SZÉPIRODALOM

• Kardos Tiborc (1956-2001) barátom és hajdani diáktársam, meg a közös fellépéseink emlékére.

Posztolsz-e ott? … Csibészhunyor.

Így ezt a szót nem ismeri.

– A posztos rendőr hol guggol? –

Jó replika. Intek neki.

Javítgatok, kattintgatok,

egy ve

Íme, neked is fényesedik az idő
(noha a nappali világ mind rövidebb):
túlhordott viselet szégyenkező tükrét
idegen szemmel bámulod. Pedig volt, hogy
már hetekkel korábban kiakasztottad
hangolódni az alkalomra, amikor
felöltheted, s közben magad

Nem állhatok meg itt, az 55. sötét csőben,

amelybe egyik vége felől sem férkőzhet a napfény,

karom széttárva már keresztre illőn, hű lator, de még megyek,

tapogatok jobbra-balra, hogy el ne vesszek,

különös formákat érzékelek az ujjaimmal,

horpadá

 (Dr. Csókai Andrásnak) 

Ha meginog élet csónakja, elfogy a lélegzet,
Lelkekre árnyak hullnak, felhők tornyosulnak.
Reszkető kéz még remél, bátorság lábakba száll,
Akkor kell, az igaz, hű Barát! 

 Láttál már: éledő rügyet, boldognak induló élete

ad notam Latinovits Zoltán: Ködszurkáló
                                                          
Miféle chirurgus buzgalom
terjed itt közöttünk,
hogy már valahány oldalon
seregnyi felcser kész összevarrni
– ne leskelődne rajtuk illetéktele

Holnap már tél oson
érzem az illatát,
holnap már nem köszön,
csak legyint egy nagykabát.
Holnap már titokban
bekukkant a másvilág.
Holnapra fagyos ködben
lehullanak a levelek,
ám ma még őszi fényben
találkozom teveled.
Ma még talán hálásan
felra

...tudod, a Youtube-on még mindig Tom Waits-t
hallgatom...

a véremből sír fel az éj,
és lázas lesz köröttem minden apró-szellem,
amíg rekedt hangon énekel
a hitehagyott angyalok kara -
belül a bizsergés,
kívül a sötétség csendje -
égő tűszú

Csak kettőt ismerek: kint vagy bent,
tőlem idegen a küszöbön ücsörgés.
Elvesztem az egyirányú utcában,
a földön egy feldobott pénzérme
elkeseredésében az élére állt.

Vágyaknak nyitott ajtón át
szökött ki az otthon-meleg,
hiányoddal becsavarodva érze

Kopogtattam;
nem nyitottál ajtót,
vendéget nem kívánt
zord hajószobád,
hullámok zúgását
kagylóhéjba zártad,
nem játszhattam matrózt,
Te sem kapitányt.

*
Csa-Csinszka,
kislányom,
hogy jutott eszedbe,
babacsörgőt
venni épp nekem?
– kérdezted –
de kisf

védtelen éji út…

álom-tengeren

hullámhajó zakatol, zötyögök

gyerek-magamra hagyatva

felnőtt-testbe falazva

s mint tengeri beteg, rettegek

az ébredés viharától

az égbekiáltó hullámok zajától

a fekete ég alatt sikoltó sirálytól

a lelkemen át (s)üvölt

Gyermekkacagástól
túlterhelt a part,
mindenféle nyelven
visszhangzik:
Mama!

A tenger elvakít,
ám a szó felkavar,

bensőmből felsikolt
ezernyi néma jaj,
s mint felhők árnyéka
a szemközti hegyen,
egyre feketébbre
vált át közérzetem,

s kérdem: ez a jó

Szemünk összeér,

mint pókhálóhíd  

íve túlsó parttal,

tekintetünk halk,

filigrán gondolat;

szitakötő vagy pilleszárny

törékeny ennyire,

sóhajként lebeg,

ha megérinted,

lehullik hímpora,

s örökre bőrödbe

ivódik nyoma.