Olvasnivaló (1426)
Sorrend
Fényben látom a régvolt ifjúság tavát;
ahol vize apad, repedezik medre,
mégsem fogja idő, nem éri hervadás,
partján sűrű nádas hajladozik egyre.
Holtág valójában, nem is tó igazán,
ha áradat jönne, felduzzadna szintje,
cserepes szájamat érintené lan
Hol van már az ifjúság?
A lila lángú orgonák.
Hol az illat áradat?
Mondd, hova lett?
Hol vannak az alkonyok?
A mindörökre sóhajok.
Nappal fényben elveszett.
Mondd, hova lett?
Ősz van most és hervadás.
Csak álmodtalak szép világ?
Zárd le csókkal a
hirtelen lett ősz –
tegnap még langymeleg fényben fürödtek a tarka fák,
bókoltak: tiéd még az ifjúság,
azt súgták: nem csak álmodtalak,
s nem sodor el többé semmilyen áradat.
hirtelen lett ősz –
most hűvös szél cserzi ajkamat,
a lombtalan ágakon búso
Rágcsálom az ajkad – csupa hús
ellopom a hangod – mélabús
iszom szemedből – kávébarna
megérintem melled – készakarva.
Fogom a kezedet – langymeleg
csiklandozom tested – hempereg
elnyújtózol elméd – ellazul
melléd bújok szívem –
Dércsipkét lehelt kertemre a hajnal -
szikrázó diadém fáim homlokán -
menyasszonytáncra kéri a szellő,
megbotlik otthagyott létra fokán.
Naspolyám orcája fagycsípte barna,
ághegyen hintázva kacsint le rám,
levele otthagyta már mind a hűtlen,
társai
Sárban, vízben gázol
november rőt lova,
mögötte csak zötyög
ócska, rossz kocsija.
Ponyva alatt hideg,
bakon részeg köd ül,
csípős szélostora
csapdos nyakam körül.
Összegörnyed testem,
megborzong a bőröm,
álomképeimben
őszben úszó levél
horgonyként hull elém
időörvénybe ránt
hosszú estek érnek
ajkamra hűlt ének
tétovasága bánt
felhajtom gallérom
csörgetem fillérem
útravaló gyanánt
homályba indulok
kísértő alakok
vágnak elém haránt
illó emlékezet
végtelenje v
Szeretlek - hallgasd -
gyönyörű szó!
Betűi csurognak,
mint halk csobogó:
susogó es,
és zizegő zé,
ropogó er,
és topogó té,
libbenő el,
és koppanó ká,
az eleven e-k
gyöngyfonalán.
Hallod, hogy peregnek?
Visszhangot csepegnek:
szeretlek - szeretlek
szeretlek - szere
