Sötét az éj,
                                                     (már milyen is lenne,
                                                     ilyen neki a természetje,
                                                     hacsak nem ott fenn len

Még sokáig mögöttem álltál,

kényes láncok reszkettek rajtad,

mint ki zokogót fösvényen tréfál,

mély szakadékok csapássá haltak.

Az összes porhüvely maga rabja,

vad csillapíthatatlan égi rög,

míg sorsát időmértékkel szabja,

  bénult lelke súlya al

Te mindig szerettél reflektorfényben állni,

Én leghátul szerényen a homályban várni,

Te a zajos nyüzsgő városban voltál boldog,

Én a kertekben, ahol szúrnak rózsabokrok,

A te szemedben a világ szépsége csillog,

Az én szívemben évezredes, láthatatlan tit

        

Halálunk oka a növekvő entrópia.
Spontán folyamatok nyeldesik el
a kezdeti, erőteljes kontrasztokat.
Évről évre homogénebbé válunk,
feloldódnak bennünk az emlékek.
Halmazunkban végül már nem lesz
szeretet, harag, sóvárgás és hála

Pórusaimba ivódó lélegzeted,

 még mindig bennem lüktet,

bármennyire duzzog is a szó.

Fonáktalan vagy,

 a legbensőségesebb,

szerelemből adni tudó.

Közeledben leomlik az erkölcs, 

a pillanat saját ujjába harap,

egy porladó eszméletlenben,

száj szájra boldogan

Kapaszkodnál az időbe,

De minden csak rágja tested,

Mint rossz kerítés, kidőlve

Te is csak utad kerested.

S ahogy az eső földet ér,

A mi utunk is csak ennyi?

Rövíd az élet, s köt a vér,

Boldog aki tud szeretni!

Ki melletted áll, fogd kezét,

Innen nem viszü

Ma elcsodálkoztam, ahogy felnéztem az égre én,

milliárd csillag egy pici szempárba hogy belefér,

és mégis a messzeség, a távol oly határtalan,

a föld, mint porszem a végtelenben milyen súlytalan.

Elcsodálkoztam, ahogy szerelemmel néztelek én,

egy égi á

Mit lehet tenni egy ilyen november pénteki napon, mint a mai? – fogalmazódott meg a kérdés Éva fejében. Lehet például mosogatni, kitakarítani a lakást, elszaladni a boltba, főzni a gyerekeknek és persze a férjnek. Természetesen valami olyat, ami kedv

Számtalan alkonyati szennybe botlok,

falakat mászó íves plakátokba,

titkukon millió kérdőjel fodrok,

mind részleteit veszített műhiba.

Sugaras csillagokért kapaszkodnak,

kabátjuk mélyén fullasztó nőszirom,

hátuk mögött meztelenek a talpak,

 álm

Néma álmod az vagyok, hogy ha kéred

vagyok fény, amely árnyékodra téved

pohár, melyet érint gyönyörű ajkad

múzsád, gondolataid közt sugallat.

Vagyok aki vagyok, szél repíti lelkem,

gyönyörű szívedbe titkon belelestem,

látam álmodat egy igaz tiszta képet

Újra este lett.
Fáradt a test,
a lélek szelíd
csendbe merül,
s asztalomra szent
gondolat kerül:

Szereteted hirdeti,
áldott a pillanat,
öröm a perc, mialatt
meghitt nyugalom
szórja szét utamon
drága kincseid…

Már érezlek,
hallom a Hangod:
élő mondatok

Belló és Cilike sokadjára ülte végig minden érdem nélkül a Pitvar irodalmi kör késő estébe nyúló felolvasódélutánját. Most is ugyanúgy jártak, mint már többször, az ő műveik előadására nem maradt idő, mivel lehúzta a rolót a vendéglátóipari egység,

Pislogó gyertyaláng lennék,
Mely szobádban lobogna,
Égő vággyal belelesnék
Titkon gondolatodba.

Kihallgatnám mit mond
Szíved néma vágya,
Lennék ispilángod,
Vágyaidnak szárnya.

Csengeri Attila első osztályos gépész tanulóként még nem volt tisztában a belsőégésű motor működésével. Nagyjából annyi sejtése volt róla, mint huszonhárom évvel később a feleségének, aki akkutöltés után váltig dicsérgette aprócska, benzines autóját

Élet-halál forog, miként az orsó, 

egymást váltják bölcső-koporsó,

ez az élet, létünk kincse, élünk, 

halunk, aztán semmi sincsen?

Ami most van, az már régen is megvolt, 

nincs új nap, új csillag vagy új hold,

hiábavalóság alá vetetet itt minden, 

balga

A harmadikos középiskolás Csengeri Attila a szüleinél töltött téli szünetben felkereste gyerekkori cimboráját. Bocskor Pistáék nádfedeles vityillójához hosszú szőlőskerten keresztül, nagyjából ötperces gyalogút vezetett. Karácsonykor nagy hó esett

Életednek nincsen párja,
Te magad vagy a csoda!
Csodálatos, hogy így megszülettünk,
S ebben gyönyörködni nem szűnök soha.

A szívünk, ahogy oly piciket,
Aprókat ütemre kalapál,
Dobog, dübög kopogtat,
De a testnek ez mégse fáj.

Ahogy a rüg

Lehetnék zeneszerző,
lehetett volna sok szép dallamom,
de szeretet nélkül olyan lett volna,
mint zengő érc vagy pengő cimbalom.
Ismerhetek titkot és tudományt,
írhatok szép rímes verseket,
de mit sem ér, ha üres a szív,
ha nincs benne szeretet.
Nem é