Líra (265)
Majd akkor, ha odaérek a látóhatár elé egy-két fokra,
s arcomra markáns árnyékot vetít az idő,
átkiáltok alsó és felső világokba:
elfogyott a föld és a türelem – halihó!
Nem fordulhatok vissza, ladikom kevés,
süllyed alattam, mint korhadt dime
.
Szeretsz-e úgy?
Szeretsz-e úgy?
Szeretsz-e úgy, mint én?
Mint Krisztus az Olajfák hegyén.
Mennél-e?
Mennél-e keresztre
megváltásomért?
2009
Érzések göröngyös szántásán bukdácsol az ember,
tengerek iszapjában keres forrón feltörő forrásokat,
moszatok közt matat – hínárhálót dobva magányára –,
kavicsokat csodál, majd mint tüskés rája, komótosan
homály-kétségek felé lebeg – vita