Eddig reméltem és vártalak
Már csak álmodozom
Mint fogyó Hold a Nappal
én a sóhajoddal
úgy változom
Nem tudhatja azt senki
Milyen reménytelenül szeretni
ha nem élte át
Lehet-e valakitől így elvenni
Élte hajnalát?
Te meg mered tenni, neked szabad
Még ha megölsz
„Nem életrajzot írtam Bartókról.
Erre csak olyan író lenne méltó,
Aki vele egyenrangú művész.
De Bartókról írni kell.”
(Székely Júlia, Bp., 1963)
Gyermekkoromban, amikor esténként sokszor fáradtan bandukoltam hazafelé a zeneiskolából, nem foglalko
tarkódon égtájak célkeresztje
gesztusok vetkőznek meztelenre
szívkamrák fagyálló vermek
forradalmaid leveretnek
felekoronáznak ha koronáznak
szél emelte torony a várad
birodalmad ím birtokba veszik
Álltam az ablakban, és a függönyön át, néztem az utcán járkáló embereket. A falon ketyegő régi órára pillantottam. Nagyapámtól örököltem, mindig becsben tartotta, szerinte még Ferenc József királyunké volt, amit büszkén hangoztatott. Ennek tudatában,
Emlékszel?
Tűzliliomok égtek a kertben
kezedért nyúltam lassan
a beszédes csendben meglapult
egy maroknyi vallomás
félszeg gondolat
feleslegessé váltak
akkor a szavak csak egyetlen
halk mozdulat volt
ami fontos maradt a szótlan estből:
egymásba f
1 óra, 5 év, mit számít...
Este tizenegy óra huszonnégy perc,
egyre ritkábban járnak a metrók.
Egy kisöreg igyekszik lefelé,
próbál időt nyerni azzal,
hogy sétál a mozgólépcsőn.
Végül az orra előtt megy el az utolsó.
"Újpest irányába már nem közlekedik
több
Van egy szekrény a lenti szobában,
ahova el szoktam bújni.
Én még pont beférek oda,
de öcsi nem tudja, hogy kell kinyitni.
Remélem,
anyu vesz majd egy nagyobbat,
mert ezt nemsokára ki fogom nőni.
Tegnap eljött hozzánk a tanító néni,
és árulkodott ról
Talán az egyetlen, ami annyira
tied, hogy letagadhatatlan. Mégis,
szemrebbenés nélkül megpróbálkozol
vele, valahányszor beéred azzal:
csak vagy. Hagyod, hogy megessen, pedig épp
neked kellene megtörténned. Többször,
A második lehetett volna – igaz,
egyben a legérdemesebb – egy remény-
teljesnek ígérkező kollekcióban.
Csak éppen már az elsőt sem sikerült
levadászni. Azóta sincs semmi
Léleknyi csönd, teremtett lélek, ne higgyétek, hogy
kegyelmet kérek. Télben, déröklű iszonyatban,
szívemig fölérő hamis fagyban kihullott
meséim tejfoga, elborul hű lovam homloka.
Varjúláb tapod szűz havon, farkas jár a hold-
udvaron. Belesápadnak a vén
Nem szűnik a varázs
nem múlnak az álmok, szelíd
határsértők, szememből szemedre
áthajolnak napvilágnál inni
csillagok fényét, tüzet gyújtani
pázsitodon, majd kioltva meg-
rabolni rejtekeidet, nem fogyó
rejtel
„Az erkölcse egy porszívóé, lelke egy tikettautomatáé, alakja pompás, arca gyönyörű, gonosz….”
Ernest Hemingway- Szigetek az áramlatban
Kitapogatja az órát a kezén és lenyomja a gombot. Ahogy a csipogó hang megszűnik, ráeszmél, hogy mi is van. Reggel
Büszke bizonyosság. Minden
szavad. Értik. Így hát nem marad
semmi rejtve. Most már. Innen
csak előre. Bár a part szakad.
Szavak nélkül hidat. Nem kell
több. Ami mégis, régen adott.
Csa
Ha színjelessel végzed a harmadik osztályt, jövő nyáron megkapod a rég áhított biciklit – ígérte apám a szeptemberi tanévkezdéskor. Ennél hatásosabb varázsigét akkor se találhatott volna ki, ha magánál Dandaló mesternél sajátította volna el a kuruzsl
Kis előszó.
A cél nem mindig az, hogy elgondolkoztassunk embereket ellentmondásokról, hanem a nevetés a mosoly, melynek mostanság olyan ritkán vagyunk részesei.
Ebben a kérdésben bizony sokszor szeretem az abszurdumokat a poénok kiforgatását. Semmi sem
Őrült egy körhinta repített az éjjel,
S jutottam fel újra, Bacchusnak csúcsára,
Borgőzös szemekkel, támasztom az asztalt,
S mártom a pennám a hullámzó tintába,
Petárdák vad hangja, pezsgő édes csókja.
Ébreszt reá arra, egy ajtón átléptem,
Őszintén örülök
Eső szemel. Ködben a táj.
Fákon gubbasztó madarak.
Ünneptemető: csúcsra jár.
Elsápadsz. Nem volna szabad.
A köd azért majd felszakad.
Jól teszi, aki most kivár.
Napfényben szikrázó havat
Hoz kárpótlásul febru
Elszálltak a napok órák, sokat adtál nékünk
Megtiszteltél, velünk voltál, te voltál miértünk
Olykor biza nem becsültünk, balga fővel szidtunk,
Feledtük, hogy csak azt kaptunk, amit másnak adtunk.
Megköszönjük, amit adtál, bántó volt, vagy kedves,
E
Csak egy helyben állt,
belélegezte a hangulatot,
a karácsonyfa díszei
arcára szórták
a fény szilánkjait,
kitalálóst játszott
az aranyszínű szalaggal
átkötött csomagokkal,
érezte a fenyő
és a friss kalács illatát.
Közben az erős szél sürgette,
ideje tovább indul
Egy csendes kis faluban nőttem fel, ahol telente nagy fehér hótakaró borította az utakat, háztetőket. A falu szélén laktunk, az utcában csak egyik oldalon voltak házak, a túloldalon a régi körgát húzódott, ameddig a szem ellátott tartott a látóhatár
