SZÉPIRODALOM

Eltemetlek halkan

Magamban

És

Eszemet veszítve

Kaparlak újra elő

Nem haltál meg

Csak

Elaludtál

Bennem

S én a felhőkkel

Betakartalak

Szemedre

Csillagot csókoltam

Szívedet szívemben

Őriztem

S ködös hajnalokon

Mint eltűnő lábnyomok

A frissen hulló hó alatt

Úgy rejtegette

Ráncos babszem voltam;
a válogató kéz nem pöckölt félre,
s bekerültem a kondérba utazók
válogatott keretébe!
Fekete tüzet gyújt alattunk a halál,
s a hernyóbajszú fiatalember
fejszeszélesen mosolyog...

Vastag szőke fonatodba

hiába melegedett a Nap,

arcod sötét grimaszán

fáradt mosolyod hallgatag.

Sikoltva csattan a parancs,

ősi fészkedbe bomlott a csend.

Árva szeretőd hiába vár,

ágyad körül félelem kereng.

Gyertyát gyújtott a szótlanság,

harangba öntött

Egy tavaszi éjjel
megszületett Csiga,
háza puha volt még,
szeme csupa csipa.

Friss, illatos fűvel
teli most a liget,
olyan nagyra nőtt mind,
ki sem látszik Csipet.

Jaj, de egyik reggel
mit nem művelt Csiga?
megtömte a hasát,
akár egy kis liba.

N

Monia

...a madarak még mindig énekeltek,
nem hullt a hó,
s nem szakadt  rám az ég.
Felhőrongya lógott fölém cafatokban
mikor a mennyország befogadta.
Mert befogadta kicsiny lelkét.

Mikor elment a kedves
nem szóltak harsonák,
de a szívem egy üstdob volt a han

-Azt a robotot szeretném, anya!-kiáltott fel a kisfiú, és rámutatott egy színes , összeépíthető játékra az egyik nagyáruház reklámújságjában. Az asszony figyelmesen megnézte a fotót.

-Igen, nagyon jól néz ki.-mondta halvány mosollyal az arcán, aztán v

 A csigabiga álma

Azt álmodtam lenn a fűben,

 csillaglányok közt repültem.

 Azt álmodtam, volt két lábam,

s táncoltam a csigabálban.

 Azt álmodtam, volt két kezem,

s  festettem a fellegeken.

 Felébredtem és mit láttam?

 Nekem van a legszebb

Nem vágyom bőrkötésben

Porosodni könyvtárak polcain.

Nem vágyom kötelező lenni

Egy majdani érettségin.

Verseim hangulatok csak,

Lélekből áradó szép gondolatok,

S megelégszem azzal, ha egy

Arcra könnyet, vagy mosolyt csalok.

Lehet, - verseim nem is versek,

C

Fejére állt a világ...
Netán én fordultam talpra?
Kezdem megszokni a fásult
nyomort napról napra...
A sötétkék égtó fenekéről
drágakövek villannak,
a fekete facsontvázak meg
lenyúló gyökerek -
lombos törzsük, s a jövőm
biztosan odaát vannak...

A zöld váza az asztal közepén állt. Épp úgy, mint hét évvel, hét hónappal, vagy hét órával azelőtt... friss vízzel töltve, de virág nélkül.

A nő egy sarokban ült, onnan figyelte a vázát. Méregette, szemlélte, magában még kritizálta is, pedig a kedvenc

I.

A szokásos reggeli félig halott állapotában matatott a negyvenes korú férfi az szekrényben. Az orrából a takony éppen elcsöppenni készült, a keze reszketett, csörömpölt a kidobatlan, üres üvegekkel, míg végre talált egyet, aminek az alján maradt e

Kölcsey Ferenc 1823-ban január 22-én  fejezte be a Himnusz megírását.Erre az eseményre emlékezve 1989 óta ezen a napon ünnepeljük A MAGYAR KULTÚRA NAPJÁT.   Az ez alkalomból hirdetett felolvasóestre írtam  a Körösvidéki Irodalmi Társaság felhívására.

ma éjjel
elindultak a fák
városi varjak
üvöltésem
halott csendbe zárják
rád gondolva
borédes
impressziók közt
hárfám pihen
ezüstfeketében
a már késő

és nekem nem maradt más
mint hajnal előtt
megérinteni az eget

*

sokszor feltör az emberből
az egyszer
holdárnyékban
hi