amikor rád dől majd a dermedt téli csend
csak szürke gondolatok kabátszárnya leng
töppedt magányodnak rég senki sem felel
már minden kedves szóért térdepelni kell
kezedben minden elmúlt puha pillanat
szúró tövissé válik néhány perc alatt
s
Arcomon szánt még az éjjeli árny,
bőrömbe mélyülő barázdát váj.
Gondolataim – elvetett versek –
kifordult röggel vegyült keservek.
Még élénk színekkel zaklat a kép,
mint vágyódó ajkad borzongva tép,
még itt vagy velem te tétova báj,
de ébredt val
Bársony égen csillagok -
(pszichózis)
Míg dúl a harc, és vág a vita –
csak tanakodik a taktika.
Sző a csel, bősz kínt fúrva farag
a felgyülemlett ok és harag.
Talmi tettre, megbántó beszéd,
ma köszönés nincs, holnap ebéd.
A vacsora: rég elmúlt divat –
süsd meg temagad a
gondoltam ha egyszer én
Minden kezdetben ott van a vég is,
de újra kezdünk mindent mégis.
Céltalan tengés-lengés,
közönnyel hullámzó,
hajótörött elmúlás.
Kagylóhangon duruzsolnak
mondataid elfúló foszlányai
az elhagyott aszfaltöbölben.
…
Mintha csak olvadt, híg csendbe merülnél,
hiányod úgy süllyed el az éjszakában.
Fröccsen