keszekusza égen
csilli-villi felhők
azt gondoltam régen
sosem leszek felnőtt
sosem leszek felnőtt
futok csak a réten
csilli-villi felhők
követnek az égen
követnek már régen
keszekusza égen
csilli-villi felhők
állok jaj mint felnőtt
állok jaj mint
Olvasnivaló (1399)
Sorrend
– Doktor úr, sürgősen jöjjön! Nagy a baj! – ziháltam a készülékbe.
– Ember, mi történt? – kérdezte az ügyeletes IT-s szakember.
– A telefonom! A telefonom... beteg!
Néhány perc múlva már ott is állt a küszöbömön, laptop a hónalj alatt, vállán USB
62.
— Lehet, hogy tévedek, de úgy látom, te egyáltalán nem változtál meg!
— Változás? Miért akarnád, hogy megváltozzak? Mindig önmagam voltam! — A félmeztelen Carnavon egy pillanatra abbahagyta a hajszárítást, és csodálkozva nézett az asszonyra.
— Ro
Langyos tavaszi délután volt. Kovácsné túlórából indult hazafelé. A buszon lehuppant az ülésre. Fáradt tekintettel nézte a szaladó házakat, fákat. Gondolatban már otthon járt, előre félt, hogy férjét részegen találja. Gyakran, és sokat ivott, ilyen
bohócruhát hogyha öltök
s krumpliorrot ragasztok magamra
és ostoba vigyort festek ajkamra
ahhoz ugyan mi közöd
szakadt nadrágomon tarka folt
blúzom gyűrött kissé ósdi
na és, miért, nem ez a módi?
arcomon inkább láss mosolyt
ha a fejemen át
fűszál se rezdül madár se moccan
emlék-maradt otthonok romokban
könnytelen kiégett szemű ablakok
vakok lettünk... nagyon vakok
Milyen isten gondolt ki engem,
s ha kigondolt, mi végre?
Hagyott megszületnem,
gyerekkoromból kinőni is.
Ennyi lenne az ég hatalma?
És mi végre pörös szám,
ha szavaim csak süket fülekre találnak?
Hála. Hol lakik bennem? Nincs?
Nyomorult, s konok vag
Álomba zuhant a város,
szemüket lehunyták az ablakok.
Súlyos függönyök mögött
szunnyadó alakok.
Egyedül én vagyok ébren,
legalábbis így gondolom.
Gyufa sercen, lángra lobban.
Cigarettafüst időz az arcomon.
A bánat, a kőkemény évek
rajtam
Lábujjhegyen közeleg az est,
ma a Hold világítani rest.
Megannyi szentjánosbogár a csillagok,
rájuk csodálkozom, jól vagyok.
Tücsök ciripel, vígan hegedül,
szívemben világom csendesül.
Tejúton jár a végtelen idő,
kozmikus pók térhálót sző.
Ó, nézd, hogy ring a víg derűbe vont
bokrok között a szöszös, csillag-álom!
Mint halk sóhaj, amit a csend lebont,
úgy lebben át az őszi pirkadáson.
Pihékből font kis égdarab talán,
vagy angyaloknak elhagyott ruhája,
fehéren lengve a rét udvarán
még a
Én fáradt Isten bohóca,
elégtem már ezer szíven,
most lépkedek, mint ős halottak,
kikért nem sírt senki, sosem.
Lelkemre vörös éj borult,
száz elszáradt sokadalom,
vad csókok emléke, mint ostor
csap mezsgyét a tegnapon.
A szó elárult,
Óh, jöjj, tavasz, szelíd szívű csoda,
te halk mezőn suttogó jóbarát!
Csókod nyomán harmatcseppek nőnek
s édes gyöngyökké érleled a fát.
A levegő lágy, ébredő sóhaj,
Napod nyakamban lógó színarany:
már éget, amint régi ölelés,
mely fáj, ám gyö
56
Éjszaka a kert félelmetes és titokzatos volt. A reggeli nap fényében vadvirágokkal színezett zöld bozóttá változott egy borostyánnal félig takart ház körül.
Egyikük sem járt a földön mert nem akarták eltüntetni az esetleges lábnyomokat. A ház kör
Idő koldul az ereszek alatt,
rongyaiban évszakok zörögnek,
mozdulataira némább a holnap,
arcát csorba tükörben fésüli meg.
Vak peronon várakozik
egy másikétól függő hang,
leheletnyi énidő után
kondul az elásott harang.
Az idő asztal, m
41
Átváltozott a negyvennapos böjt után. Nem messze nagyszülei házától az erdőben telepedett le. A hatalmas tölgy alatt ülve látta a Kopasz hegyet és a soha többé nem füstölő ház kéményét. Hallgatta a madarak énekét és a csendet. Gyökerekkel, vadgyü
26
Nem utaztak tovább gépkocsin. Hosszú és fárasztó volt az út és a tankolás problematikus. Villany hiányában semmire nem szolgáltak a benzinkutak.
— Egy borzalmas és egyre nehezebb világban élünk. Senki nem reagált Shannon észrevételére. Lily talán
15
— Mire gondolsz?
Kérdése meglepte Carnavont és hirtelen visszatért a valóságba.
— Tudom, hogy nem hiszel majd, biztos vagyok benne. A szerencsétlenség profétáira gondoltam. Évezredek óta ígérték a világvégét. Ismeretlen zsidó proféták beszéltek
Valami hideg moccan a csöndben,
talán jég a pohár alján – reped,
a világ, mit magamba zártam,
ujjhegyemen felejtetted.
Ajtómon végig simít a reggel,
szinte bocsánatkérőn lép be,
mint aki érzi, még próbálok,
egy eltévedt isten szerepére.
Nem történik se
Esik az eső.
Tavasz van.
Mára szabadnapot vett ki a munkahelyén. Mérgelődik, amiért pont ilyenkor romlik el az idő.
A lány nem szokott egyedül betérni presszókba, de most ilyen kedvében volt, és amúgy is szakad, paskolja az eső az ablakot, patakok
9
A pillanatnyi kábulat után megpróbált felállni, de bal lába annyira fájt, hogy majdnem elájult. Egyetlen gondolata volt: elmenekülni! Elhagyni a végtelen folyosókat, a bezártság szagában fürdő üzleteket és hazamenni. Judithra gondolt és a fájdal
