Tamás napra
(Mártírium)
Vérző állat vagyok tengerparton,
gyermekmesékről álmodom,
de nem mondhatom el neked.
Emlékszem kutyára,
ágy-fiókba csukott,
falba zárt patkányra,
éjjelenként ingaóra
hintaláncán lengett,
– nem mer
Olvasnivaló (1297)
Sorrend
Fonnyadzik elmémben a setét, bús idő,
érzem tagjaimban – fájt nyit meg a jövő.
Ráró gondolatom éjszakában járó,
tudásszenvedélyem böglyöt utánzó.
Bár semmibe haraptam ivor fogakkal,
részeg hajnalokon horhosban kutattam.
Későn nyílt
Balogh Jancsi kis satnya ember volt, nagy dumával, horgas orral és vörös hajjal. Mindenki csak Atomrókának nevezte, amióta Pakson dolgozott az erőműben.
Jani egy hetet bulcsázott a cégnél, utána ugyanannyi ideig otthon fusizott a műhelyében. Sokszo
Márciusi éjszaka -
tavaszeső csatorna.
Rügyek könnye kéjjel csöppen,
virágillat lengén röppen.
A hajnal könnyű madárszárnya
enyhe légben - hangok árja.
Tétován taposom utam,
gondolatom halk zongorafutam
lágyan hangolva
Az ablak monitorán
tengerré vált az ég.
Korán elnyelt az idő mélye.
Feketére festetted világom.
Fázom. Piros bőrkötésbe
burkolom magam,
járom a szürke
palakővel takart földet,
ismeretlen ritmust kattog
az útitáska kereke.
– Gyere!– Orká
esőfüggöny fénylő rémség
egész éjjel zordan zuhog
kriptából jött sírsötétség
ablaktörlőm álmot susog
hogyha fognád mindig kezem
az éj nekünk pezsgőt bont’na
táncba hívna fény-bálterem
hajnalmámor horizontja
naptestünkben tűzvirradat
t
az éj nekünk pezsgőt bont’na
táncba hívna fény-bálterem
hajnalmámor horizontja
naptestünkben tűzvirradat
t
Pince homályából
fénylőn tűntél elő,
szemed mécsesében
imbolygott a jövő.
Derekad hullámzott,
mint lázas látomás,
ajkaid formázta
gyöngyházfényű varázs.
Csalogató karod
lágy táncba ringatott,
hangodban vonzódás
vezényelt dallamot.
Testemben az é
Hát ennek is, mint minden másnak,-
Múlnak az álmok, a boldog percek,
Bokron a levél fázósan reszket,
- vége lett sajnos az idei nyárnak.
Nincs élvezője a fodros hullámoknak,
A vízben csak vadkacsák lubickolnak.
A vitorlás is, szerelmünk fészke,
C
Ugye mennyiszer hallunk olyanokat: sovinizmus, nacionalizmus, rasszizmus, fasizmus, cionizmus, gyűlölködés, intolerancia, előítélet stb.?
Nos, amikor hasonlókról értesül valaki, akkor általában a kisebbségek jogainak csorbulására gondol – és a
A kis székely városka állomásán ücsörögtem. Nyári gyakorlatra utaztam vissza a fővárosba, ahol egyetemista voltam. Harmadév utáni nyáron volt ez, már egészen belejöttem a nagyvárosi életbe, alig vártam, hogy ismét ott lehessek. Türelmetlenül nézegett
Tenor Tódor délceg kakas,
tolla fényes, hangja magas.
Napkeltének dallal hódol,
az egész farm neki bókol.
Képzeljétek, hogy járt reggel,
úgy emlékszem, éppen kedden.
Kukurikúúúúúú! – zengte volna,
csak nem szólalt meg a torka.
Hideg vizet ivott es
Egy hajnalon Isten meg én
ültünk a világ tetején.
Az Úr szomorú volt nagyon,
gondoltam, megvigasztalom.
Mutattam neki száz csodát:
virágos rétet, almafát,
emlőn szendergő gyermeket,
pillangót, örömkönnyeket,
csillagszemű leányt s fiút,
lágy völgyben bú
Bojtos fülű, fürge mókus
öreg liget fáin szökken,
ugrabugrál ágról ágra,
fenyőmagot rágcsál közben.
Futkos a kis szeleburdi,
felkúszik a vastag törzsre,
madarakkal incselkedik,
bukfencet vet körbe-körbe.
Megreccsen egy gyenge faág
Ténferegtem már életem folyamán
úgy, ahogy tán soha senki.
S ha kérdenéd, hol járt ekkor apám,
mikor nagyon kellett volna menni,
hát nem tudom, barátom.
De elmondom, míg szerette asszonyát,
anyámból megszülettem én.
S magamra löttyintve az út porát,
ha már a
Hajnali homályban monitorba nézek,
képeken simogat naptestű emléked.
Patak hangját hallom, csordogál a Zagyva –
álomdallamokból üledéket hagyva.
Éjszakai láng – bár elparázslott hamu –,
élményt írt elmémbe Somoskőújfalu.
Lü
Szárnyára ültetett egy álom
s a valósághatáron letett...
Hajnali harangszó kelteget,
válladon nyugszik fejem
párnám helyett,
ölelő karod puha takaróm,
s csókodra nyílik szemem
- ébredés Veled -
a valóság dajkál
Olyan üres bennem most a csend,
mint ködlepte, havas erdők, mezők
madártalan csendje.
Egyetlen szó, emlék vagy gondolat
nem moccan benne,
csak elleng merengve
fagyott-fehéren, némán, hidegen
a ködhatárolt szürke végtelenbe.
Nem vágyik kikeletre.
de nagyon megjárta! Beakadt a feje egy fa bozontjába. Hosszú nyakát szegény addig húzta-vonta, igyekezetében összegubancolta. Olyan alaposan beletekeredett, alig kapott torkán cseppnyi lélegzetet. Szerencséjére - én épp közelben voltam, és a nyu
Jégcsap pendül, hó csikordul,
kéményből száll széndioxid,
dermedt égből gumibot hull,
nemcsak zsír ég, fogy a koksz is.
Eltüzeljük a szemetet,
ömlik szaga a világba
(tűzre kerül majd mindenünk,
mégsem csihad a gáz ára),
fojtó füstje karcinogé
a reggeli harmat tündér leheletét kezemben érzem.
Fényes, mosolygós szivárvány átmos, lelkeket ébreszt,
szunnyadó énünk becses tájaira lépünk.
A képzet halható rezgése képeket szalaszt elénk,
magunkba fordult világunk kincsei tám
