Olvasnivaló (55)
Sorrend
Arcomon szánt még az éjjeli árny,
bőrömbe mélyülő barázdát váj.
Gondolataim – elvetett versek –
kifordult röggel vegyült keservek.
Még élénk színekkel zaklat a kép,
mint vágyódó ajkad borzongva tép,
még itt vagy velem te tétova báj,
de ébredt val
ezer gyémántkő ragyog -
Holdudvarban, fényszoknyában
táncot járnak angyalok.
Éji csönd a tájra ül,
ház falára árny vetül,
ezüstfényű pókfonálon
pajkos tündér hegedül.
Lombok közt táncol a szél,
édes titkokat mesél,
harmatgyön
Kormot szór szemembe
a reszketeg alkony,
tétova lépteim
konganak a parton.
Emléktó üvegén -
mint vékony cukormázt -
a hirtelen jött fagy
jéghártyát cicomáz.
Gondolatban élek -
testem már hitetlen -,
megdermedt énemet
lábn
Megdermedtem,
félek – rosszul világított
sikátorba érek,
férgek, meztelen csigák,
papírmasé patkányok közé,
hol a halál masniját hajamba kötik,
és ott polgárőrség már nem őrködik.
Félek – sötét keserűség
almáját eszem,
penészes lekvárral
kenik ma
(pszichózis)
Még dúl a harc, és vág a vita;
csak tanakodik a taktika.
Sző a csel, bősz kínt fúrva farag
a felgyülemlett ok és harag.
Talmi tettre, megbántó beszéd,
ma köszönés nincs, holnap ebéd.
A vacsora: rég elmúlt divat -
süsd meg magad a hol
gondoltam ha egyszer én
átlépek a múlt térfelén
elhagyom önálló korom
bezárom legénylakom
akkor ez már végleges
nem csak holmi képletek
függvények játszanak velem
nem csúfol meg az értelem
ám döntött kiskupaktanács
prókátorok pár kotkodács
topatyúkok sz
A negyvenkettedik hét után,
túllépve kiszabott időn,
ultrahangon,
pozitív teszten,
házi praktikán,
eltervezett napon,
azon az oxigénhiányos,
fojtó éjszakán,
agyongyötörten,
fáradtan, lilán,
megszülettél végre,
hogy magad-veszélynek kitéve,
túlhor
Kertek kontúrján borzol a fésűfogú szél,
tetőcserepeken puhán tapogat a fény.
Az utcai lámpa, mint óriási sáska,
guvadó szemével a virradatot várja.
Házfalak sarkain már vibrál a hajnal,
kerítésdrótokon billeg üggyel-bajjal,
furcsán álmélk
Elszürkült a vágy, álmokból alkotott képe.
Kihunyt a tűz, parázs sem maradt belőle.
Nem jajdul már dallam, hogy elérjen Téged,
Gyűrt párnámról eltűnt mára már a képed.
Nem keresem már görcsös akarattal,
A helyeket, hol vártalak színes áhítattal.
Elh
Kellemes, napos időt jósoltak mára, nem is kell csalódnom. Előbb érkeztem, van még idő, kicsit sétálgatok. Nem jár erre senki, csak az én lépteim alatt zizeg az avar. Gyönyörű ruhába öltöztek a fák, ezek a színek mindig elkápráztatnak, és ez az illat
Borban úszik még a fahéj
szegfűszeggel vert csónakja,
odakinn a hűlt csillag-éj,
benn a mámor kéjillata.
Megpihen sok elnyűtt álom,
felhorgadó s elmúló vágy,
fekszem én is – nem is bánom,
hogy mellém dől az ifjúság.
Reggel hittel kelek
