A sziklák magányában konok szél zúg,
koptatja az érvényétvesztett jelent,
vas falakon kedves havasigyopár
szirma gyúl,
fájdalmat nyög a közöny kint,
és idebent.
Fáradt lámpavasra kapaszkodó köd,
a vakság bilincsébe mart,
kisvirág ékesen szólít,
cs
A sziklák magányában konok szél zúg,
koptatja az érvényétvesztett jelent,
vas falakon kedves havasigyopár
szirma gyúl,
fájdalmat nyög a közöny kint,
és idebent.
Fáradt lámpavasra kapaszkodó köd,
a vakság bilincsébe mart,
kisvirág ékesen szólít,
cs
A szombámban az ablak elött állok és az eget nézem. Egy fehér vonalat húzó picike repülőgépet látok a végtelenségben. Vagy száz utas ül ott fent a gépben és én itt vagyok egyedül. A távolság. Ha ott lehetnék én is. Egy pillanat alatt. Egy álom. Egy
Kacagnak rajtam
és ujjal mutogatnak:
Ni! Itt a bolond,
ki hisz még a szavaknak,
ki elhiszi, hogy
mindenki jó,
hogy számít még
a kimondott szó.
------------------------
A kimondott szó
számít-e még?
Hogy mindenki jó,
hiszed-e
megcsalom önmagammal
mindennap
életem Urát
én-bálványaim körül
tömjénfüst száll -
ki tudja, hová...
csak a csendben
döbben rá a szív,
hogy ez az út
merre visz -
mintha bálványaim
erősebbek lennének,
pedig csak
megkötözött valami
valahol
Elcsépelt közhely: minden mulandó,
tavasz, nyár, ősz, tél - mind csak egy sóhaj,
de a szép emlék az mindig örök,
nem tűnik el az olvadó hóval.
2024
Ülj a tenyerembe te libegő levél,
várhat az avar-sír egy percet még!
Mondd, milyen az őszidő, ha kopog a tél,
fájnak-e az emlékek, ha közel a vég?
A tavasz varázsa, mint selymes igézet
még mosolyt kelt-e sárgult lelkeden?
Mesélj a napsugárról, mi
Bűneim
szívemben megzörrennek,
mint lábam alatt a száraz falevelek...
Mivé lesz a lélek,
ha a szándék nem tiszta?
S a só ízét ki adja vissza...?
Mivel telik a szív, ha a száj széttép?
S ha a világosság is sötétség,
mit láthat benne az ember?
Csend va