SZÉPIRODALOM

Fogva tart a két szemed, bár meg sem születtél,

fogva tart, mint száz gyönyör, ha izzok tüzednél.

Messzi múltból tündökölsz, hol én sem éltem még,

te is csak egy álom vagy, édes szellemkép.

Semmi ködén követtél, hozzám köt hited;

jöhet nyár, vagy

/Az örök Éva /

Győző vagy vesztes volt, zsibong csak az ész,

hamva sincs, emléke mégis izgató. 

Almacsutkát rágcsál, hamiskásan néz,

kígyóbőrrel játszik, mire is való.

Önmagára lelve úrrá lesz a félsz,

ijedt szeme rebben, tükröt vizslató.

Itt

  tegnap  szomorú  voltam vesztett   |  tegnap szerettük egymást egész

a Fradi álmos is lettem nem aludtam  |  délelőtt  aztán elkísértél a bankba

egész délelőtt csak arra  vágytam mikor  |  cigarettát vettél és beültünk valahova

gyújthatnék

Mára megváltozott minden.
Fakóbb lett a kék, a zöld is erőtlen,
csak a sárga tündököl, mikor
ablakomba könyököl a nyár...
Szememben mégis szürke a táj,
mert az átok, amit rám hintettek,
még fáj.
Hiába gyűröm esténként párnám alá.
Tolakodón az álmaimba karcol

Nézlek, és nem jut eszembe semmi.
Elmúlt a tegnap lángos varázsa.
Tudtam, hogy téged el kell feledni,
ahogy holtvirágot ejt a váza.

S míg szilánkul a levél, a szirom,
magába roskad a bibeszála:
térdre rogyó, kereszt-húzó ikon -
mint porló

Tűz
szikra pattan
rőt láng lobban
lobog, lobog
egyre jobban
sárga szemmel
vörös hajjal
ezer ördög
ezer foggal
falja mind
a száraz ágat
szürke füsttel
táncot járat

Víz
csepp, csepp
cseppre csepp
langyos eső
cseper

volt egy lányom Katalin
most viszont már nem is int
nem is beszél énvelem
nem érdekli életem

kértem dolgozzon nekem
ne legyen reménytelen
végső rostán kibukó
csepűrágást tanuló

sajnos megvezetett lett
folyton ellenemre tett
anyja álm

Langyos vágyakban unottan fürödve,

szívtelen ritmust rezegnek a dobok,

íztelen italom már szomjamat nem oltja,

parazsam hamu lett, csak az idő robog.

Hiteltelen csodák hitemet emésztik,

mert ördögi a szép, az áldozat is hazug.

Vándorútra keljek sze

Hol mélyről böffent kormos lángot
sistergő kanóccal a gyertya,
s egy torka-zárt bacchusi látnok
száján a bor nem más, mint pletyka,
s a füst elönti egész egét
a pincébe rekedt sötétnek:
(csak verse marad némi ebéd
költő alatt a mérges mérleg),
ott s

Félálmomban egész voltam –
embermagas tükröt hordtam,
benne láttam másik felem –
köztünk feszült a félelem.

Míg sötétbe fúltan figyelt
szemem – lassan képedre lelt.
Elmosódó, pasztell fotó
vágyképzete – megnyugtató.

Veled talán eggyé váln

kerülget egy érzés
torz árnyékként követ
zavarnám világgá
úgy dobnék rá követ

mikor visszanézek
kushad mint a kutya
lábnyomom nyaldossa
pillantása gyufa

félek hogy tévedek
ám érzem a lényét
forgatja szemeit
szikráztatja mérgét

kabá

Mondd, hol, merre vannak a csodák? 

Lesz -e még valaha nyugodt a világ...

vagy letördelt ágú faként kell élnünk 

s végül mindennel  majd csak  megbékélünk? 

A legszebb dallamot, ha gitáron játszod

kisimulnak -e homlokodon a ráncok? 

Hiszed

Vártalak...
talán örök időktől fogva
Téged vártalak -

és hazudtalak magamnak
számtalanszor...
          vándoroltam vélt utakon,
          botlottam rögbe, kőbe,
          betévedtem vad erdőkbe,
          tüske szaggatta lábam,
         

Mint ahogy semmi sem jelezne jobban,
Fenn a Hold vérben fürdik, lángra lobban,
Úgy múlik rajtam is a gyenge, kósza fény,
S egy csepp az arcomon ajkaimhoz ér;

Tollamon keresztül születik a szó,
Lelkemből bugyog, szememből áradó,
És lám, sós víz m

Madárfüttyös kis falumban
istenadta vasárnap van.
Nem szól duda, nem jár futár,
csupán a harkály kalapál.

Rigócska a hírét cifrázza:
nyitott az utcai cukrászda!
Versenyt trillázik, fújja dalom:
pihen a flex, nem visít vason.

Nyurgul a g

Mert a költő arra való, hogy fájjon
a szerelem minden pillanata,
mit nem ölel, s nem harap lógó láncon
kutyahűséggel másért önmaga.
Ha mégis sikerül néki egy-egy csók,
rögtön karóhoz veri üstökét,
mint az öklendező részeg, ki bendzsót
pengetne, de in

(A kegyességhez)

Megint visszatértem a Bibliához.
Pedig nekem aztán nem mond semmit.
…Nagyapám, lassúdan, ölében fát hoz,
s nagyanyám liszttel hinti a tepsit.

Nézem a két öreg szokott mozgását,
a tűz ropog, a sparhelt felhevül.
Pufók kalácsba süpped