Tanúként beidézve a bíróságra
sírástól reszkető hangon szólal meg ő -
a törvényszéki virágszakértő:
Kiszáradásban elhunyt szobanövények…
Istenem, mily kegyetlen, lassú halál…
Szól a bíró: Vádlott, álljon fel!
Hallja hát, mi ön ellen a vád:
Önmarcangolásbó
Csónak a koporsó: koppanva partot ér –
miközben mélán csendül a lélekharang –,
egy levedlett korpusz a porba visszatér,
amikor nem számít már a cím és a rang.
A feledésbe zúgó lélek felsajog,
az idő szövevényén tépve nyílt sebet –
semmiségbe vo
Kánikula
UV sugárban
fürdőzünk. Izzik a bőr,
olvad a lélek.
Őszinteség
Szavaink helyet
cserélnek, s fészket lelnek
egy másik testben.
Éjszaka
Becsukott szemű
házak. Egy-két éber eb
őrzi hűn a hont.
Váróterem
Maszkabál-világ:
Ránk tapadt jelmez alatt
lapul
Barátot kerestem, benned…
Egy Lelket, ki enyémmel rokon.
De már távoli tájakon
vándorol vágyam,
külön utakon jár a világban…
Éreztem, hogy vége lesz,
mert egy Szív-Hang olykor előrejelez…
Súgta, ne csak vágyjak, lássak is…
Hisz, ami nekem fáj,
ugyanúgy fájha
A kép engem ábrázol, egy évesen
A kék szemű, hatalmas hófehér szakállú öregúr kedvtelve üldögélt egy felhő szélén, elégedetten nézte az alatta pirosló tetőket, és a pántlikányi kék csíkot, a Gerjét.
1950 májusa volt. Illatos, színekkel, hangokkal, é
Gyermekkacagástól
túlterhelt a part,
mindenféle nyelven
visszhangzik:
Mama!
A tenger elvakít,
ám a szó felkavar,
bensőmből felsikolt
ezernyi néma jaj,
s mint felhők árnyéka
a szemközti hegyen,
egyre feketébbre
vált át közérzetem,
s kérdem: ez a jó
Napút
Utam hosszú, míg
időm fájón rövid. De,
fényeddel teljes.
Nap
Kísérsz utamon.
Átölelsz, hogyha fázom.
Fénylesz lelkemig.
Utam
Vállalva téged,
kaptalak... Fogyásoddal
múlik életem.
Megjegyzés: haiku
Szikrázik a tél
csipkés jégvirágok nyílnak
sóhajok éjszakája hontalan
fagyos ágak hitet tőrrel szúrnak
szenvedés és gyász
árnyék vetül a fényben
könny szökik ég kék színében
hullámok érik ködös magányt
holnaptól féltve élni a mát
szakadék szélén halad az
„Időt lopok a verset vétkezésre”
Mészely József erdélyi származású költő, tanító Sepsikőröspatakon született 1956-ban, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban végezte a tanítóképzőt. Pályáját Sepsisz
„Sokszor csak azért teszünk fel bátran kérdéseket, mert megszoktuk, hogy a legtöbb kérdésre nem kapunk választ.”
Csontos Márta
Csontos Márta aforizmáival akkoriban találkoztam először, amikor a portál főoldalán lévő „Napi okosság” c. témához ker
Jómagam korán, alig 12 évesen kezdtem el a versírást. Harmincéves (!) kihagyás után, 2005-ben folytattam a rímbütykölgetést. Volt tehát elég gondolkodási időm, mé
Péter Erikával kb. öt éve, egy Verstanoda nevű fórumban ismerkedtem meg, ahol – az előírás szerint – kizárólag rímes verssorokban lehetett kommunikálni. Egymás versikéit folytattuk, humorizáltunk, csipkelődtünk, vagy – szükség szerint – kérdéseket
"-Mikor rajzolta ezt neked, öreg?-kérdem, és belekarolok, majd elindulunk felfelé a lépcsőn, magunk mögött hagyva a beteg testét a koszos padlón, meg a batyuját, és az üres flakont a kartondobozon. -Két hete. Azóta várlak. Angyali mosolya volt a kics
Kondenzcsíkok barázdálják
vidámra a szürke eget.
Repülő hangja hívogat,
messzire visz a képzelet.
Vele szállnék, ha tehetném!
… De röghöz köt a fizika…
Törpeségem – szárnyak nélkül -,
csak groteszk vágyparódia.
Illusztráció: free fotó a netről
Hintákat álmodtam, kifolyt piros tintát –
rég elmúlt szerelmek romantikus titkát.
Az őszi erdő mélyén gyógyforrás fakadt,
egy parányi tisztáson ragyogott a nap.
Ismeretlen házban tágra nyitott ajtó,
apró bádogokat visz a végrehajtó.
Ba
Frissítés: 2011. 09. 15. / 20:13
Sajnálattal közlöm, hogy szerkesztőnk váratlanul, minden jelzés, vagy előzmény nélkül kilépett. Összeborított a portálon maga mögött mindent. Távozása okait érintő rövid levele ugyanazokat a kapukat zárja lakatra, mi
Percek tánca, szédítő varázs.
Csak ne múlna a pillanat,
ha arcom simítja a szél.
Eltűnt napok, szunnyadó parázs.
Csak ölelne a virradat,
ha őrülten sikolt az éj.
Üres peron, hideg állomás.
Csak hallanám a hangodat,
ha felém intenél: ne félj.
Régen tett, tét
