél felhőket ráncigál
rongyosra gyűri az eget
dekoratív csillagok
szemérmetlenül
nyögdécselnek a fejed felett
rikoltozik egy vénasszony
az is minek
inkább kötögetne
a majd én megmondalak
anyátoknak helye

Mária azt mondta, még szűz. A háztömbben lakók viszont emlegették, hogy napról napra gömbölyödik a pocakja. Aztán hirtelen lement róla a nagyja. Hiába faggatták, mi történt, a tizenhét éves lány riadva futott el. Feljelenteni nem akarták, mert tudták