Ma elcsodálkoztam, ahogy felnéztem az égre én,
milliárd csillag egy pici szempárba hogy belefér,
és mégis a messzeség, a távol oly határtalan,
a föld, mint porszem a végtelenben milyen súlytalan.
Elcsodálkoztam, ahogy szerelemmel néztelek én,
egy égi á
Számtalan alkonyati szennybe botlok,
falakat mászó íves plakátokba,
titkukon millió kérdőjel fodrok,
mind részleteit veszített műhiba.
Sugaras csillagokért kapaszkodnak,
kabátjuk mélyén fullasztó nőszirom,
hátuk mögött meztelenek a talpak,
álm
Néma álmod az vagyok, hogy ha kéred
vagyok fény, amely árnyékodra téved
pohár, melyet érint gyönyörű ajkad
múzsád, gondolataid közt sugallat.
Vagyok aki vagyok, szél repíti lelkem,
gyönyörű szívedbe titkon belelestem,
látam álmodat egy igaz tiszta képet
Újra este lett.
Fáradt a test,
a lélek szelíd
csendbe merül,
s asztalomra szent
gondolat kerül:
Szereteted hirdeti,
áldott a pillanat,
öröm a perc, mialatt
meghitt nyugalom
szórja szét utamon
drága kincseid…
Már érezlek,
hallom a Hangod:
élő mondatok
Pislogó gyertyaláng lennék,
Mely szobádban lobogna,
Égő vággyal belelesnék
Titkon gondolatodba.
Kihallgatnám mit mond
Szíved néma vágya,
Lennék ispilángod,
Vágyaidnak szárnya.
Élet-halál forog, miként az orsó,
egymást váltják bölcső-koporsó,
ez az élet, létünk kincse, élünk,
halunk, aztán semmi sincsen?
Ami most van, az már régen is megvolt,
nincs új nap, új csillag vagy új hold,
hiábavalóság alá vetetet itt minden,
balga
Életednek nincsen párja,
Te magad vagy a csoda!
Csodálatos, hogy így megszülettünk,
S ebben gyönyörködni nem szűnök soha.
A szívünk, ahogy oly piciket,
Aprókat ütemre kalapál,
Dobog, dübög kopogtat,
De a testnek ez mégse fáj.
Ahogy a rüg
Lehetnék zeneszerző,
lehetett volna sok szép dallamom,
de szeretet nélkül olyan lett volna,
mint zengő érc vagy pengő cimbalom.
Ismerhetek titkot és tudományt,
írhatok szép rímes verseket,
de mit sem ér, ha üres a szív,
ha nincs benne szeretet.
Nem é
Mint két szép zöld fenyő,
Egymás mellett állunk,
Vidám, jó kedéllyel
Összeér az águnk.
Fény fürdet minket, egy
Öreg, ócska lámpa,
Erőt ad, hitet, ha
Nem látnálak, fájna!
Világol az este,
Éjjel se homálylunk,
Egymás szívét lesve
Összeér az árnyunk.
Néhány csöndes óra után,
a távolban harang kondul,
fény suhan a Hold udvarán,
a térre tejfehér hó hull.
Meleg otthonokba lép az est,
könnyű leplét földre teríti,
lángnyelve a falra árnyat fest,
a fenyő zöld ágát bontja ki.
Együtt a család apra
Minden, ami jó és szép, mit átélhet
Ember, mérhetetlen talány nekünk.
Kilépve a végtelenbe, a láthatatlan
Világra már nem lát tekintetünk.
Az élettervező, az "öreg korú", ki
Színpad mögött rendezi a világot,
Akit még senki sem látott, és
Ak
Vékonyra gyalult életek vagyunk,
lazuló csavarok a lét falán,
jövőnkkel a jelenünkbe tiprunk,
bennünk topog százmillió talán.
Szerkesztett atomrengeteg füstje
fut az örök tér szélmalma felé,
a dacoló lelkek bizarr üstje,
dús keblű ételeket oszt
…s elejtek selejtes
gondolataimból
néhány
fontos pontos
vesszőt
félt-vélt igazam
porrá csöndesülve
görnyedt-ülve
várja a valódi
Létezőt
s imára kulcsolom
simára egyengetett
útjaim
szavakba szőtt
ujjait
(2017)
Már napok óta hallom a hullámokat
ahogy fel-le kúsznak a homokon.
Elérnek hozzám az időn át, és a sirályok
lármája is, melyek valahonnan a sziklák
felől jönnek. És ezüstcserepek a tenger,
a hullámok fúga, végül elterülnek mind,
győz a grav
Meghalt egy élet bennem.
Csend szorítja szívem -
a halál hideg talpa
az élet rügyfakadását
lefagyasztotta…
Ne szólj … ne szólj semmit
Csak éld át azt a valamit
ami mégis él – a titkot
hogy nincs halál…
nincs halál…
(2017)
Üres poharak alatt sorsolnak felettem,
mint kiszáradt antiloptetem,
a semmibe foszlok.
Fanyar szagú sötét csarnokok
hideg kamráinál,
a csend reményt sikál.
Bosszúra éhező kielégületlenség,
mely unos-untalan nyomomba lép,
szikkadó csontomba hatol,
i
A sziklák magányában konok szél zúg,
koptatja az érvényétvesztett jelent,
vas falakon kedves havasigyopár
szirma gyúl,
fájdalmat nyög a közöny kint,
és idebent.
Fáradt lámpavasra kapaszkodó köd,
a vakság bilincsébe mart,
kisvirág ékesen szólít,
cs
