Mintha a múltat gyakrabban látnám már időnként, mint ahogy elképzelem a jövőt. Olykor egész órákat tudok ülni a kádban. Észre sem veszem, ahogy rám hűl a meleg víz, és elillan az idő. Csak dörzsölöm a bőröm, hajladozok le-fel, forgatom a fejem, rop
Ha nem bírod a középszer falmelléki árnyékát,
felfúj s feszít a tudás, mit unalmadban habzsoltál,
ha már kiült vad szemedbe a jóllakott rettenet,
akkor kerülj messze, sóvárgón ne szólíts engemet!
Nem fáj, ha nem magad adod az idő hányadához,
Égig nyúló fenyőfák között
az óceán égbe költözött,
lusta felhők füstje imbolyog,
részeg lépcsők
szédülnek a csúcson,
arcot rajzol
a bazalt, barlanglakás
ajtajába kövült az őslakó,
kaktusz szőre tenyerembe vérzik,
szélhez szokott pálmák
lába tűztől k
Kiseperte holdudvarát,
benne táncolt egész este –
dalol az éj, bontja haját,
barnán fénylik pucér teste.
Lator szellő súg fülébe -
simogató hangja botor,
csiklandóan nyúl ölébe,
nevetésük hullámfodor.
Ropog az ágy, deszkája ég,
elparáz
Zümmög a tér,
szétfut milliárd
duruzsló hang atom.
Az éj iszapjába tolnak
virtuális árnyak,
monitor villog...
Újra csak fojtott,
elfúló hangod hallgatom.
A felhorkanó vágyak
csapzott csordáján
füstölög a billog.
