Kellner Alfréd a hatvanas évek derekán egy patinás borozót vezetett a belváros egyik eldugott mellékutcájában. Nem volt nagy forgalma, így igazán ráérősen teltek napjai. Egyébként sem volt komoly igénye a fokozott sürgés-forgásra, mivel a fizetés
Olvasnivaló (1297)
Sorrend
Életfolyómból múltvizet merítek,
kétmaréknyi tükrében nézem életem...
Hozzám hajolsz,
benne meglátom szemed,
simítanám arcod,
nyújtom kezem...
ujjaim közt a víz kicsorog,
nyitott tenyeremen lepereg,
nem marad m
Ködös, novemberi este.
Csúszós, nyálkás az úttest.
Autógumik surrogása a vizes úttesten.
Óvatosan vezetek, mert a látótávolság minimális. Szótlanul ülünk egymás mellett, csak a szemerkélő köd miatt beindított ablaktörlő tompa zaja töri meg néha a
Delíriumos álmok, széttaposott vágyak...
Tobzódó rongy-lelkek, nyegle gigerlik
osztják a csodát, aranyat, mézet,
míg az ügyeletes eskütevők, a soros esküt teszik.
Csak állok itt bambán, a valami
és a semmi közt félúton a csörtetés felett,
ví
Kifulladva elhúzódott Aotól.
Letérdelt és néhány percig nézte a mozgó árnyakban tehetetlen, széttárt combú kedvesét.
Távolabb, a barlang sötét mélyében hallotta a többiek nyögését.
Lassan fölállt, hogy megnézze a kinti sötétséget.
Tűzlángocskák fut
Fogva tart a két szemed, bár meg sem születtél,
fogva tart, mint száz gyönyör, ha izzok tüzednél.
Messzi múltból tündökölsz, hol én sem éltem még,
te is csak egy álom vagy, édes szellemkép.
Semmi ködén követtél, hozzám köt hited;
jöhet nyár, vagy
‒ Kinyitotta a szemét!
Hallotta a női hangot, és egy nagy kékséget látott. Nem tudta, hogy mit, és nem értette, hogy miért mondta a nő, hogy a szemei nyitva vannak. Azelőtt csukva voltak? Hol volt most és miért?
Rengeteg kérdést akart feltenni, de
Csak soha ne öregedne meg az ember!
Medvegúz és Mumóka már harmadik napja keresték a krova hajtószárát. A műszakilag kevésbé orientáltak kedvéért: egy fémdobozban lévő szerszámkészlet racsnis tekerőjét, amivel a csavarokra illesztett dugókulcsokat
/Az örök Éva /
Győző vagy vesztes volt, zsibong csak az ész,
hamva sincs, emléke mégis izgató.
Almacsutkát rágcsál, hamiskásan néz,
kígyóbőrrel játszik, mire is való.
Önmagára lelve úrrá lesz a félsz,
ijedt szeme rebben, tükröt vizslató.
Itt
tegnap szomorú voltam vesztett | tegnap szerettük egymást egész
a Fradi álmos is lettem nem aludtam | délelőtt aztán elkísértél a bankba
egész délelőtt csak arra vágytam mikor | cigarettát vettél és beültünk valahova
gyújthatnék
Mára megváltozott minden.
Fakóbb lett a kék, a zöld is erőtlen,
csak a sárga tündököl, mikor
ablakomba könyököl a nyár...
Szememben mégis szürke a táj,
mert az átok, amit rám hintettek,
még fáj.
Hiába gyűröm esténként párnám alá.
Tolakodón az álmaimba karcol
Nézlek, és nem jut eszembe semmi.
Elmúlt a tegnap lángos varázsa.
Tudtam, hogy téged el kell feledni,
ahogy holtvirágot ejt a váza.
S míg szilánkul a levél, a szirom,
magába roskad a bibeszála:
térdre rogyó, kereszt-húzó ikon -
mint porló
1
Én bosszantalak, te bosszantasz… hogy honnan nézzük a kérdést ez a lényeg. Az állami hatóság vagy a szegény polgár szemszögéből.
A hatóság, – egy rongyos ingbe burkolt rendőr, fején egy kékre festett, a
Karácsony előtti napokban kiürült a kórház, minden beteget hazaküldtek. Az ápoló és szakszemélyzet begyűjtötte az ajándékokat, a borítékokat és a rengeteg csöpögős hálálkodást. Ebéd után aztán a kezeltek tempósan szétszéledek. Némelyek csapatokba v
Anya kórházban van. Hanyatt fekszik mozdulatlanul, nyitott szemekkel. Nem
jön a szobába napfény a félig leeresztett redőny mögül. A falra akasztott tévé képernyőjén árnyékok surrannak. Szobatársa egy folytatásos darabot néz.
– Anya, jól vagy?
Az élte
Tűz
szikra pattan
rőt láng lobban
lobog, lobog
egyre jobban
sárga szemmel
vörös hajjal
ezer ördög
ezer foggal
falja mind
a száraz ágat
szürke füsttel
táncot járat
Víz
csepp, csepp
cseppre csepp
langyos eső
cseper
Mindennek van konkrét kezdete és vége, ahogy azt mi – átlagemberek – a mindennapjainkban megszoktuk. Az idő pontos mérését egzaktnak tartjuk, ugyanis nagyon jól megtanultuk, mi történik akkor, ha késünk az iskolából, egy találkáról vagy neadjisten
A Tshatsiról elnevezett katonai tábor közepén volt a börtönünk. Hosszú, földszintes épület néhány irodával és a mi fogdánk. Elég nagy egy nappali szobának, de kicsi huszonhat ember számára. Csak két nyílása volt: egy vasajtó, s a rácsos, üveg nélkü
volt egy lányom Katalin
most viszont már nem is int
nem is beszél énvelem
nem érdekli életem
kértem dolgozzon nekem
ne legyen reménytelen
végső rostán kibukó
csepűrágást tanuló
sajnos megvezetett lett
folyton ellenemre tett
anyja álm
Több mint három hete nem esett az eső. A teherautók mély keréknyomokat hagytak a víztől elpuhult, most meg betonkeményre száradt vörös földben. A kocsi ittas emberként dülöngélt, és a kabinban a nyitott ablakok ellenére folyt a víz a két férfiről. Fu
