Eltávolodnak, elszakadnak
tőlünk a dolgok, barátok,
emlékek, s tárgyak,
csupán a növekvő veszteség
az egyedüli fontos.
Nem szükséges már mozdulatlan,
elérhetetlennek tűnő
örökkévalóságokba kapaszkodni,
ha nincs kivel megoszthatná
az ember belső lelk
Két régi gyerekkori barátnő foglalt helyet egy hangulatos, mégis délelőtti órák környékén csöndes városi kávézó-bárban, mely mostanság igen-igen népszerű lett a kíváncsi emberek körében. A fiatalok éppen úgy megvoltak találhatóak itt, akárcsak a sajá
Csavargós mellékutakon,
köhögős sikátorokon,
pincefalakon át szimatolni,
akár elkóborolt ebek,
szándék s megvalósulás közt
alázat s akarat
immár egyre áthidalhatatlanabb.
Az eszmélet sarkvidéki csápjai
még a mindennapok
bizonytalanná lett
ismeretlenségébe kapa
Az ázsiai férfi már kora hajnalban igyekezett minden szükséges, eladásra szánt holmit precíz alapossággal kirakodni aprócska, háromkerekű furgonából, mellyel az egyik közkedvelt, és zsúfolt pályaudvar mellett parkolt le, hiszen itt mindig n
…és mégis,
ha egyszer elhagysz,
valami bennem
úgy omlik össze,
mint pincében a csend,
lassan,
visszhangtalanul,
végérvényesen.
Megtanítottad,
hogy a test nem bűn,
egy őszinte nyelv az,
melyen hazudni nehéz.
Ha nem beszélsz rajta,
némább lesz a vilá
Mint egy meglódított biliárdgolyó
az uttesten át utcáról-utcára
átvetődik a város egésznapos
szent zűrzavara;
nejlonszatyrokkal cipekedő
asszonyok csivitelő
nagymamás zűrvazara,
csellengő kóbor kutyák
szózat-vonítása,
mely felhasogatja a pállott,
do
A legtöbb esetben – így is, úgy is -, korai még megvonni az egyértelmű, és határozott mérleget, hogy vajon bizonyos életkorok betöltése után ki mennyire érezheti magát öregnek, fiatalnak, vagy rendkívül fáradékonynak.
A harmincasok kidüllesztett mel
Áramló mozaikok vágják
hanyatt magukat,
miközben a tetetett,
tunya közöny
s a képmutató tékozlás
egyre csak pihen;
ki tudhatja, hogy vajon
falakból épült-e a valódibb
fogság, melyet az emberre
rámért ilyen-olyan csélcsap ármány,
csel
Csonka Ottó úgy tervezte, hogy a felesége születésnapján rukkol elő a bejelentéssel. Elgondolta hát náluk lesz a felesége húga is, a felesége kitölti a méregdrága Don Peri-non pezsgőváltozatot, melyről igazság szerint egyáltalán nem lehetett megállap
Mert mindannyian
kihasználták érveiket;
öntudatlan vitorláztak
sokáig az élet zajló vizeiben,
mikor sajgó,
kétértelmű kételyeket
fordították szándékosan ellenük.
Zavaros szemekben
gyanakvó kételkedés vert tanyát.
Aki nem alkuszik,
nem is adhatta a sz
Ugyan már melyik nő volna kíváncsi egy lesajnált, világ életében anyuci pici fiaként éldegélő, lúzer agglegényre, aki már vészesen közelít a negyedik X-hez, és még mindig nem mondhatja el magáról, hogy volt egy igazi barátnője?
- Drágám! Nincs ebben s
Kibukfencezett már régóta
a gyarló ember kúsza
álmok kegy-kosarából;
sziszegő látomásokon át,
ahogyan falban lüktető hajszálerek.
Mert – önmagának is ritkán vallaná be –,
jó volna felülemelkedni
végre a köznapias,
gyarló logikán, az elhagyott,
kopárság-szagú
A fülledt, már-már elviselhetetlen kánikulai nyár még csak épphogy belopakodott mohón, és törtető vággyal az utolsó júniusi napokba, amikor már a legtöbb köz és felsőoktatásban tanuló hallgató is alig várja már a nyári vakációs szünetet. Az a jellegz
Kis ébrenlétben körbenéztek
immár mennyet
s börtönt egyaránt
elviselt ördögök s szentek;
a lélek már - már minden esetben -,
elszálhat, akár még egérútakon
is a megváltással kacérkodó halálba.
Itt mintha mostan önmagát
bontaná már minden épülés
s föld
,,Miért kell, hogy az emberek össze-vissza tülekedjenek, meg egymással tolongjanak már egy amúgy is zsúfolt, katasztrófasúlytotta tömegnyomort szimuláló reptéri terminálban?" - tette fel magának unos-untalan a kérdést, valahányszor repülőre ült.
Lehet
Gazdátlan, kitartott,
tompa zakatolás a fejben,
mintha bekeríthetetlen
birodalmakat volna kénytelen
bejárni járatlan utakon
az átlagember.
Az elvitorlázott gyermekkori
táj sem maradhatott
már az övé,
mert az emlékek megalvadó,
hívogató lápvilága
vára
Hiszek a szív erejének,
egy fiú-lány szerelmének.
Hiszek a kimondott szóban,
hiszek az érzéki csókban.
Hiszek a fűnek, s a fának,
és a szebbnél szebb virágnak.
Nem hazudnak, nem beszélnek
nyílnak mint a költemények.
Hiszek a nap erejében,
boldogságban, neve
Éppen vége lett az Ember tragédiája színházi előadásnak az egyetlen még használható tévében abban a kis motelszerű panzióban, ahol az osztálykirándulás alkalmával megszálltak. Még alig ébred fel bárki is a tegnap esti kissé részeges, illuminált állap
Egyre már az iszapos,
homályos közegben
posványosan tocsogva,
a bizonytalanul csúszkáló
falak váratlan az
ember fejére nőhetnek,
s be is szippantanak;
alaktalanná lett ígéretek,
örvénylő labirintus-spirálok
kisstílű hálóiban, akár
az
Szokásos rozsdásodásnak indult, ősz elei munkanap. A katonásan fegyelmezetten álló panellakások tövében kicsit tolakodóan húzódik meg egy kicsinyített bankfiók, és sajnos közvetlenül mellette egy amolyan átlagos, semmitmondó rácsozott biztonsági abla
