jöttünk, szeretetből éltünk,
szeretetet gőgicsélt a hang, a csend,
a délkörök, a Nő, a Férfi. Az Örök.
Értettük növények, állatok szavát,
dúdoltuk lágy szelek hullámdallamát,
körülfontak fények, illatok, hegyek.
Szerettük egymást mind. Nő

Arcomon szánt még az éjjeli árny,
bőrömbe mélyülő barázdát váj.
Gondolataim – elvetett versek –
kifordult röggel vegyült keservek.
Még élénk színekkel zaklat a kép,
mint vágyódó ajkad borzongva tép,
még itt vagy velem te tétova báj,
de ébredt val
Bársony égen csillagok -
Megdermedtem,
félek – rosszul világított
sikátorba érek,
férgek, meztelen csigák,
papírmasé patkányok közé,
hol a halál masniját hajamba kötik,
és ott polgárőrség már nem őrködik.
Félek – sötét keserűség
almáját eszem,
penészes lekvárral
kenik ma
(pszichózis)
Míg dúl a harc, és vág a vita –
csak tanakodik a taktika.
Sző a csel, bősz kínt fúrva farag
a felgyülemlett ok és harag.
Talmi tettre, megbántó beszéd,
ma köszönés nincs, holnap ebéd.
A vacsora: rég elmúlt divat –
süsd meg temagad a