Cellatárs vagyok
Nincs mit mérni az
igazság oldalán, a valóság
árnyék-virágba nő.
Sorfalat állnak nekem
hóhér angyalok.
Parázs ágyad lakatlan
szigetén már nem vagyok
más, mi lehetnék.
Önmagamba kapaszkodom.
Olvasnivaló (1409)
Sorrend
Láttam a hontalant,
ki üdvözült arccal
a nincsből adott,
láttam a szenvedőt,
ki a kínról mindent tudva
szívből mosolygott.
Láttam kicsiny gyermeket
a sarokban összekuporodva, –
gyilkolt a magánya.
Hallottam néma,
elfojtott kiáltást,
amikor az e
... a csúfolódó jégeső
szeretném hinni, ő az,
ki nem mer belém kötni.
Akárhogy is van, morogva
elmegyünk egymás mellett
- két céltalan felleg -
útjainkat letaposott kalászok jelzik:
neki árpatábla - nekem árokparti pántlikafű -
ő délnek tart, én északnak meg
Röppen az érme,
ígér éltet, vagy halált.
… Nem Te pörgeted…
A dolgoknak mindig két oldala van. „Fej”, VAGY „írás”. A szerencsésebbeknek pedig, „fej” ÉS „írás”!
Hogy mi melyikkel találkozunk, az függ a szerencsétől, de függ attól is, hogy mel
Nem tudok átnézni rajtad, sem
lesütni szemem, ha nézlek, bár
kikutathatnám eleven bensőd, úgy
átvilágítanálak, csak lehetnék
utolsó lézerfényed, örök tanúja
benned a kéjnek, mikor minden
apró ered lüktet, s viszi a vért
vénáknak rendszerén, látná
Ma egy leszek
a madarakkal;
vén sas,
ki erejét
próbálva
átröpül még
két hegyen,
s egyszer sem
néz le a völgybe,
de a részvétlen szél
összeveri szárnyaim,
ingadozik a világ,
szédülök mint
kötéltáncos bohóc
rozsdásodó dróton,
míg Prométheusz-tes
Voltam boldog és fiatal,
voltam, ki tudja mit akar.
Voltam bolondos álmodozó,
és voltam az, ki elől elmegy a hajó...
Lennék fék a rohanókon,
hűs kéz lennék homlokodon.
Híd lehetnék partok között,
fénylő csillag felhők fölött.
Lennék béke, lennék a szél,
lenn
Álmok, mesék vissza-visszajárnak
abból a zsenge-édes korból,
mikor a tűzhely láza tombol…
Hamvas-vágy remény-pírt
arcunkra dorombol.
Akkor még meleg volt a reggel,
most őszbe fordult fejjel
éjszakám harangja
messze-messze kondul;
Mezsgyéket szakítva
Virágzik a berkenye!
S a bodza?
Naponta
új ruhát visel,
elégedetlen
már a régivel,
mint tini lány,
ki hódítani készül,
illatokat áraszt,
s a bogár, megszédül.
Fölérepül hősen,
hevesen udvarol,
a tejszínű szoknya
ráncaiba karol,
az me
Hétfőn reggel morózusan kelt fel a rádiós ébresztőóra hangjára. A hét első napja általában is nehezen indult. Ez alkalommal pláne, mivel ólmos fejfájással ébredt.
Már álmában is „vigyázzban” állt a szőnyeg szélén, a főnöke irodájában, hallgatva a fejé
Jaj nektek párnácskák, feszülő
dombocskák, rubensi-báj.
Hadüzenet történt, vége az evésnek,
vesszenek a kilók, vesszen az a háj!
Csak lesem az esküvést, kemény ez kérem!
Négy asszony lépett itt a kitaposott útra,
- édes istenem, mivé lesz a szépség -
én ne
Menekülő utánzat vagyok,
önnön ismeretem kiszínezett
sorfalára rajzol az emlék.
Játszani hívnak az árnyak.
Magamból kitermelt démonok
húzzák meg felettem a ravaszt.
Itt vagyok a sehol szélén.
Egy szó a kövek között,
egy hang az éjszakába ázva.
Embriót nemz
De jó volna, be szép lenne,
ha a könnyed gyönggyé lenne,
gyöngyös napod kiderülne
rossz kedved is ködbe veszne.
Be szép lenne, de jó volna,
ha minden hang tisztán szólna,
a világban vígan szállna
hozzád mégis eltalálna.
De jó volna, be szép lenne,
ha a szív
Ez a darab hűen dokumentálja a valóságot. Ha valamely részletében attól mégis eltérne, az csakis a véletlennek tudható be.
Narrátor:
Hortobágyi Béla, a taxis már több, mint egy éve betegeskedett, ám nem bízott orvosaiban – mivel azok általában cs
Amíg néném szoknyájába bújtam
drága anyám harcban állt a kórral,
tette értem, voltam szeme fénye,
nem értettem, hogy ugyan mi végre
nincs mellettem, akit úgy imádnék,
isten adta legszebbik ajándék.
Ki ringatott - nem emlékszem arra -,
szülőanyám, mondták,
Tímeának!
(Születésnapodra anyától)
Féltő szemem rád emelem,
noblesse oblige – mondanám.
S a magamnak mért tengereken
mégis te voltál dajkám.
Ringásod könnyemben könnyű csónak,
huszonnégy évnyi kottyanás.
A nemeseknek mért nyári borban
mentőöv volt a tanulá
Itt a tündérek sem járnak szép ruhában,
a kamaszok undorodva leskelődnek
a szakadt rongyaik közé.
Kifordított ketrecben lakom,
egy szobában a nagyvilággal,
a hajnali zápor, mint egy váratlan vendég,
kopogás nélkül esik be hozzám.
Új ért
( In memoriam Kéméndy József)
Mondatokat dézsmál az enyészet,
szavakat mardos a csend,
végül csak néhány fodornyi,
rózsaszín emlékhullám marad.
Merülj beléjük,
ízleld tajtékjukat -
élvezd, amíg tudod!
Visszhang csupán a lét,
segélykiál
Csalfa árnyékok játszadoznak a falon,
Követve a fényárat mely izeg-mozog.
Ne árnyadat bámuld, nézz ki az ablakon,
Kinn, rád vár az élet, előtted, ácsorog.
Ha a csönd a halál közeli rokona,
A csönd önmagába véve nem a halál.
Csak a képzelet egy kinyitott a
Ma este gyertyát gyújtanék,
ám nincs parázs bennem,
megmártózom emlékedben,
s belefulladok.
Marok szorít,
sebem kifakadt,
kiapadt medence
peremén egyensúlyozom,
hordom az elvesztett anyaság
nem gyógyuló nyomát,
a drága percek terhé
