SZÉPIRODALOM

Álltam az ablakban, és a függönyön át, néztem az utcán járkáló embereket. A falon ketyegő régi órára pillantottam. Nagyapámtól örököltem, mindig becsben tartotta, szerinte még Ferenc József királyunké volt, amit büszkén hangoztatott. Ennek tudatában,

Emlékszel?
Tűzliliomok égtek a kertben
kezedért nyúltam lassan
a beszédes csendben meglapult
egy maroknyi vallomás
félszeg gondolat
feleslegessé váltak
akkor a szavak csak egyetlen
halk mozdulat volt
ami fontos maradt a szótlan estből:
egymásba f

1 óra, 5 év, mit számít...

Este tizenegy óra huszonnégy perc,
egyre ritkábban járnak a metrók.
Egy kisöreg igyekszik lefelé,
próbál időt nyerni azzal,
hogy sétál a mozgólépcsőn.

Végül az orra előtt megy el az utolsó.
"Újpest irányába már nem közlekedik
több

Van egy szekrény a lenti szobában, 
ahova el szoktam bújni. 
Én még pont beférek oda, 
de öcsi nem tudja, hogy kell kinyitni. 

Remélem, 
anyu vesz majd egy nagyobbat, 
mert ezt nemsokára ki fogom nőni. 

Tegnap eljött hozzánk a tanító néni, 
és árulkodott ról

     Talán az egyetlen, ami annyira
     tied, hogy letagadhatatlan. Mégis,
     szemrebbenés nélkül megpróbálkozol
     vele, valahányszor beéred azzal:
     csak vagy. Hagyod, hogy megessen, pedig épp
     neked kellene megtörténned. Többször,
 

                A második lehetett volna – igaz,
                egyben a legérdemesebb – egy remény-
                teljesnek ígérkező kollekcióban.
                Csak éppen már az elsőt sem sikerült
                levadászni. Azóta sincs semmi

Léleknyi csönd, teremtett lélek, ne higgyétek, hogy
kegyelmet kérek. Télben, déröklű iszonyatban,
szívemig fölérő hamis fagyban kihullott
meséim  tejfoga, elborul hű lovam homloka.
Varjúláb tapod szűz havon, farkas jár a hold-
udvaron. Belesápadnak a vén

     Nem szűnik a varázs

     nem múlnak az álmok, szelíd
     határsértők, szememből szemedre
     áthajolnak napvilágnál inni
     csillagok fényét, tüzet gyújtani
     pázsitodon, majd kioltva meg-
     rabolni rejtekeidet, nem fogyó
     rejtel

„Az erkölcse egy porszívóé, lelke egy tikettautomatáé, alakja pompás, arca gyönyörű, gonosz….”

Ernest Hemingway- Szigetek az áramlatban

Kitapogatja az órát a kezén és lenyomja a gombot. Ahogy a csipogó hang megszűnik, ráeszmél, hogy mi is van. Reggel

         Büszke bizonyosság. Minden
         szavad. Értik. Így hát nem marad
         semmi rejtve. Most már. Innen
         csak előre. Bár a part szakad.

         Szavak nélkül hidat. Nem kell
         több. Ami mégis, régen adott.
         Csa

Ha színjelessel végzed a harmadik osztályt, jövő nyáron megkapod a rég áhított biciklit – ígérte apám a szeptemberi tanévkezdéskor. Ennél hatásosabb varázsigét akkor se találhatott volna ki, ha magánál Dandaló mesternél sajátította volna el a kuruzsl

Kis előszó.

A cél nem mindig az, hogy elgondolkoztassunk embereket ellentmondásokról, hanem a nevetés a mosoly, melynek mostanság olyan ritkán vagyunk részesei.

Ebben a kérdésben bizony sokszor szeretem az abszurdumokat a poénok kiforgatását. Semmi sem

     Eső szemel. Ködben a táj.
     Fákon gubbasztó madarak.
     Ünneptemető: csúcsra jár.
     Elsápadsz. Nem volna szabad.

     A köd azért majd felszakad.
     Jól teszi, aki most kivár.
     Napfényben szikrázó havat
     Hoz kárpótlásul febru

Elszálltak a napok órák, sokat adtál nékünk
Megtiszteltél, velünk voltál, te voltál miértünk
Olykor biza nem becsültünk, balga fővel szidtunk,
Feledtük, hogy csak azt kaptunk, amit másnak adtunk.

Megköszönjük, amit adtál, bántó volt, vagy kedves,
E

Csak egy helyben állt,
belélegezte a hangulatot,
a karácsonyfa díszei
arcára szórták
a fény szilánkjait,
kitalálóst játszott
az aranyszínű szalaggal
átkötött csomagokkal,
érezte a fenyő
és a friss kalács illatát.

Közben az erős szél sürgette,
ideje tovább indul

 Egy csendes kis faluban nőttem fel, ahol telente nagy fehér hótakaró borította az utakat, háztetőket. A falu szélén laktunk, az utcában csak egyik oldalon voltak házak, a túloldalon a régi körgát húzódott, ameddig a szem ellátott tartott a látóhatár

Jó húsz esztendeje egyik ismerősöm mesélte, hogy Balánbánya környékén él egy öregember, aki karácsony táján titokban sorra járja a vidék nélkülözőit, élelmet visz nekik, tüzelőt és játékot. De olyan ügyesen lopja oda ajándékait, hogy sokáig senkinek

           Kortévesztés már e tánc,
           amit véled járok.
           Íme, az egyasszonyos
           élet koreográfiája.
           Úgy voltunk kezdet egymásnak:
           folytatódnunk kellett.
           Rendhagyó történet, mégis
           mily