Csónak a koporsó: koppanva partot ér –
miközben mélán csendül a lélekharang –,
egy levedlett korpusz a porba visszatér,
amikor nem számít már a cím és a rang.
A feledésbe zúgó lélek felsajog,
az idő szövevényén tépve nyílt sebet –
semmiségbe vo
Olvasnivaló (1409)
Sorrend
Kánikula
UV sugárban
fürdőzünk. Izzik a bőr,
olvad a lélek.
Őszinteség
Szavaink helyet
cserélnek, s fészket lelnek
egy másik testben.
Éjszaka
Becsukott szemű
házak. Egy-két éber eb
őrzi hűn a hont.
Váróterem
Maszkabál-világ:
Ránk tapadt jelmez alatt
lapul
Barátot kerestem, benned…
Egy Lelket, ki enyémmel rokon.
De már távoli tájakon
vándorol vágyam,
külön utakon jár a világban…
Éreztem, hogy vége lesz,
mert egy Szív-Hang olykor előrejelez…
Súgta, ne csak vágyjak, lássak is…
Hisz, ami nekem fáj,
ugyanúgy fájha
A kép engem ábrázol, egy évesen
A kék szemű, hatalmas hófehér szakállú öregúr kedvtelve üldögélt egy felhő szélén, elégedetten nézte az alatta pirosló tetőket, és a pántlikányi kék csíkot, a Gerjét.
1950 májusa volt. Illatos, színekkel, hangokkal, é
Gyermekkacagástól
túlterhelt a part,
mindenféle nyelven
visszhangzik:
Mama!
A tenger elvakít,
ám a szó felkavar,
bensőmből felsikolt
ezernyi néma jaj,
s mint felhők árnyéka
a szemközti hegyen,
egyre feketébbre
vált át közérzetem,
s kérdem: ez a jó
együtt
érkezett velem a fénybe
kis szürke megfoghatatlan
hozzám ragadt és közelsége
hozzám ragadt és közelsége
mégis leírhatatlan
élveztem kócos gyermekként
huncut ficánkolását
csodálom még ma is
mohó kalimpálását
és mindig rá akartam lépni
de tovább futott
olykor hátulról kí
élveztem kócos gyermekként
huncut ficánkolását
csodálom még ma is
mohó kalimpálását
és mindig rá akartam lépni
de tovább futott
olykor hátulról kí
Napút
Utam hosszú, míg
időm fájón rövid. De,
fényeddel teljes.
Nap
Kísérsz utamon.
Átölelsz, hogyha fázom.
Fénylesz lelkemig.
Utam
Vállalva téged,
kaptalak... Fogyásoddal
múlik életem.
Megjegyzés: haiku
Szikrázik a tél
csipkés jégvirágok nyílnak
sóhajok éjszakája hontalan
fagyos ágak hitet tőrrel szúrnak
szenvedés és gyász
árnyék vetül a fényben
könny szökik ég kék színében
hullámok érik ködös magányt
holnaptól féltve élni a mát
szakadék szélén halad az
„Időt lopok a verset vétkezésre”
Beszélgetés Mészely József költővel, tanítóval
Mészely József erdélyi származású költő, tanító Sepsikőröspatakon született 1956-ban, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban végezte a tanítóképzőt. Pályáját Sepsisz
Online beszélgetés Csontos Márta költő-írónővel
„Sokszor csak azért teszünk fel bátran kérdéseket, mert megszoktuk, hogy a legtöbb kérdésre nem kapunk választ.”
Csontos Márta
Csontos Márta aforizmáival akkoriban találkoztam először, amikor a portál
Tagjaink bemutatására szánt interjúsorozatom első alanya Tépő Donát zenész- költő-író.
Jómagam korán, alig 12 évesen kezdtem el a versírást. Harmincéves (!) kihagyás után, 2005-ben folytattam a rímbütykölgetést. Volt tehát elég gondolkodási időm, mé
Péter Erikával kb. öt éve, egy Verstanoda nevű fórumban ismerkedtem meg, ahol – az előírás szerint – kizárólag rímes verssorokban lehetett kommunikálni. Egymás versikéit folytattuk, humorizáltunk, csipkelődtünk, vagy – szükség szerint – kérdéseket
"-Mikor rajzolta ezt neked, öreg?-kérdem, és belekarolok, majd elindulunk felfelé a lépcsőn, magunk mögött hagyva a beteg testét a koszos padlón, meg a batyuját, és az üres flakont a kartondobozon. -Két hete. Azóta várlak. Angyali mosolya volt a kics
Visszafelé forgat a gép,
s a vaskerék fogai
csattogva idézik fel a gyermeket,
göndören, szőkén nézi a jövőt.
Rám nevet...mindig nevet.
Dundi, szabályos arc,
zöld, tiszta, gombszemek,
suta kis madárláb-ujjak markolnak
felnőtt kezet.
Az apáét, és ő f
s a vaskerék fogai
csattogva idézik fel a gyermeket,
göndören, szőkén nézi a jövőt.
Rám nevet...mindig nevet.
Dundi, szabályos arc,
zöld, tiszta, gombszemek,
suta kis madárláb-ujjak markolnak
felnőtt kezet.
Az apáét, és ő f
Kondenzcsíkok barázdálják
vidámra a szürke eget.
Repülő hangja hívogat,
messzire visz a képzelet.
Vele szállnék, ha tehetném!
… De röghöz köt a fizika…
Törpeségem – szárnyak nélkül -,
csak groteszk vágyparódia.
Illusztráció: free fotó a netről
Hintákat álmodtam, kifolyt piros tintát –
rég elmúlt szerelmek romantikus titkát.
Az őszi erdő mélyén gyógyforrás fakadt,
egy parányi tisztáson ragyogott a nap.
Ismeretlen házban tágra nyitott ajtó,
apró bádogokat visz a végrehajtó.
Ba
Számon kértél. Számot vetek.
Csak magammal alkuszom,
ezzel telik éjem, és hajnalom is már,
mikor a szódat soronként számolom.
Elriasztottál, cseppet sem szelíden.
Elriasztottál, húgodat,
s csak nézem a baljós, keserves kéket,
de kívánom leld benne
Csak magammal alkuszom,
ezzel telik éjem, és hajnalom is már,
mikor a szódat soronként számolom.
Elriasztottál, cseppet sem szelíden.
Elriasztottál, húgodat,
s csak nézem a baljós, keserves kéket,
de kívánom leld benne
Frissítés: 2011. 09. 15. / 20:13
Sajnálattal közlöm, hogy szerkesztőnk váratlanul, minden jelzés, vagy előzmény nélkül kilépett. Összeborított a portálon maga mögött mindent. Távozása okait érintő rövid levele ugyanazokat a kapukat zárja lakatra, mi
Percek tánca, szédítő varázs.
Csak ne múlna a pillanat,
ha arcom simítja a szél.
Eltűnt napok, szunnyadó parázs.
Csak ölelne a virradat,
ha őrülten sikolt az éj.
Üres peron, hideg állomás.
Csak hallanám a hangodat,
ha felém intenél: ne félj.
Régen tett, tét
szemedből
könnyzuhatag
zúdul rám
cseppenként
koppan
szívemen
egyenként
fúródik befelé
egyre beljebb
majd hirtelen
mint a kés
megállnak bennem
kimondatlan
szavaid
egyedül vagyok!
egyedül vagy!
hiába kereslek
el sosem érhetlek
távolból
nézek rád
anyunak nevezlek
nézel
nem
