Éjpalástra varrott vágyak
tűnő messzeségben,
Porcelánhold udvarostul
jön szembe az égen.
Csilingelő csillagképek
halkulnak holnapba,
Selyemkendő álmok
hullnak nagy kalapba...
Olvasnivaló (1493)
Sorrend
összebújnak a
reggeli fények
a fák is
egymáshoz érnek
szelíden leng
a szél
*
forrón zuhog az ég
színeket álmodik
a Nap
szétfolynak a
viaszmadarak
*
tócsába lép az est
az Istent ne keresd
majd bekopog az
ablakon ha fázol
*
egyszer úgyis menned kell
mondd
miért félsz a
Felsírtak akkor a fák
Meztelen vállukkal,
Fényesen, feketén;
Az esőcseppek megfordultak -
Visszafogadta mindet az ég,
S a fák csak álltak ott
Égre tárt karokkal
... feketén
Keservünk egy: a születés
A lassított felvételekből
kiálmodott alkalmi lét.
Azok a fekete-fehér kockák...
Azok a pillanatképek!
Melyeket értelmezni kevés
harminchat élet...
saját fotó
Levelezőlappá változott a város,
bájos-lustán libeg, lomhán hull a hó,
vacogó bokrokon szél gyakorol táncot,
felcifrázott fák közt időt mutató.
Hótól vakult szemmel figyelem a múltam,
boncasztalra teszem magam, s a szívem,
bolond Ophe
Valami mást kéne
tenni,
lépnem kéne valaki helyett,
s mást kéne fojtanom önmagam szégyenébe.
Le kéne bontani a szavak
hamis köveiből emelt tornyát,
s a papírra nyomott ígéretből
valós feleletet formálni.
Nem látszik még, hogy
hol a határ,
s a tér hiába
tárja
Múlni magyar gerinccel
szélkiáltó kopjafaként
dacolni viharral, penésszel
csábító Júdáspénzzel.
Mutatni örököt, szépet
rothadásból múló egészet.
Cipelni az égig panaszát
Kassának, Munkácsnak
Szegednek, Erdélynek!
Minden karácsonyba
félig belehalok,
Kisjézus születik,
én összetört vagyok,
depressziós fenyő,
megkövesült bánat,
illó sóhajokkal
díszítem fel fámat,
fakó üveggömbbel
mi a múltból maradt,
a Mennyből az angyal
hangja is elakadt.
Szorongásaimból kábán ébredek
Izzadságszagú nehéz reggelek
Lopóznak, lomhán kimérten tova
Veled !? - Veled nem lehet !
Eltolod sápadt, szomorú lelkemet.
Szeretlek ! - mondanám ,- eretnek,
Tétován, dadogó szavakkal.
Eressz el ! - sikoltod ! - és akkor,
Bárhová is vessen a sors
ezen a varázsos éjjelen,
Én ott leszek veled.
Bárkivel is töltsd
e vidám ünnepet,
egy pillanatot kérlek,
szentelj nekem.
S abban a percben
mikor a pezsgő pukkan,
s egymás nyakába
borulnak az emberek,
kérlek Te hunyd be
csak
Ha harmat üli meg, a szempilláidat,
Ne szégyenkezz miatta, az egy vádirat.
Ha döbbent fájdalom némítja ajkad,
A szemed mondja el majd, a vádakat.
Nem rajtad múlt, te mindent adtál.
Nem rajta múlt, hogy semmit se kaptál.
Oly álmokat szőttél könnyelmű lényé
1. Ha leng a zászló, még nem biztos, hogy jó irányból fúj a szél.
2. Ha beismered hibádat, más hibáját is könnyen a nyakadba varrhatják.
3. Könnyű meghalni olyan valamiért, amiért nem akarsz életben maradni.
4. A valóság hatalmas terhét csak a képzel
Düledezik korunk tákolt alkotmánya,
préda lett az ország,
bankok tartománya.
Ünnepet takar az adósság,
megváltásban sem hisz senki,
a politika éppen saját képét festi.
Egész Európa szegény,
ám az elit úgy dorbézol, mint rég.
Karácsonyra azt ké
Langy ősz után a tél is félkarú,
fagyába önzőn, már sosem szorít.
Szeretni kéne! – ám a háború
tekintetekben ünnepet borít.
Apránként kihűl életünk heve,
apad a mélyből lüktető forrás,
lándzsánk hegyét elrágja a reve,
végszóra hajt fejet néhány
Niobé Thébai királyné volt, akinek legszebbek voltak gyermekei a halandó asszonyok között, mégis bűnhődnie kellett, mert elbizakodottságában az istennővel akarta felvenni a versenyt.
Gőgös Thébai asszony,
hangtalan szikla a bércen.
Reményed Létó oltárá
Milyen a hó alatt
megsüllyedt világ?
Szökött titkok őrzik
elmúlt villanások
fekete dobozát.
Szürke háló foglya
a törekvés üzenete,
cseppekbe dermedt dal
jégvirágos csókja
tapad a kéregre.
Meztelen pásztor a szél,
kiürül a zsibongás.
Rügyekbe rejtett csoda
dider
Kopogtató
Manapság mindenki
rébuszban beszél,
nehéz jövőképről,
hogy tán meghibbantak
mérsékelt évszakok,
sokszor szóba hozzák,
hogy zavart a világ,
hibát keresgélnek
ünnep- s hétköznapok.
Még veletek vagyok,
s nem vitázom,
így várom az estét,
Mikor a sóhaj ráfagy a létre,
a tündérek a nyújtózó éjre
kapaszkodnak és suhannak tova,
iránytűjük a csillagok sora.
Szárnyalnak hangtalan utcák fölött,
álmosan pislogó házak között,
szétszórják a tél szikrázó porát,
belopnak szobánkba ezer csodát.
Gyerekkor
Sorsod toronyba zártbűntudat, s ha faladlebontod, lerogysz te is.Nincs feloldozásA lény, kit szeretsz,csak hiteles látszat,s mit lángolva ölelsza csend árnyékában,puszta önámítás.Saját hallgatásodmélyébe lopódzol,s magaddal összefekvebenned az iszony
Nagyanyó udvarában minden olyan más volt. Hatalmasra nőttek a fák, a fákon a szeder és a cseresznye. Az ízükpedig semmihez sem volt fogható… olyan nagyanyós.
A kis ház az udvar elülső részén állt, keskeny betonjárda vezetett a zöldre festett léckeríté
