Itt vagyok,
csak a csend,
és versem vall
helyettem,
némítanak bezárt,
itt vagyok
ahol Te,
de más előjellel,
így önmagam ellen
csak magam vallhatok.
Olvasnivaló (1298)
Sorrend
Porba írt rajzot a szél.
Éj gyönyörét irigy hajnal
lopva elviszi messze.
Bántja szemem ez a fény.
Testednek illata bársony,
itt mereng még a kezemben.
Gyűrt lepedőd még őrzi nyomát
a bársonyos éji sikolynak,
éjszaka kedves árnyai még,
félve a fénytől, itt s
Nézem az arcot, mely velem szembe néz,
Felismerni magam benne néha oly nehéz.
Elmélyült ráncok, kékes hajszálerek,
Elburjánzó szemöldök alatt, savószínű szemek.
A hatvan feletti évek kegyetlen nyoma,
Az idő, mint szobrász olyan mostoha.
Így látnak mások,
Dagad a rügy, bontani készül szirmait,
Virágzásra vár már a cseresznye,
A telet átaludta, éledő vágyait
Szabadon adni hajtja ösztöne.
Ágyát megvetve integet a vén fagy,
Nem adja magát oda oly könnyen,
A kései hóban csillogó nyomot hagy,
Amint ta
Mennyi könny lapul reszket,
ma is szememben, amiket sohasem
sírhatok el. Sok mocskot nyelt már
lelkem. Arcok, akik maszkba bújva
- barátnak hazudták magukat. -
Tárd ki az ajtót, hisz oly sok szenny
korhad itt, söpörje innét messzire
- egy forgószél. –
Úgy há
A néma csendbe iszonyatos robajjal hasított bele a csattanás. Egész testében megmerevedett, pupillái kitágultak. Percekig mozdulni sem bírt. Fülében dobolást hallott. Kis idő elteltével a csend ismét tapinthatóvá vált, selymes puhasággal vette őt kör
Július 23-a vasárnap, 12 óra 20 perc volt. A nyitott ajtókkal álló Mercedes taxiban 46 C°-ot mutatott a hőmérő. Hortobágyi Béla mélyet slukkolt a mentolos bagóból, és unottan pöckölte el a parkoló szélén púposodó sittcsomó irányába. Kálmi, a helyi cs
Úgy szeretnélek átölelni, akár a szél,
Lenge fátyollal körbevenni, mikor az éj mesél.
Úgy szeretném elmondani néked, mennyire szeretlek,
De nincsenek szavak, mivel utolérnélek.
Szeretnélek még egyszer csókolni hevesen,
Lágyan átkarolva ringani sze
csillagot ringat az este
álmokat őriz a Hold
szél dúdolt békét a hegyre
égboltra pitypangot szórt
kis patak hűs vize álmos
halkul a kék-kacagás
mellette alszik egy táltos
áldott az erdei ház
kendőben pihen a néne
fáradt a kemence tűz
cipó sült késő ebédre
ill
Ölelni jár az éjszaka,
megperzselnek puha csillagcsókok,
ezüstfény ragyog ajkadon,
hárfahúron zengnek lágy akkordok.
Párnánk alá bújik a hold,
szemérme csak ott lel menedékre,
virradatra gyűrött az ég,
szürke folttá kopik feketéje.
Bolygóin
Ott délen egymásnak dőlve
szerelemről álmodnak a házak,
lábuknál a canalino
régi szép meséket locsog,
Júliákról, kik Rómeókra várnak,
s Casanovákról kikért
szépasszonyok szíve dobog.
Ott délen a sós tengeri szél
vakolatot mállaszt,
pergő lev
Kellene egy hang,
ami áttöri a Csendet!
Kellene egy fény,
ami megmutatna Téged!
Gonoszság kellene,
mi kiűzi a Szépet!
Hazugság kellene,
hogy nem Szeretlek Téged!
Egy új élet kellene,
leváltani ez ö
Ha emlékekből lehetne táplálkozni, és ez a táplálék fenn tudna tartani, a világmindenség végezetéig élni tudnék, hiszen olyan világba születtem bele, ahol nem dívott az individualitás, és ahol egymásnak tudtak örülni az emberek. Az aprócska örömök ha
finom lírába hajlik az éj
hegyek sétálnak át
a horizonton
bújócskázó csillagok között
a Holdban tükröződik a táj
közeledik felém az ég
szalad a szél
rím nélkül
verset írnak a fák
bólogatnak az álmok
bokrok zizzenésében
neszez a föld
lágy mollban bújik meg
minden
Hívlak, mint hűl a félhomály,
csak szunnyadj még a padon,
szólok, ha dűl a kertre már
a pilledt pára vakon.
Húzódj az ablakok mögé,
keverd gőzölgő teád,
s érezd az illatok közé:
mindig gondolok terád.
Billegő bárkánk – hintaszék,
hajónk most
Általában akkor lepődünk meg alaposan, amikor olyan dolgok történnek, amelyekre egyáltalán nem számítunk.
A logikus ember azonban – korosodva – körülhatárolja a lehetőségeket, felméri az esélyeket, mérlegeli a körülményeket, s ezáltal nagyrészt el
