Te mindig szerettél reflektorfényben állni,

Én leghátul szerényen a homályban várni,

Te a zajos nyüzsgő városban voltál boldog,

Én a kertekben, ahol szúrnak rózsabokrok,

A te szemedben a világ szépsége csillog,

Az én szívemben évezredes, láthatatlan tit

        

Halálunk oka a növekvő entrópia.
Spontán folyamatok nyeldesik el
a kezdeti, erőteljes kontrasztokat.
Évről évre homogénebbé válunk,
feloldódnak bennünk az emlékek.
Halmazunkban végül már nem lesz
szeretet, harag, sóvárgás és hála

Pórusaimba ivódó lélegzeted,

 még mindig bennem lüktet,

bármennyire duzzog is a szó.

Fonáktalan vagy,

 a legbensőségesebb,

szerelemből adni tudó.

Közeledben leomlik az erkölcs, 

a pillanat saját ujjába harap,

egy porladó eszméletlenben,

száj szájra boldogan

Kapaszkodnál az időbe,

De minden csak rágja tested,

Mint rossz kerítés, kidőlve

Te is csak utad kerested.

S ahogy az eső földet ér,

A mi utunk is csak ennyi?

Rövíd az élet, s köt a vér,

Boldog aki tud szeretni!

Ki melletted áll, fogd kezét,

Innen nem viszü

Ma elcsodálkoztam, ahogy felnéztem az égre én,

milliárd csillag egy pici szempárba hogy belefér,

és mégis a messzeség, a távol oly határtalan,

a föld, mint porszem a végtelenben milyen súlytalan.

Elcsodálkoztam, ahogy szerelemmel néztelek én,

egy égi á

Számtalan alkonyati szennybe botlok,

falakat mászó íves plakátokba,

titkukon millió kérdőjel fodrok,

mind részleteit veszített műhiba.

Sugaras csillagokért kapaszkodnak,

kabátjuk mélyén fullasztó nőszirom,

hátuk mögött meztelenek a talpak,

 álm

Néma álmod az vagyok, hogy ha kéred

vagyok fény, amely árnyékodra téved

pohár, melyet érint gyönyörű ajkad

múzsád, gondolataid közt sugallat.

Vagyok aki vagyok, szél repíti lelkem,

gyönyörű szívedbe titkon belelestem,

látam álmodat egy igaz tiszta képet

Újra este lett.
Fáradt a test,
a lélek szelíd
csendbe merül,
s asztalomra szent
gondolat kerül:

Szereteted hirdeti,
áldott a pillanat,
öröm a perc, mialatt
meghitt nyugalom
szórja szét utamon
drága kincseid…

Már érezlek,
hallom a Hangod:
élő mondatok

Pislogó gyertyaláng lennék,
Mely szobádban lobogna,
Égő vággyal belelesnék
Titkon gondolatodba.

Kihallgatnám mit mond
Szíved néma vágya,
Lennék ispilángod,
Vágyaidnak szárnya.

Élet-halál forog, miként az orsó, 

egymást váltják bölcső-koporsó,

ez az élet, létünk kincse, élünk, 

halunk, aztán semmi sincsen?

Ami most van, az már régen is megvolt, 

nincs új nap, új csillag vagy új hold,

hiábavalóság alá vetetet itt minden, 

balga

Életednek nincsen párja,
Te magad vagy a csoda!
Csodálatos, hogy így megszülettünk,
S ebben gyönyörködni nem szűnök soha.

A szívünk, ahogy oly piciket,
Aprókat ütemre kalapál,
Dobog, dübög kopogtat,
De a testnek ez mégse fáj.

Ahogy a rüg

Lehetnék zeneszerző,
lehetett volna sok szép dallamom,
de szeretet nélkül olyan lett volna,
mint zengő érc vagy pengő cimbalom.
Ismerhetek titkot és tudományt,
írhatok szép rímes verseket,
de mit sem ér, ha üres a szív,
ha nincs benne szeretet.
Nem é

Mint két szép zöld fenyő,

Egymás mellett állunk,

Vidám, jó kedéllyel

Összeér az águnk.

Fény fürdet minket, egy

Öreg, ócska lámpa,

Erőt ad, hitet, ha

Nem látnálak, fájna!

Világol az este,

Éjjel se homálylunk,

Egymás szívét lesve

Összeér az árnyunk.

Néhány csöndes óra után,

a távolban harang kondul,

fény suhan a Hold udvarán,

a térre tejfehér hó hull.

Meleg otthonokba lép az est,

könnyű leplét földre teríti,

lángnyelve a falra árnyat fest,

 a fenyő zöld ágát bontja ki.

Együtt a család apra

Minden, ami jó és szép, mit átélhet
Ember, mérhetetlen talány nekünk.
Kilépve a végtelenbe, a láthatatlan
Világra már nem lát tekintetünk.

Az élettervező, az "öreg korú", ki
Színpad mögött rendezi a világot,
Akit még senki sem látott, és
Ak

Vékonyra gyalult életek vagyunk,

lazuló csavarok a lét falán,

jövőnkkel a jelenünkbe tiprunk,

bennünk topog százmillió talán.

Szerkesztett atomrengeteg füstje

fut az örök tér szélmalma felé,

a dacoló lelkek bizarr üstje,

dús keblű ételeket oszt

…s elejtek selejtes
gondolataimból
néhány
fontos pontos
vesszőt

félt-vélt igazam
porrá csöndesülve
görnyedt-ülve
várja a valódi
Létezőt

s imára kulcsolom
simára egyengetett
útjaim
szavakba szőtt
ujjait

(2017)

Már napok óta hallom a hullámokat 
ahogy fel-le kúsznak a homokon.
Elérnek hozzám az időn át, és a sirályok 
lármája is, melyek valahonnan a sziklák 
felől jönnek. És ezüstcserepek a tenger,
a hullámok fúga, végül elterülnek mind, 
győz a grav