Pince homályából
fénylőn tűntél elő,
szemed mécsesében
imbolygott a jövő.
Derekad hullámzott,
mint lázas látomás,
ajkaid formázta
gyöngyházfényű varázs.
Csalogató karod
lágy táncba ringatott,
hangodban vonzódás
vezényelt dallamot.
Testemben az
Olvasnivaló (26)
Sorrend
Hát ennek is, mint minden másnak,-
Múlnak az álmok, a boldog percek,
Bokron a levél fázósan reszket,
- vége lett sajnos az idei nyárnak.
Nincs élvezője a fodros hullámoknak,
A vízben csak vadkacsák lubickolnak.
A vitorlás is, szerelmünk fészke,
C
Ugye mennyiszer hallunk olyanokat: sovinizmus, nacionalizmus, rasszizmus, fasizmus, cionizmus, gyűlölködés, intolerancia, előítélet stb.?
Nos, amikor hasonlókról értesül valaki, akkor általában a kisebbségek jogainak csorbulására gondol – és a gát
A kis székely városka állomásán ücsörögtem. Nyári gyakorlatra utaztam vissza a fővárosba, ahol egyetemista voltam. Harmadév utáni nyáron volt ez, már egészen belejöttem a nagyvárosi életbe, alig vártam, hogy ismét ott lehessek. Türelmetlenül nézegett
Tenor Tódor délceg kakas,
tolla fényes, hangja magas.
Napkeltének dallal hódol,
az egész farm neki bókol.
Képzeljétek, hogy járt reggel,
úgy emlékszem, éppen kedden.
Kukurikúúúúúú! – zengte volna,
csak nem szólalt meg a torka.
Hideg vizet ivott es
Egy hajnalon Isten meg én
ültünk a világ tetején.
Az Úr szomorú volt nagyon,
gondoltam, megvigasztalom.
Mutattam neki száz csodát:
virágos rétet, almafát,
emlőn szendergő gyermeket,
pillangót, örömkönnyeket,
csillagszemű leányt s fiút,
lágy völgyben bú
Bojtos fülű, fürge mókus
öreg liget fáin szökken,
ugrabugrál ágról ágra,
fenyőmagot rágcsál közben.
Futkos a kis szeleburdi,
felkúszik a vastag törzsre,
madarakkal incselkedik,
bukfencet vet körbe-körbe.
Megreccsen egy gyenge faág
Ténferegtem már életem folyamán
úgy, ahogy tán soha senki.
S ha kérdenéd, hol járt ekkor apám,
mikor nagyon kellett volna menni,
hát nem tudom, barátom.
De elmondom, míg szerette asszonyát,
anyámból megszülettem én.
S magamra löttyintve az út porát,
ha már a
Hajnali homályban monitorba nézek,
képeken simogat naptestű emléked.
Patak hangját hallom, csordogál a Zagyva –
álomdallamokból üledéket hagyva.
Éjszakai láng – bár elparázslott hamu –,
élményt írt elmémbe Somoskőújfalu.
Lü
Szárnyára ültetett egy álom
s a valósághatáron letett...
Hajnali harangszó kelteget,
válladon nyugszik fejem
párnám helyett,
ölelő karod puha takaróm,
s csókodra nyílik szemem
- ébredés Veled -
a valóság dajkál
Olyan üres bennem most a csend,
mint ködlepte, havas erdők, mezők
madártalan csendje.
Egyetlen szó, emlék vagy gondolat
nem moccan benne,
csak elleng merengve
fagyott-fehéren, némán, hidegen
a ködhatárolt szürke végtelenbe.
Nem vágyik kikeletre.
de nagyon megjárta! Beakadt a feje egy fa bozontjába. Hosszú nyakát szegény addig húzta-vonta, igyekezetében összegubancolta. Olyan alaposan beletekeredett, alig kapott torkán cseppnyi lélegzetet. Szerencséjére - én épp közelben voltam, és a nyu
Jégcsap pendül, hó csikordul,
kéményből száll széndioxid,
dermedt égből gumibot hull,
nemcsak zsír ég, fogy a koksz is.
Eltüzeljük a szemetet,
ömlik szaga a világba
(tűzre kerül majd mindenünk,
mégsem csihad a gáz ára),
fojtó füstje karcinogé
a reggeli harmat tündér leheletét kezemben érzem.
Fényes, mosolygós szivárvány átmos, lelkeket ébreszt,
szunnyadó énünk becses tájaira lépünk.
A képzet halható rezgése képeket szalaszt elénk,
magunkba fordult világunk kincsei tám
Csámcsognak rajtam könnyűvérű szájak,
mert igém kitoltam, s kapum bezártam.
A csendes ébredés gitárhúr pattanásai,
a lét pitvarában,
ritka szellő meleg sugara borzolja lelkem.
A tévutak felismert gödrei, idővel hágcsót nyújtanak,
s a meredek oldalak
első lépésekhez
biztatást keresve
inogva érkezni
karoló kezekbe
ifjú évek gyötrő
vizsgáit feledve
reményekkel vágyni
biztos munkahelyre
látni pár ostobát
érezni a semmit
befogni a szájat
nem szólni meg senkit
beáll
Hajnalodik, halkan haldoklik az éj,
égi kertjét kondenzcsíkok túrják szét.
Az ablak, hol állok – világegyetem,
időm formuláit innen figyelem.
égi kertjét kondenzcsíkok túrják szét.
Az ablak, hol állok – világegyetem,
időm formuláit innen figyelem.
Rács – mely eddig sokat nem takart, most teret nyer,
hámló rozsdarétege új festésért perel.
Sarka, p
(Szabó Lencz Péter festménye)
Nem vágy a villamos, ha repülni muszáj,
(már a megszorítás sem igazán a régi),
nem bizserget avítt nosztalgia,
nem susog fülünkbe a Váradihédi.
...
A ligetben bokros csomag játszik:
szájban fog lötyög és elrep
