Már mindenki szíve
kifosztott kincsesház kell,
hogy legyen?!
Előre nyújtják nyomorgó kezeiket:
koldulnának még,
hogy túléljenek.
Mert most egyet
jelent számkivetett,
s megtűrt idegen,
akiknek mindenük megvan,
sokszor azok kapják a Mindent.
E
Mozdulatlan rohanásokba
von előbb csupán csak az üldözőket,
később már a zsigerileg üldözöttek
népes táborát is;
tekintet-morajlások zuhatagát
- érzi már -, maga sem tudja
megállítani, sem kordában tartani.
Világtalan, beszűkült ócska te
Le akart fogyni - mint a legtöbb ember -, aki nagyon szeretne imponálni egy világszépe, gyönyörűséges nőnek, aki váratlanul toppant be az életébe. Soha éltében nem volt egy sportos, izmos, karcsú macsó, akit valami oknál fogva most kiváltké
Ahogy előbújtam kotorékomból, a kora tavaszi, enyhén fújó hideg szél belekapott vörös tömött bundámba. Mintha apró ujjak túrtak volna a sűrű szőrszálak közé, ám a fagyos levegő érintése nem érte el bőrömet. Vörhenyes bundám megvédett a hideg leve
A táj puha csendjét kettő alak zúzta szét. Egy fiú és egy lány lépkedett egymás mellett, miközben lábaik a fehér hó dunyháján nyomokat hagytak.
.
Mindenki gondolt már az öngyilkosságra, nem? Azt is mondhatnám, hogy aki legalább egyszer nem gon
Acélodat folyton fened,
küzdelem a lételemed,
arcolsz, harcolsz,
cél a cél -
csúcs az, aki csúcsra ér.
…
Ám hovatovább -
hova
tovább?
Sokáig ültem az asztalnál.
Előttem a szétfoszlott régi nejlonzacskóból kiborított nagy halom, feketére, szürkére patinásodott öreg süteménykiszúró. Rakosgatom őket méret, típus szerint, párba, csoportokba. Ezt megtartom, ezt talán, ezt kidobom… vag
(Mint említettem, Földim A 404-es csapdája c. verse alatt, eszembe jutott egy hasonló témakörű szösszenetem. Megkerestem... Biz' ez még régebben íródott - 2007-ben.)
Lefagytam.
A kurzor villog a monitoron,
szemembe röhög:
sokat akartál,
tess
Lassan sétáltam a délutáni hóesésben.
Az óváros szűk utcácskáin keresztülvágva közelítettem kedvenc helyem felé. A hópelyhek lassan táncolva hullottak az utcai lámpák és üzletek fényeiben. A világításban egy-egy pillanatra megcsillant a hópihék apr
– Vajon eljön ebben az évben is? – kérdezte húgom félszegen, miközben próbált mellém fölmászni az ablak alatt álló székre.
– Biztosan. – jelentettem ki magabiztosan. – Hiszen jók voltunk. – És cinkosan rákacsintottam.
Széles mosolyra húzódott a s
Másnap éjjel kétségek között jelentem meg.
A láthatatlanság leplét öltöttem magamra, így biztosítva, hogy ne ismétlődjön meg a korábbi eset.
Zaklatott álmai ugyanoda tértek vissza újra és újra.
Szerelmes Lucia.
Boldog nászút.
Lucia a halálos ágyán.
Szorosan egymás mellett álló testünk körül megjelent egy hullámzó arany-kék fényfonál. Egyre gyorsabb ütemben pulzált, miközben összepréselt minket, mint egy hordó deszkáit az abroncsa.
– Csukd be a szemed és végy egy mély levegőt! – tanácsoltam.
R
Az első éjszaka után minden éjjel meglátogattam.
Beléptem az álmaiba, hogy háborgó, feldúlt lelkének megnyugvást adjak.
Egyre inkább azt éreztem, hogy egy mély kötelék fűz hozzá.
Vesztesége hátborzongatóan emlékeztetett saját fájó múltamra.
Egyik éj
Egy napsütötte homokos tengerparton találtam magam.
Vidám nevetgélést hallottam a közelből.
– Még egy koktélt? – Jake hangja incselkedve hangzott fel.
– Szerintem épp eleget ittam mára – szólalt meg egy ismeretlen, lágy női hang.
– Ugyan Lucia! His
Egy nyári délutánon kedvtelve hódoltam egyik szenvedélyemnek.
A láthatatlanság leplébe burkolózva figyeltem az embereket egy eldugott padon ülve.
Felpillantva, a park, harsogó zöld fái között kanyargó fehér kavicsos úton megpillantottam egy négyéves
– Késtél! – húztam össze szemöldököm és kémleltem Simon esőáztatta arcát.
– Aggódtunk. Hol voltál? – A mellettem ülő Lydia apró mozdulatokkal kocogtatta kanalával az asztalon álló félig üres cappuccino-s poharát.
A magas, szőke, kisfiús vonásokkal
