tétován fordulsz felém,
arcomra téved kezed -
derengő éned egén
pilledő pára lebeg,
madarak könnye szitál,
álmodó kérdés remeg -
hozzám feszülve riszál,
mellemen elszendereg.
kábulatod elmúló tünet -
szemedben tágul a f
tétován fordulsz felém,
arcomra téved kezed -
derengő éned egén
pilledő pára lebeg,
madarak könnye szitál,
álmodó kérdés remeg -
hozzám feszülve riszál,
mellemen elszendereg.
Tavasszal született
Bendegúz, a medve.
Lassan itt van a tél,
s enni nincsen kedve.
Olyan sovány szegény,
a szél majd elfújja,
a medverokonság
egész nap szapulja.
– Aludnod kell télen,
enned kell eleget,
a barlang mélyében
éhhalál fenyeget!
– Visznek
Napozom,
hol magányok napoznak,
a száj sóvár, s a váll őszi
ölelést vár.
Mellettem
klórozott tömeg.
Mobilhang szól - gépzene -
modern kor hangversenye.
Fölöttem
bükk, platán,
fűzfa - halni hajlik,
szipog az ecetfák pora,
s vétlen virágoknak
fakul
Égig nyúló fenyőfák között
az óceán égbe költözött,
lusta felhők füstje imbolyog,
részeg lépcsők
szédülnek a csúcson,
arcot rajzol
a bazalt, barlanglakás
ajtajába kövült az őslakó,
kaktusz szőre tenyerembe vérzik,
szélhez szokott pálmák
lába tűztől k
Sötét hajamban fehér szálak.
Megfakult színe már a nyárnak;
lassan anyámhoz békülök.
Harsogó hangú apám csendje
visszhangzik bennem éjjelente,
amíg álomba révülök.
Elmentek rég. Döbbenten állok.
Gúzsba kötnek ezüst pókhálók.
Őszi szél jár az utakon
Érzések göröngyös szántásán bukdácsol az ember,
tengerek iszapjában keres forrón feltörő forrásokat,
moszatok közt matat – hínárhálót dobva magányára –,
kavicsokat csodál, majd mint tüskés rája, komótosan
homály-kétségek felé lebeg – vita