ha nem lennél mi is volna
szőrén–szálán Európa
biztat fából vasszigorra
ki szüntelenül aggódva
a nevedben háborog ma
minden fórumon minket óvna
váltig csak azt jajongja
hogy igazítson jóra
a minden lében Európa
ultima ratiója
hajánál fogva Európa
me
Két ünnep közt kétkedéssel,
kérdések közt kínos képpel,
újév előtt egy kevéssel –
imára font zsibbadt kézzel...
Amint sikkad sorsunk tovább,
ahogy inog fejünk alja,
bírjuk-e a prés nyomorát –
borsót hányunk-e a falra?
Vajon viseljük-e egymást,
miko
Ó, drágám, ismét egy újabb karácsony! Látod, mindjárt húsz éve, hogy megéltük az utolsó, a legnehezebb karácsonyunkat együtt. A mai napig megszenvedem ezeket, az ünnep előtti napokat! Nem mondom a gyerekeknek, mert vágyják is az ünnepet, meg gyerekei
Érdekes összefüggésre figyeltem fel ma délelőtt.
Az ónos eső jobbá és beszédesebbé teszi az embereket!
Már lassan egy évtizede, hogy itt lakunk Zugló szélén egy társasházban, és pontosan ennyi ideje, hogy be-betérek vásárolni az itt lévő boltokba.
Kö
Uram
nem ragaszkodom víg esztendőhöz
csak éppen tartsad őt távol
a megvont határtól
tedd hogy még ne érje el
ama szeretve féltett védett kört
önnön tükörképe láttán megfusson gyáván
hátat fordítson legalább egy évnyi
időre s hogy azután mennyi
Magányos küldetésben sem kevésbé
serény, mint a születést megjelentők
élén volt. A szolgálat fegyelmén túl
köti hagyomány, szokás, illedelem.
Kötelesség szólítja, és gyermeki
várakozás: fényesedni vágyók és
piros betűs napok benső csendjének
nyugalm
magára árvul magadra ébredésed
lóg a széken átizzadt ujjasod
kisuvikszolod fénytelen szemeid
bekötöd kardod fölsebzett markolatját
csillagokkal varrod ki palástod
horpadt koronádat egyengeted térdeden
magára árvult szemed mögé bújva
rubinló seb két
Ki-
nyitom
a szemem reggel,
virgonc vagyok,
tele tervvel. Különleges
napunk lesz ma, készülődünk
Karácsonyra!
Körülnézek
itthon, hátha
akad valami a fára.
Örülünk most mindenféle
vacaknak meg kacatnak,
főképpen a természetes anyagnak.
Kigondolju
Mitől más, mint a hétköznapok? Miért várjuk, hogyan készülünk rá?
Kérdések motoszkálnak bennem, emlékekkel kergetőzve.
Törvény szabályozza, hogy mikor ünnepelhet az ország népe. Ilyenkor zászlódíszbe öltözik határtól határig minden közintézmény, híd
Vakablakból nézed a világot,
s húsz éve igérsz egy
kastélyt nekem.
Mantrázod teremtőd
nevét, s más takarója
alatt várod, míg a csoda
véletlen ideér.
Most tető nélküli
parasztházadba
szivárog a napfelkelte.
Mégis azt hiszed, végre
fel
Január
Petárdahamutól megbolydulva indul el újra az év,
hangtalan lassúsággal vánszorog a sűrű nap - a halak
megfagytak, s a bogármúmiák Oresztészt hegedülnék
az ablak alatt,
ha a fúriák hagynák: a kisasztalon karácsonyról megmaradt
gyertyaleves ég.
Fölvont szemöldök magasából szürkébb
a horizont. Ideje enyhíteni
dogmák szigorán. Szaporázd inkább, ropd,
mintsem hogy ősz hajszálakat szaporíts.
Álnok a késztetés, mely vékony jégre
visz. Hasznos, ha iránytűd agresszívabb
nálad. A psziché intimebb
Tíz összekulcsolt ujj kupolája alá,
az énvagyokság katedrálisába
nem költözik,
ne reménykedj,
de ha ---
(ezt meg itt fejezd be okosan,
mielőtt letelik az életed),
megköszöni.
A kislány, aki ott álldogált a hatalmas kertben s a kerítéshez lapult, sovány, vékony kis teremtés, rettegve nézett az apjára. Öt éves körüli gyenge, beteges kis lény. Apja most készült megverni. Tudta, érezte, hogy meg is tes
Posztolsz-e ott? … Csibészhunyor.
Így ezt a szót nem ismeri.
– A posztos rendőr hol guggol? –
Jó replika. Intek neki.
Javítgatok, kattintgatok,
egy versblogban v
Esett. Vizes úton
fröccsenések között járok,
szürkén alvó tócsák
terülnek elém,
ha beléjük lépek,
felriadnak, de lábam
tisztulást remél,
és míg cipőm
ide-oda rántom,
visszanéz hervadt
csillogásom.
Melyikőjük tartott inkább a másiktól?
Ki érzékenysége gyanította – már
a kezdetektől – vonzással elfedett
veszélyek túlságos kockázatát?
Az ösztön vagy az elme hárított-e
kapásból, idejekorán végleges
döntést provokálva? Ennyi év múltán
mi késztet
Ő a harmad szülöttem. Amikor a nevét kapta, a magyar utónév szótárban még nem volt helye. Ezzel együtt az apjának az volt a kívánsága, legalább a harmadik viselje az ő nevét. Miután lánynak méltóztat
Ismét Karácsony lesz,
nagy szavak röpködnek,
– tán a csillagokból
hullik majd a hó –
angyalkar énekel,
girlandok villognak,
mint gyémánt,
kiragyoghat
belőlünk a szó,
ám mondd, mi történik,
ha alszanak az őrök,
s alattomban tőrr
Az
ember olyan, mint az ion, mert hiányos és magányos,
hozzá illő társat keres, 'ki aranyos és arányos,
idővel a pár megindul, egy másik párhoz csapódik,
alakul a molekula, s ahogy tovább folytatódik,
a csoportból csapat lesz majd, a csapatból pedig
