Arcomon szánt még az éjjeli árny,
bőrömbe mélyülő barázdát váj.
Gondolataim – elvetett versek –
kifordult röggel vegyült keservek.
Még élénk színekkel zaklat a kép,
mint vágyódó ajkad borzongva tép,
még itt vagy velem te tétova báj,
de ébredt val
Bársony égen csillagok -
Megdermedtem,
félek – rosszul világított
sikátorba érek,
férgek, meztelen csigák,
papírmasé patkányok közé,
hol a halál masniját hajamba kötik,
és ott polgárőrség már nem őrködik.
Félek – sötét keserűség
almáját eszem,
penészes lekvárral
kenik ma
(pszichózis)
Míg dúl a harc, és vág a vita –
csak tanakodik a taktika.
Sző a csel, bősz kínt fúrva farag
a felgyülemlett ok és harag.
Talmi tettre, megbántó beszéd,
ma köszönés nincs, holnap ebéd.
A vacsora: rég elmúlt divat –
süsd meg temagad a
gondoltam ha egyszer én
A negyvenkettedik hét után,
túllépve kiszabott időn,
ultrahangon,
pozitív teszten,
házi praktikán,
eltervezett napon,
azon az oxigénhiányos,
fojtó éjszakán,
agyongyötörten,
fáradtan, lilán,
megszülettél végre,
hogy magad-veszélynek kitéve,
túlhor
