SZÉPIRODALOM

Tavasz ölel bennünket lágyan

a csipkemintás fák alatt,

s bár nemet mondtunk egyben s-másban,

kezem kezedben maradt.  

Pillangók bölcsőjét ringató szélanya

virágok szirmával hinti be a tájat,

tücsök cirpel, s körben zeng az élet dala,

a halálunk

A Főnök irodája nagyon érdekes. Minden csupa fehér és világoskék színű. A hatalmas körablakokon át is mindenütt ezeket a színeket látom. Gyönyörű és titokzatos az egész. Emlékszem, amikor először álltam itt, azt hittem, megbolondultam. Zavartan nevet

Felgyorsult az idő,

Forma-1-es sebességű

a szédült világ,

őrült tempójától

nem látjuk a köröttünk

pulzáló, valódi életet;

hirtelen durrdefekt

térít észhez végre,

amikor kilyukad

a bal első kerék,

s kénytelenek vagy

az autószerelőig

gyalogosan menn

Az Elviszlek című történet folytatása.

Lift. Utálom a lifteket. Rossz emlékek, amik szó szerint gombnyomásra törnek rám. Gyere már, a franc essen beléd! Szinte hallom, ahogy nyikorognak a fogaskerekek, és szakadni készül a kötél. Lever a víz és remeg

Basch Edit (1895-1980) Krumplihámozó; - 80 x 60 cm - olaj, vászon

El kell menekülni
krumplihámozásba
megfejteni: mennyi,
ennyi csak a lét?
Ma már az is öröm,
ha ketten viseljük
a valaha ránk-rótt,
kimért szenvedést.

Miért van, hogy akik
legjobban

Kedves!

Megrendülve tudatom, hogy a lelkem kidobni készül magából Téged. S bár a tudatom is helyesel, a szívem még vérzik érted. Voltam a gyógyszerésznél, azt mondta, nem vagyok észnél, adott jódot, kötszert, meg kakukkfű teát. Tehát. Most felköhögö

Fél nyolc. A vonat sehol. A fene esne belé! Ő sincs sehol. Itt kellene lennie. A gondolataim teljesen összegabalyodtak az érzéseimmel, már nem vagyok biztos magamban, és ez így nem jó. Ahogy múlik az idő, egyre feszültebb leszek, és a feszültséggel e

Martin Buber nyomán

Én most Te vagyok,

s magamba lépve

ajtót nyitok neked.

Lényeged ereje

magához ölel,

s a függőség örömét

érezve, önmagam csapdájából

kiold a megfordult irány.

Hozzád kapcsol

a megérintett közel.

Kísértet-valóság a végzet.

S mégis, a nagy

Muzsikáló hangok között,

táncot jár az őszi szél,

ringatózó felhők fölött,

suttogja, hogy jön a tél.

Dér lehelte faágakra

hó-léptekben mese száll,

a didergő fűszálakra,

felkerül a sapka, sál.

Vár a szánkó, játszani hív,

csizmát húz a napsugár,

a szívedre szá

Itt vagyok,

csak a csend,

és versem vall

helyettem,

némítanak bezárt,

halott dallamok,

 itt vagyok

ahol Te,

de más előjellel,

így önmagam ellen

csak magam vallhatok.

Porba írt rajzot a szél.

Éj gyönyörét irigy hajnal

lopva elviszi messze.

Bántja szemem ez a fény.

Testednek illata bársony,

itt mereng még a kezemben.

Gyűrt lepedőd még őrzi nyomát

a bársonyos éji sikolynak,

éjszaka kedves árnyai még,

félve a fénytől, itt s

Nézem az arcot, mely velem szembe néz,

Felismerni magam benne néha oly nehéz.

Elmélyült ráncok, kékes hajszálerek,

Elburjánzó szemöldök alatt, savószínű szemek.

A hatvan feletti évek kegyetlen nyoma,

Az idő, mint szobrász olyan mostoha.

Így látnak mások,

Dagad a rügy, bontani készül szirmait,

Virágzásra vár már a cseresznye,

A telet átaludta, éledő vágyait

Szabadon adni hajtja ösztöne.

Ágyát megvetve integet a vén fagy,

Nem adja magát oda oly könnyen,

A kései hóban csillogó nyomot hagy,

Amint ta

Mennyi könny lapul reszket,

ma is szememben, amiket sohasem

sírhatok el. Sok mocskot nyelt már

lelkem. Arcok, akik maszkba bújva

- barátnak hazudták magukat. -

Tárd ki az ajtót, hisz oly sok szenny

korhad itt, söpörje innét messzire

- egy forgószél. –

Úgy há

Július 23-a vasárnap, 12 óra 20 perc volt. A nyitott ajtókkal álló Mercedes taxiban 46 C°-ot mutatott a hőmérő. Hortobágyi Béla mélyet slukkolt a mentolos bagóból, és unottan pöckölte el a parkoló szélén púposodó sittcsomó irányába. Kálmi, a helyi cs