SZÉPIRODALOM

Tizenegy éves volt akkor. Most mindjárt ötven. Nem értette miért halt meg az apukája. Miért kell neki és két testvérének apa nélkül felnőnie. Ő volt a legöregebb és egyedüli férfi a családban. Látta, amint édesanyja ül a kályha mellett és sír. Nem s

Mottó:
"Kígyónak lábsót, madaraknak fogsort.
Diktál a beteg, írja a doktor.
Beszél majd az utókor, kiről?
Hahahaha Doktor Bubóról."

Fekszem az ágyamon. Elvégeztem többször minden gyakorlatot, amit a gyógytornász reggel bemutatott, és szorgalmi fe

undort öklendezett a seszínű ég
szánalmas lépteid elvesztek
a néma csendben
*
hajnalcsillagra borult a rumos flaska
foszladozni kezdett a szeretés
tükröződött bizonytalanságban
a víz nem mozdul
*
nem törődöm arckifejezéssel
tehetetlenséget zümmög a n

Óvatlanul túl messze merészkedtél.
Nem gondoltad végig, hogy van olyan
pont, ahol nem lehet befejezni, csak
abbahagyni. Innen bűnök rutinos
összjétéka nélkül visszafelé sem
vezet út. Mennyire ügyeltél, kínos
helyzetbe ne kerülj — hogy teremthetnél

Apai nagyapám önkéntesként harcolta az első világháborút. Fiatal volt nagyon. Mesélte, a ”feltöltött személyi állományú” gyalogos zászlóalj menetelt felfelé, aztán foglalt állást valahol a Kárpátokban. (A történészek az oroszok áttöréséről írnak. Sze

Mottó (idézet barátom leveléből):  "Most  meg azt kérdezzük magunktól:  miért van az, hogy
- a  gyerekeknek nincs lelkiismeretük,
-  miért nem tudják, mi a jó és mi a rossz,
- és  miért nem zavarja őket, ha idegeneket ölnek, akár osztálytársaikat,

Hontalan szavak
végtelen térben
Csatolt FÁJ(da)Lom töredÉK
Isten szemében
*
már nem tudok életül
töredékes összefüggések
arcvonalaiban
csontra vetkőzik az idő
reggeli félregombolások
áttűnéseiben
elnémított kő zokog
a felismerés
összetört pillanatában
hozzád indu

Fej: Gombold helyére

azt a mellényt, ha tényleg közös! Kezdetnek
az is megteszi, hogy empátia helyett
nem értetlenkedsz szánt szándékkal. Nyomd
már le a kilincset, másként nem kerülhetsz beljebb.

Kívülről beszólni soha nem szül jó vért.
Színt vall

Inkognitóban jársz. Szembefordított
tükrök között lépkedsz, míg káprázattá
sokszorozódsz. Mikrouniverzumok
tömegébe veszel, bár építeni

szeretnéd a magadét. Szilánkjaid
összeszedni az egyetlen esélybe
kapaszkodsz. Oldasz és oldódsz, hogy
végül lén

Évezredes a ballada,

Hogyan élt isten fia.

Népe, kinek szívét adta,

Gyávaságból megtagadta.

Ott ért véget, a szép kertben,

Hol összegyűltek tizenketten,

Este vacsorára, ünneplésre,  

Áldozatra, beszélgetésre.

Íme, piros bor az én vérem.

Íme, a kenyér az én

Lassan ballagunk felfelé. Lesett a hó az éjjel, nem jár a 22-es, lépkedünk csak porhóban, semmi nyom még, jól esik, ahogy az halkan ropog lépteink alatt. Gimnáziumba járok épp, borért megyünk nagyapámmal, közel a Karácsony. Derült idő van a tetőn, a

(Közbevetés: Jaja! Magam szabom az időm, nem vagyok beteg, áááá, egyáltalán nem, de mostanába’ nem túl jól alakulnak a dolgaim. Sietek hát, gyorsan mesélni sokat. „Gyorsan, sokat”.)

„Megérdemli hát, hogy őróla is írjak…” (Szöveg: Bereményi, zene: Cseh

Érvényedbe került, hogy végül rátalálj.
Addig kerested, míg az ellenállásnál
már csak te lettél könnyebb. Egy pillehálón
fönnakadnál, nem hogy kusza szövevényen.

Miféle durva renonsz az: megkerülve
a valót, rejtezkedésbe menekülni
Legalább tudtad v

Apuval hangosat játszottunk.
Ő volt a zaj, én a suttogás.
Ő volt az erős, én a fontos.
Szeretek a fontos lenni.
Anyu nem értette, mit játszunk.
Csak szólt, hogy kész az ebéd.

Család: háborgó lelkek fogsága.
Fogadkozások, fogantatások,
testvéri szer