SZÉPIRODALOM

Egyre nagyobb szemekben

hull alá az elmúlás: tizenhét

év a katlanban, mögöttünk rút tudás

liheg még, de már rühesebben

zörögnek perceink, mint törékeny

porceláncellák a szívünk alatt - kissé

meg is fakultunk a küzdésben, jól bevált

klisékkel dobál

Elmúlt a vetés, el az aratás,

hangol a zenész, pihen a kaszás.

Várok. Sorsom elrendeltetett,

az út szabad, már elmehetek.

Mi beteljesült, nem az én gondom,

súlyát vállon nem, csak szívemben hordom,

... bízva, lesz még aratás,

idei magból holnapi

Az ember bölcsen gondolt egyet,
földre álmodta az eget,
közel legyen a szívéhez,
élte kiszámolt ívéhez.
Kertjének lett féltett kincse,
kékje szinte mennybe vitte,
amit nem ért el kezével,
- angyalt fessen ecsetjével -.
Tavaszhidat ácsolt

(Sz. É. halálára)

Elvette az Isten

vágyaidat végre,

cserébe ráncokat

és annyi pénzt adott,

hogy kifizethessék

a temetést,

virágot,

s papot.

Sivár esőt szitál a rakparton az éj,
fürdik a sötétség, mintha nem is lenne tél.

A Duna kreppelt csíkján – vonagló szirének –
tükörben táncolnak a parti lámpafények.

Pilléreit nyomva fekszik a híd-teher,
ledőlt daruként a folyó fölött hever.

Cs

Hasztalan bíbelődsz dedukciókkal.
Mi módon préselhetnél vissza három
tubusba akár csak eggyel több színt is?
Konstruált sosem lesz elég eleven.
Fényűzés kímélni érzékeid — ha
ritkábban siklanál át részleteken,
tudnád, hogy előre jelzik az irányt,

Hógyöngy száll
a télkoronás fákról,
fakeresztem fészkét
belepte a dér,
seregélyek, varjak
menekülnek tőlem,
borzongó magányom
kísértetfehér,

lemetszett ágként fáj,
sínylődik a lelkem,
rikító színeim
kiszívta a nap,
játékszere lettem
fagynak

Január
Petárdahamutól megbolydulva indul el újra az év,
hangtalan lassúsággal vánszorog a sűrű nap - a halak
megfagytak, s a bogármúmiák Oresztészt hegedülnék
az ablak alatt,
ha a fúriák hagynák: a kisasztalon karácsonyról megmaradt
gyertyale

• Kardos Tiborc (1956-2001) barátom és hajdani diáktársam, meg a közös fellépéseink emlékére.

Posztolsz-e ott? … Csibészhunyor.

Így ezt a szót nem ismeri.

– A posztos rendőr hol guggol? –

Jó replika. Intek neki.

Javítgatok, kattintgatok,

egy ve

Íme, neked is fényesedik az idő
(noha a nappali világ mind rövidebb):
túlhordott viselet szégyenkező tükrét
idegen szemmel bámulod. Pedig volt, hogy
már hetekkel korábban kiakasztottad
hangolódni az alkalomra, amikor
felöltheted, s közben magad

Nem állhatok meg itt, az 55. sötét csőben,

amelybe egyik vége felől sem férkőzhet a napfény,

karom széttárva már keresztre illőn, hű lator, de még megyek,

tapogatok jobbra-balra, hogy el ne vesszek,

különös formákat érzékelek az ujjaimmal,

horpadá

 (Dr. Csókai Andrásnak) 

Ha meginog élet csónakja, elfogy a lélegzet,
Lelkekre árnyak hullnak, felhők tornyosulnak.
Reszkető kéz még remél, bátorság lábakba száll,
Akkor kell, az igaz, hű Barát! 

 Láttál már: éledő rügyet, boldognak induló élete

ad notam Latinovits Zoltán: Ködszurkáló
                                                          
Miféle chirurgus buzgalom
terjed itt közöttünk,
hogy már valahány oldalon
seregnyi felcser kész összevarrni
– ne leskelődne rajtuk illetéktele

Holnap már tél oson
érzem az illatát,
holnap már nem köszön,
csak legyint egy nagykabát.
Holnap már titokban
bekukkant a másvilág.
Holnapra fagyos ködben
lehullanak a levelek,
ám ma még őszi fényben
találkozom teveled.
Ma még talán hál