SZÉPIRODALOM

Ócska, ében imitátor, kergettelek álmomban:

Maghasadt bajszok alatt édenfröccsös sznobparádé,

Mészáros tekintetek tövén otthonosan folyt a sármlé,

S lord bordává változtam.

Puttonyos pírek töltötték víg kelyhekből a royal tejet:

Passzióból passzírozott

Duzzogd fel belém mérhetetlen golyvaorgiád,

Dörgölőzz istenhez a szájkosaras tükörben-

Dölyfös bíborüstököddel fend a jövőt: ide különben

Is csak roskadozni jársz.

Szignálj szivarszirmos bömböléssel csöppetegnyi hatalmat:

Vérpanírba mártott, szilikát b

Ezt a cikket ketten írjuk. Ő meg Én. Miért? Mert ilyet még nem csináltunk sosem. Ő rajzol, szobrászkodik, Én elmélkedem és írok. MOST MI ÍRUNK.

Ada vagyok. Anya. "Ő" a lányom. Mindig is különleges kapcsolat volt köztünk. Azt hiszem, ahány életünk volt

Dilemma a rácsok mibenlétéről.

Mióta az ember feltalálta a rácsokat, azóta létezik az, az örök és mindmáig megválaszolatlan kérdés is, hogy: - Ki van mögötte?

A másság, mint megkülönböztető jelzése az emberek bizonyos csoportjának, már kezdetektől

Zabálj fel kócos kender,

Marj belém és korcolj össze-

Világok sara, ázalag pitypanghadak lössze

kapargászik bennem - hetven ólmos reggel

Teljen petrencényi zsíromban:

Fröcsögő napraforgótengerek meg keszeglé,

Csucsog a muskátlimájas, és nem tudni ezeknél

Párizs, repülőtér, sor, benne - kis családom által körbevéve - jómagam. Nézelődöm, hogy múlassam az időt, mert nem szeretek várni. Sorban állva még kevésbé.

Az arctalan tömegből egy kedves mosoly villan felém. Korombeli nő, sportosan elegáns szerelé

Továbbgondolt bölcsességek Gandhi szavaira asszociálva.

Hányszor mondjuk annak, akit nagyon szeretünk, hogy lehoznám Neked a csillagokat, vagy akiben megbízunk, annak azt, hogy tűzbe tenném érted a kezem. És, hányszor mondjuk, amikor tehetetle

Forgatom a kicsi kártyát. 2005 nyarán kaptam, Csíksomlyón, a Kegytemplomban. Uralkodó színei, égkék és napsárga. Rajta, szikrázó fénnyel körbeölelve az Istenember, körülötte, őt éltető emberkoszorú. Akitől kaptam, Lakatos Attila, a csíkborzsovai, sz

Emberek, jók és rosszak, hajdan voltak, és még meg sem születettek… Emberek, akik alakítják egymást, miközben ők maguk is alakulnak.

Emberek, akik alkalmazkodnak a körülményekhez, mert ha ezt nem tennék, akkor kihalnának előbb-utóbb, mint a mamut.

E

Szeretet, s vele a hiány 

sűrűsödik bennem,

nap nélkül fakult ki ruhám;

beszegetlen lettem,

talán belém bújnak szavak,

melyek benned laktak,

ünneplőbe öltözünk;

egy gyémánt csillog rajtad,

fátyolfelhők paravánja

csillagmintával teli,

– én csupán h

Azt szoktuk mondogatni, hogy felgyorsult, -olykor alig követhetően rohanó- világunk negatív hozadékainak egyike, a nemzedéki ellentétek megjelenése társadalmi méretekben és a mikroközösségekben, a családokon belül is.

Valóban századunk betegsége lenn

Csak kettőt ismerek: kint vagy bent,
tőlem idegen a küszöbön ücsörgés.
Elvesztem az egyirányú utcában,
a földön egy feldobott pénzérme
elkeseredésében az élére állt.

Vágyaknak nyitott ajtón át
szökött ki az otthon-meleg,
hiányoddal becsavarodva érze

Immár elmúltam harminchárom,

de utamat önnön lábnyomomban járom:

álmomban ért rémélet kerget

szüntelen, pihenni vágyom,

múltam átmarja belülről bőröm

torkomon akadt szavak

kapargatják hangszálaim,

a kék-sárga fotelben

ketten ülünk: én és őrzőm - a csend…

A

Tudod, már ne gondolj arra:
mi lesz, ha megszűnik lét,
égen varjúhad kering,
Újvilág röghöz köt,
Jelen, s múlt keveredik.

Ronggyá gyűrt a múlt,
malom évgyűrűkre tépte,
idő vasfoga marta,
élet-vásznára feszül képe.
Gondoltál valaha arra:
még nem is éltél, nem

Kopogtattam;
nem nyitottál ajtót,
vendéget nem kívánt
zord hajószobád,
hullámok zúgását
kagylóhéjba zártad,
nem játszhattam matrózt,
Te sem kapitányt.

*
Csa-Csinszka,
kislányom,
hogy jutott eszedbe,
babacsörgőt
venni épp nekem?
– kérdezted –
de kisf