Düledezik korunk tákolt alkotmánya,
préda lett az ország,
bankok tartománya.
Ünnepet takar az adósság,
megváltásban sem hisz senki,
a politika éppen saját képét festi.
Egész Európa szegény,
ám az elit úgy dorbézol, mint rég.
Karácsonyra azt ké
Olvasnivaló (1481)
Sorrend
Langy ősz után a tél is félkarú,
fagyába önzőn, már sosem szorít.
Szeretni kéne! – ám a háború
tekintetekben ünnepet borít.
Apránként kihűl életünk heve,
apad a mélyből lüktető forrás,
lándzsánk hegyét elrágja a reve,
végszóra hajt fejet néhány
Niobé Thébai királyné volt, akinek legszebbek voltak gyermekei a halandó asszonyok között, mégis bűnhődnie kellett, mert elbizakodottságában az istennővel akarta felvenni a versenyt.
Gőgös Thébai asszony,
hangtalan szikla a bércen.
Reményed Létó oltárá
Milyen a hó alatt
megsüllyedt világ?
Szökött titkok őrzik
elmúlt villanások
fekete dobozát.
Szürke háló foglya
a törekvés üzenete,
cseppekbe dermedt dal
jégvirágos csókja
tapad a kéregre.
Meztelen pásztor a szél,
kiürül a zsibongás.
Rügyekbe rejtett csoda
dider
Kopogtató
Manapság mindenki
rébuszban beszél,
nehéz jövőképről,
hogy tán meghibbantak
mérsékelt évszakok,
sokszor szóba hozzák,
hogy zavart a világ,
hibát keresgélnek
ünnep- s hétköznapok.
Még veletek vagyok,
s nem vitázom,
így várom az estét,
Mikor a sóhaj ráfagy a létre,
a tündérek a nyújtózó éjre
kapaszkodnak és suhannak tova,
iránytűjük a csillagok sora.
Szárnyalnak hangtalan utcák fölött,
álmosan pislogó házak között,
szétszórják a tél szikrázó porát,
belopnak szobánkba ezer csodát.
Gyerekkor
Sorsod toronyba zártbűntudat, s ha faladlebontod, lerogysz te is.Nincs feloldozásA lény, kit szeretsz,csak hiteles látszat,s mit lángolva ölelsza csend árnyékában,puszta önámítás.Saját hallgatásodmélyébe lopódzol,s magaddal összefekvebenned az iszony
Nagyanyó udvarában minden olyan más volt. Hatalmasra nőttek a fák, a fákon a szeder és a cseresznye. Az ízükpedig semmihez sem volt fogható… olyan nagyanyós.
A kis ház az udvar elülső részén állt, keskeny betonjárda vezetett a zöldre festett léckeríté
Akár a jég érintése,
oly hideg a mozdulat,
elnyeli szemem a csendet,
s a Hold ölében heverve
már nem fáj a benti rettenet.
Száz éve nincs szabadulás,
hiába kaszabol a szél,
csak a por táncol testemen,
s mint koporsóba zárt hajadon,
semmibe alszom az ígéreten.
Úgy riadtam fel, mint akit golflabda csapott kupán...
Elismerem, hirtelen ébredve álmomból időnként félek.
Mi történhetett? Reccsent a bútorok kiszáradt kötése,
vagy éjszakai kompom futtattam zátonyra balga mód?
Az őszi ritkulásban kandin kémlel
Olykor seregestől zuhan ránk az emlék,
legendává duzzad múló pillanat,
olykor egy hunyorgó, méla délutánon
magába néz az ember, s furcsán megriad,
a kedves kishídról pattog avult festék,
verőfény térdepel vastag avaron,
és mi, gyalogosok
Csendes mosollyal érkezett,fodrokat rajzolt, narancs-vöröset,aranykoronában köszöntek a fák,csodálva figyeltem mozdulatát.Varázsolni készült, hétköznapit,nem is gondolta, hogy észreveszik,mikor lágy szellővel, puhán lépett,s nyomában az éjből, fény l
Kotord elő a legjobb kedved, kedves:
rendelj rongyokat sikerekben gazdag
életed fess turkálójában - különben meg
cserfes álmaid elapadnak, mint Krisztina
körúton a kis pinák: de valójában csak
pitlikelt inakba szállt a bátorság lent
a hátországban
/ vágyain
Ritka látogatóként múltidézni jöttem,
s míg tudatom gyermekéveken matat,
ereklyéim és virágaim rendezgetem –
előkerül most sok-sok emlékkacat.
[…]
Bolygó fények, libbenő árnyak –
kóbor lelkek köztünk járnak –,
mécses fények égbe szállnak,
viasz se
