SZÉPIRODALOM

 A vásár bolondja

Recseg- ropog megint a múltnak az emléke,

Mint egy öreg komód, sarkos eresztéke,

Sok-sok idő nyomja, kemény súlyos évek,

Szokás szerint megint, bolondost idézek,

Tekerem most újra, az idő kerekét,

Nyitom egy kódexnek hatalmas fedelét,

Ám

„Csíksomlyó az átlag kolostorok felett áll. Kegyeletre gerjeszt, vonzó hatást gyakorol, benső indításra kelt puszta létében is. Százezrekre gyakorol élő benyomást ösztönösen érzett erejével is. Mérhetetlen egyedi és kizárólagos közös értékeket

Régi karácsonyi emlékeim között időnként felsejlik egy furcsa öregember, egy favágó arca, akit mindenki csak Szőrösfülűként ismert Nagyváradon.

Aprócska legény voltam, tán abban az esztendőben kerültem iskolába, amikor Szenteste, a templomból hazafel

Az éjszaka árnyai mindent beborítottak. A sötétség fekete árnyékként borult a világra. A kíváncsi telihold érdeklődve lesett be az egyik ház ablakán. A férfi az oldalára fordult és átölelte az asszonyt aki mellette feküdt csendben, nyitott szemekkel.

A tengerentúlra szakadt gyermekkori pajtásom újságolta a minap, hogy országuk elnöke a legmagasabb állami kitüntetést adományozta tavaly ősszel a nagyváradi születésű Sarkadi Boldizsár orvosprofesszornak. A gyógyításban elért sikereiért, valamint a

„Az ünnepélyes csend, mely a szívre száll, midőn e völgybe belépünk, érzelmekre tanít minket, melyeket nem érzénk soha.” (Jókai Mór)

           Székelyföld talán legszebb részén, az Olt bal partján, ősi balladák vidékén utazunk. Ezen a csodál

Tusnádfürdőn vagyunk. Először sáros úton megyünk felfelé, útépítő gépek, markolók zaja mellett haladunk el, majd megállunk az éppen most épülő hegyi út előtt. Kicsit távolabb tőlünk, egy magas lépcsőfeljáró mögött a Tulipán (Laleaua) étterem hatalmas

A napokban ünnepségre hívtak az egyik helyi iskolába. Korábban is jártam már ott, ám ezúttal valamilyen furcsa, felemelő érzés kerített hatalmába. Mintha saját iskolám folyosóin lépdeltem volna.

Nekem sosem adatott meg osztálytalálkozóra mennem. Mive

Néhány nappal nagykorúvá válásom előtt váratlanul eltanácsoltak a líceumból, mivel néhányszor hangosan ásítani merészeltem alkotmánytanórán. Az önérzetében mélységesen megsértett, apró termetű tanárnő gazembernek, a haza és a dolgozó nép ellenségén

A szeptember végi tört,

elcsigázott fényben

a sápadt levelek ijedt

halálugrását nézem.

Rövidül léptem.

A nyári, tarka örömök

cikázó, csicsergő raja

már rég elköltözött.

Elrepült délnek.

Üres a fészek.

Élek - konstatálom reggel

ébredés és ébrenlét között

vállcs

Az utcánkban, melyet kezdetben – nem tudni miért – a pokolról kereszteltek el, s csak később vehette fel Nepomuki Szent János nevét, annyi híresség lakott és élt, hogy egy kisebb város a felével is beérte volna. Eme hírességek egyike Ösztöke volt, be

Anna néni különös színfoltja kirándulásunknak. Csíkmadéfalva határában találkozunk vele. Az emlékmű mellett lakik, egyszerű kis parasztházban. Kiszámíthatatlan a kiránduló autóbuszok érkezése. Anna néninek mindig készenlétben kell állni. Bármilyen

   

Hajlott hátú, gyér hajú, puffadt, piros arcú vénember volt Tarajos Ferkó. Mindenki így ismerte Nagyváradon. Naphosszat a kocsmákban ült, két-három hozzá hasonló lecsúszott alak társaságában. Fürgén mozgó, vizenyős kék szemeivel gyanakodva fürké

Reggel van, magyar idő szerint 7 óra. Régen aludtam ilyen jót. Kinézek az ablakon, keresem a magas hegycsúcsokat, de sehol nem látom. Felhő takarja mindet.

  - Ez nem lehet igaz. Az este sem láttunk semmit, most sem fogunk?

Résnyire nyitom az abla

Érvényes jegyét mutatja. Hiába.
Holtvágány. Mozdonyra váró, árva
szerelvény. Üres vagonok, lezárva.

Ekkor beléhasít: megborul megint.
Elakad, kihagy. Szív. Szokás szerint.
Van rá magyarázat. Belátja. Legyint.

Tétova léptekkel haza. Lakattal
magára. Minden

Fedésben volt. Az ego árnya nem
engedte látni a végrehajtás
totális szabadságát. Kis híján
beleroppant a bántó kényszerekbe

(belegondolva, ma sem érti,
miként tudott lakni készen
kapott korlátai között).

Tizenkilencre (meg)hívott alsó volt az első

Újra itt vagyunk. Egy esztendő telt el azóta, hogy ezt a számomra oly kedves vidéket, Erdélyt utoljára láttam. Most is rövid idő jut a sok-sok szépség befogadására. Sötétben érkezünk meg szálláshelyünkre, Hargitafürdőre. Kissé fáradtan, éhesen, gé

Ő még gyerek... 


A hír villámként érte. A vád, mely szerint, rossz szülő, a lelkében lüktetett égő sebként. Az emberek megbámulták az arcát és gyalázattal forgatták szájukon a nevét, a nevüket. Már nem volt ember ebben a felfordulásban, már nem érezte

Koradélután Orosháza felé tartottunk kis családunkkal. Szokásomhoz híven, most is figyeltem a kocsiból a kora tavaszi kopár tájat, kerestem a változásokat. A földeken még mindig nagy foltokban állt a víz. Helyenként már kisebb tavakká duz