Erre délután fölkelt Faulkner, a bolond postás, hogy azonnal
menjek hozzájuk át a szalonba egy meg két újságot hallani: megy
már a bolondozás a vén fószerek közt – gondolom, s mintegy
hozzájárulásként egy üveg vodkával felszerelkezve én
leszek a követke
Reggel mindenki rohan. Ki munkába, ki iskolába, van, aki sorszámért a rendelőbe, az APEH-hoz,
vagy csak répáért a piacra. Egy a lényeg, hogy minél előbb feljusson a buszra, ne potyára ketyegjen az a fránya idő.
Nekem nem nyűg a „menés”. Tanulmányozo
Bolyongó tűz terem
fénytelen éjeken.
Néptelen réteken
éjszakád végtelen…
Ingovány sötétjén
lobbanó sejtelem…
Vacogó lelkedben
nyirkos a félelem…
Illusztráció: bélyegkép az alkotó engedélyével másolva a Wikipédiából.
Napsugaras délután,
minden-minden hét után,
Estélyi ruha, flitterek
ünnepi ruhás emberek.
Fények, csillogás mindenütt,
Pezsgős vacsorák,
Illatos violák,
Bódító éjszakák,
úszómedencés csobbanás,
fotó, optika, villanás!
Tükörkép.
Képek tükre.
Sokaság.
Zenés bódul
Gödröt ásott bennem
a remény, s most félve
merül behunyt
szemem szentélyébe.
Lazul a testből
kikönyöklő fájdalom,
a világ kiürül.
Csövekre kötözött torzó
vagyok, torkomban lakat.
rám zuhan a távolság.
Testem lenyomatát
árnyéknak érzem,
ketrecből szabadult
embe
Edina mezítláb ült a konyha padlóján. Már nem érezte, hogy fázik. Reszketett, de ez nem a hidegtől volt. Teljesen elveszítette az időérzékét. Körülnézett, bár az agya már rég eltárolta a képet. Mégis, talán ezredszer nézett maga köré. Éjszaka volt, a
Szemünk összeér,
mint pókhálóhíd
íve túlsó parttal,
tekintetünk halk,
filigrán gondolat;
szitakötő vagy pilleszárny
törékeny ennyire,
sóhajként lebeg,
ha megérinted,
lehullik hímpora,
s örökre bőrödbe
ivódik nyoma.
Esős reggel volt. Az ősz már-már télbe hajlott. A gyönyörű kertben a munkások befedték a medencét, összegyűjtötték a lehullott faleveleket. Edina lehajolt egy elejtett sárga levélért, és forgatni kezdte ujjai közt. Nem morzsolódott szét, mert magába
Köszönetként küldöm Sági Erzsébetnek (a legtündöklőbb Lótusznak, akit ismerek:-)
1.
Uram, szirének hangját add nekem,
kapun, falon hatoljon át a dal,
de tán a szélzúgás is én legyek,
levélen, ágon gyújtva meg magam.
Uram, dicsérni Téged vidd szavam
a ké
Hangyatársamnak, barátomnak, vagyis Pongrácz Áginak szeretettel.
Birodalom Ura kilépett az ajtón, bele a szikrázó napfénybe, és elégedetten nyújtózott egy nagyot. Ma nem foglalkozom a teremtéssel, határozta el, és előkotort egy csomag cigarettát,
Edina másnap reggel hányingerrel ébredt. A fürdőszobába érve, kikerülve a tükröt, a zuhany alá állt. Volt ideje bőven csurgatni magára a forró vizet, hiszen korán kelt. Valami szúrást érzett a szíve tájékán. Megcsalt valakit. Valakiket. Úgy érezte, a
Székelyföldi barangolásaink egyik állandó célpontja Székelyudvarhely.
A város hangulata, különösen, a Szoborparkban sorakozó nagyjaink látványa, lelket átmosó, felemelő gyönyörűséges érzésekkel ajándékoz meg minden alkalommal.
Sétánk alaposan k
Ma, még percekben számolom az ébrenlétet,
mert ha alszom, bennem a világ üres.
Aggódom megcsal,
nélkülem fedez fel menedéket, hol megbújva
csendemnek hódolhatok.
Izgatn
Született feleség Edina. Két kislányt nevel szinte luxus körülmények között. Mindenük megvan, ami pénzben mérhető.
Edina az egyik átsírt éjszaka után, későn ébredt. Nem volt sok ideje sminkelni, a lányokat iskolába kellett vinnie. Gyors reggeli, pénz
1.
Az este sétálni mentem,
Csípősen hideg szél dalolt,
Morgós, szürke volt a kedvem,
Talpam alatt hó csikorgott.
Keserűen üres volt a lelkem:
Kuporgó hajléktalanok
forintját csörgeti zsebem,
pedig én is éhes vagyok.
Itt van már egy új közösség:
Csivitelő p
Hortobágyi Béla sokáig nézegette magát a MÁV laktanya közös fürdőjének helyenként megvakult tükrében. Húszas évei elején járt, de most, a délutáni nap erős oldalfényében, úgy tűnt neki, hogy kezd öregedni. Kis ráncok, szarkalábak jelentek meg a sze
Illusztráció: Török Tibor kalocsai fotóművész alkotása
Gerinc nélkül mit ér a kéj?
Kristálybékém összezúzva,
vaksi lelkem, ne is remélj!
Emlékek és évek múlnak…
Csillaghullás, délibáb…
Bukott angyal sárba rántja
koronástól a kir
Hajnal van. A lassú, és zsúfolt buszon nyűgös emberek zötyögnek céljuk felé. Utazom. Otthonról, haza.
A sínek közt feszülő koszos peron húgyszagú tócsáit magányos galamb kerülgeti. A vasúti töltés kövei közül, ott ahol az élethez szükséges minimu
