OLVASNIVALÓ IRODALOM

Kifulladva elhúzódott Aotól.

Letérdelt és néhány percig nézte a mozgó árnyakban tehetetlen, széttárt combú kedvesét.

Távolabb, a barlang sötét mélyében hallotta a többiek nyögését.

Lassan fölállt, hogy megnézze a kinti sötétséget.

Tűzlángocskák fut

Szerettem abban a kedves, régi nyári kertben! Mert ugyan ismétlődtek a napok, váltották egymást sorra csak, olyan kedves-szüntelen-de-egyáltalában-nem-szürke-egyhangúsággal, valahogy mégse unatkoztam, sose unatkoztam; jó dolgom volt, meg aztán bizton

Abbagano 20.századi olasz, pozitivista filozófus volt

Zárt ajtókon zörgetsz,

nem tudsz semmit. Az ösztön

illatába dugod fejed.

Túllépsz a hatalom keretein,

s már nincs helyed a kalandban.

Meggyújtott libidód katlanjában

Freudról vallod, hogy na

Derűs volt még a koraőszi-délután, hogy elindult, úgy döntött, felkapaszkodik a hegyre, régóta készült már erre, halogatta sokáig, rossz szokása szerint. De aznap délután döntött, elindult, hát, maga mögött hagyta a várost, annak mindenféle furcsa, n

ma éjjel
elindultak a fák
városi varjak
üvöltésem
halott csendbe zárják
rád gondolva
borédes
impressziók közt
hárfám pihen
ezüstfeketében
a már késő

és nekem nem maradt más
mint hajnal előtt
megérinteni az eget

*

sokszor feltör az emberből
az egyszer
holdárnyékban
hi

Puszták, terek,

szabad valóság tükreit tartom eléd,

s a tükröződés szélein is magadat éled.

Ősapáink hittel teli tudása ránk köszön,

múlt s régmúlt tüzei, kasként élednek,

éltető tüzek ragyogó fényei között.

Szikrák találkozása az égi fények,

valós hiteit g

Csengő zendül fel
lábak gyorsan dobognak
falak hallgatnak

Ajtó kitárul
táskák hamar ledűlnek
Ablak hangtalan

Felcsendül a hang
Az elsők már megjöttek
terem még csendes

Felsóhajt terem
Ajtó hangosan felsír
Pad még nesztelen

A szék felnyekken
terem

szemedből

könnyzuhatag

zúdul rám

cseppenként

koppan

szívemen

egyenként

fúródik befelé

egyre beljebb

majd hirtelen

mint a kés

megállnak bennem

kimondatlan

szavaid

egyedül vagyok!

egyedül vagy!

hiába kereslek

el sosem érhetlek

távolból

nézek rád

anyunak nevezlek

nézel

nem

Kislány koromban sok időt töltöttem anyai nagyanyámnál. Sok emlék fűz a régi paraszt udvarba. A cseresznyefák, az egressel teli szúrós bokrok, a frissen fejtett borsó illata, az eper, a szeder, az állatok...na meg az emberek.
Sokat rajzoltam. Szivár

Száll madár messzire

úttat kutat ég felé

Tán a célt sem látja

Céltalanul elveszve

hányan élhetnek

minden egyes nap tovább

Okkal születik

mindenki ki lélegzik

Csukva van szeműk

Van aki tudja célját

Hosszú útján jár

helyét megtalálta már

Helyükön lévők

sok felé tar

Jó volt akkor a kertben. Nyugalom, biztonság, szeretet. A ház mögött olyan „gazdasági, hasznos” épületek fogták körbe a baromfiudvart: kamra, alatta pince, következett a másik kamra, régebben istállóként funkcionált, Hóka, Csillag, Manci, kedves lova

Már senkit se akarok soká untatni „apró dolgaimmal” – tudom, mindenki másképp választ saját dolgai közül. Ha egyáltalán volt szerencséjük, megélni, megfigyelni üzeneteket, „apró dolgokat”. És nem mentek el mellettük. Akik meg nem vették észre, azokat

(Utazom tovább, visszafele az időbe’. Pillanatra még itt vagyok, de mennék már, mennék már, most csúszós, hideg, dermesztő december; dátum 2012. dec. 15; ma kicsit enyhült, olvad már, nem mert ma se telefonálni, belekezdett, aztán elakadt, belebonyol

Anyámnak a fájdalomtól

lecsupaszult a karja,

már mozdítani sem akarja.

Befeküdt hát egy virágágyba,

álma eleven muskátlifáklya.

Magára húzta a pehely földet

dunyhának,ős-pihenőnek,

beköltözött e maradék szobába,

ébrenléttelen harmatban ázva.

Angy