Olvasnivaló (43)
Sorrend
Lehelet borzongat,
október vonaglik végig
testemen furán,
magányos esték
bolyhos zsebébe nyúl
a zavartan mosolygó
céda délután.
Rostélyon sistergő évek –
serceg a hajdan-hangulat,
parázsra fröccsen az idő,
s fellángol néhány
régmúlt pil
November másodikán vagy harmadikán adta ki a diri az ukázt nekünk, fiatal mérnököknek:
- Tizedikén kell jelentsük a terv teljesítését, tizenkettedikén nagygyűlés, jönnek a minisztériumból is. Rendbe kell szedni a kimutatásokat, és meg kell írni addig
Négyszáz percnyi
boldogságra vágyva
repülő szárnyára ültem
virrasztani felhők felett,
letérdeltem a bioszférára,
széttéptem a fellegeket.
Bolyongó fényeket kerestem
a csillagokhoz közel,
nem riasztott fagyhalál,
sem oxigén hiánya,
reménykedtem, h
Nem értem, mi ez a nyugalom.
Látom a lombokon napfény játszik,
zöldeket kerget,
az érő cseresznye kikacsint:
megint te vagy a hunyó.
A macska ásítva egeret szendereg,
bajsza megremeg.
Rózsa szirmán bogár hentereg,
h
Hány ingoványba süllyedt tény,
hány kútba hullt hideg tetem,
hány mélyben kongó érvelés
hányatja talmi életem.
Hány ígéretre gyűlt - ravasz,
hányaveti okoskodás,
hány fészket síbol héja most -
és hányban kel kakukktojás?
Tavasszal született
Bendegúz, a medve.
Lassan itt van a tél,
s enni nincsen kedve.
Olyan sovány szegény,
a szél majd elfújja,
a medverokonság
egész nap szapulja.
– Aludnod kell télen,
enned kell eleget,
a barlang mélyében
éhhalál fenyeget!
– Visznek
Hiába süt már az őszi nap hét ágra,
hűvösen, hétszámra gyűlnek a bajok.
Közel hét milliárd ember a földtekén…
szaporodnak szörnyen a globális rabok.
Nyugaton úgy tűnik, jobban megy,
bár gennyeznek ott is az elkapart hegek,
tudjuk – Afrikában
(a versversenybe küldött vers)
Látod, eljöttem hozzád –
pedig nem is hiszlek.
Kellemes kápolna-hűvösödben,
kopott padodon megpihen a test,
s a lélek csendes áhítatba réved.
Nagy a távolság közted és köztem,
de látod, én mégis hozzád jöttem –
bár ha
Baktatok a rángó, sikoltó éjben,
gennyes az utca, vég-sebeket hord –
girhes macskaként szegődik hozzám
és hamisan ámítva rappel a Hold.
Tékozló túrásba téved az elme,
pazarló gödrökben ring a sötét,
falakról csurog csöbörből-vödörbe
a csöm
Napozom,
hol magányok napoznak,
a száj sóvár, s a váll őszi
ölelést vár.
Mellettem
klórozott tömeg.
Mobilhang szól - gépzene -
modern kor hangversenye.
Fölöttem
bükk, platán,
fűzfa - halni hajlik,
szipog az ecetfák pora,
s vétlen virágoknak
fakul
Pattan már a gesztenye burka,
tüskés kérgét szél viszi-hordja,
színes lesz a fák üde lombja,
délre húz a fecske, a gólya.
Tőkén érik bornak a szőlő,
dérrel hinti éjjeli szellő,
ágon bókol szép piros alma,
hullik, bújik tarka avarba.
Nyúlik már a
Még tűz a Nap, és varr a fű,
foltot ölt a sok szorgos tű.
Tarka tájban a természet
bohóc képe - kész festészet.
Tanyát vert a vén vándor-ősz,
a hajlott hátú levélcsősz.
Kunyhó körül csendet seper,
nyár álmokat hálni terel.
Ezüst haja légben lebe
tudod, azok a legszebb kincsek,
azok az apró, egyszerű álmok -
mint folyó görgette, gömbölyű kavicsok,
eltéve régi cipősdobozba, fiók mélyire,
ők őrzik a folyó minden álmát,
tűnt idők sodrását,
többet érnek, mint hiú
Pihen a boldogság,
svájci bankban tesped.
Ráncaimra csókot
már csak tengertől kapok.
Apad az óceán,
vadidegen szennyet
hagynak parton kódolt,
holdkóros habok.
Ráncnyakláncom gyöngyét
víz lábamhoz mossa,
vergődnek harcvesztes,
fuldokló szemek.
Ne
