SZÉPIRODALOM

   Szinte imponál, ahogyan eltörted a pálcát.
   Most hát nem vagy egyikük sem.
   Egy fokkal persze jobb helyzet,
   ahhoz képest, hogy nemrég még
   mindegyikük te akartál lenni.
   Csak így meg külön világokban éltek.
   Elszigetelődtél sa

Belé vetítem magam. Befogad, majd
a finomra hangolt psziché a saját
arcával projektál vissza — engem. A
könnyednek induló mentális játszma
a kölcsönösségtől észrevétlenül
és magától értetődően válik
abbahagyhatatlanná. Tükrözések
és azonosulás

Álmok röptéi közben, fölülről nézte
ki magának, majd új meg új földerítő
körökkel szabatosan meghatározta
a menteni kívánt koordinátákat.

Kissé elbizonytalanodott, mivel csak
organikus merevlemeze volt kéznél.
Az adatvesztés veszélyét kizá

            A víz illata, mióta eszedet
            tudod. Napjaid mégis part fövenyén.
            Peregnek. Lábujjaid között homok-
            szemek. Néha feltűnik egy vitorla
            a horizonton. Ilyenkor felsejlik
            m

      
       
        Ismerős, ahogy kaptatok
        lépcsők végeláthatatlan
        során. Azt a pillanatot
        is számtalan változatban

        megéltem – és jó előre –,
        amikor majd felismerem.
        Már bárki közeledőre
        simán

     
     
     tarkódon égtájak célkeresztje
     gesztusok vetkőznek meztelenre
 
     szívkamrák fagyálló vermek
     forradalmaid leveretnek
 
     felekoronáznak ha koronáznak
     szél emelte torony a várad
 
     birodalmad ím birtokba veszik

Lám, fröcsögve surrant el egy év –
avítt deszkáján inogva szörfözött –,
nyomában lomhán evickélt a hév,
nem serénykedett immár szerfölött.

Mészáros szemmel a halovány ember
mócsing a vásznon, semmiképp se karaj,
kerülni kell, mert nyűgje van – ten

elrabolt földön
meglopott történelem
mossa kezeit

mellettem fekvő
legyilkolt bennszülöttek
már nem remélnek

csillagra lépve
antikvár indiánszar
lüktet a fényben

kelmepalánták
tetszelegnek feljebb a
kirakatrésen

elvesztettél egy
kukoricamérgezést:
hi

Egyre nagyobb szemekben

hull alá az elmúlás: tizenhét

év a katlanban, mögöttünk rút tudás

liheg még, de már rühesebben

zörögnek perceink, mint törékeny

porceláncellák a szívünk alatt - kissé

meg is fakultunk a küzdésben, jól bevált

klisékkel dobál

Elmúlt a vetés, el az aratás,

hangol a zenész, pihen a kaszás.

Várok. Sorsom elrendeltetett,

az út szabad, már elmehetek.

Mi beteljesült, nem az én gondom,

súlyát vállon nem, csak szívemben hordom,

... bízva, lesz még aratás,

idei magból holnapi

Az ember bölcsen gondolt egyet,
földre álmodta az eget,
közel legyen a szívéhez,
élte kiszámolt ívéhez.
Kertjének lett féltett kincse,
kékje szinte mennybe vitte,
amit nem ért el kezével,
- angyalt fessen ecsetjével -.
Tavaszhidat ácsolt

(Sz. É. halálára)

Elvette az Isten

vágyaidat végre,

cserébe ráncokat

és annyi pénzt adott,

hogy kifizethessék

a temetést,

virágot,

s papot.

Sivár esőt szitál a rakparton az éj,
fürdik a sötétség, mintha nem is lenne tél.

A Duna kreppelt csíkján – vonagló szirének –
tükörben táncolnak a parti lámpafények.

Pilléreit nyomva fekszik a híd-teher,
ledőlt daruként a folyó fölött hever.

Cs

Hasztalan bíbelődsz dedukciókkal.
Mi módon préselhetnél vissza három
tubusba akár csak eggyel több színt is?
Konstruált sosem lesz elég eleven.
Fényűzés kímélni érzékeid — ha
ritkábban siklanál át részleteken,
tudnád, hogy előre jelzik az irányt,

Hógyöngy száll
a télkoronás fákról,
fakeresztem fészkét
belepte a dér,
seregélyek, varjak
menekülnek tőlem,
borzongó magányom
kísértetfehér,

lemetszett ágként fáj,
sínylődik a lelkem,
rikító színeim
kiszívta a nap,
játékszere lettem
fagynak

Január
Petárdahamutól megbolydulva indul el újra az év,
hangtalan lassúsággal vánszorog a sűrű nap - a halak
megfagytak, s a bogármúmiák Oresztészt hegedülnék
az ablak alatt,
ha a fúriák hagynák: a kisasztalon karácsonyról megmaradt
gyertyale