Olvasnivaló (1405)
Sorrend
Borban úszik még a fahéj
szegfűszeggel vert csónakja,
odakinn a hűlt csillag-éj,
benn a mámor kéjillata.
Megpihen sok elnyűtt álom,
felhorgadó s elmúló vágy,
fekszem én is – nem is bánom,
hogy mellém dől az ifjúság.
Reggel hittel kele
Minden kezdetben ott van a vég is,
de újra kezdünk mindent mégis.
Lég ellen forgó a szélmalom,
kutyáját csóváló a farok:
öncélból ugat a hatalom,
ám közösből merít a marok.
Csakis saját hasznát szolgálva
csűri-csavarja az érveket,
fösvényen önt a morc molnárja
apró zsákodba egy keveset.
Földről is sep
Dérré dermedt a hajnali harmat,
Kóbor szellők avart kavarnak.
Kincsét az ősznek mind elorozzák:
Lopják a fák dús aranyát, bronzát.
Hallgat az erdő, talán örökre.
Rejtőzik némán nehéz ködökbe.
Zizzenő kórón halott virágok...
Kóbor szellők avart kavarnak.
Kincsét az ősznek mind elorozzák:
Lopják a fák dús aranyát, bronzát.
Hallgat az erdő, talán örökre.
Rejtőzik némán nehéz ködökbe.
Zizzenő kórón halott virágok...
Károg a holló, nagy h
az elképzelt jövő lehet bármilyen tiszta
az élet koszos köznapi mőbiusz szállítószalagján
amit ma átveszek én te másként kapod vissza
egyoldalú az idom mégis megfordul a való
az érzéseink alatt gyakorta meginog a plató
a valóság energiája húrként fo
lobban a lélek
lámpavilága
bódít a tavasz
akácvirága
felajzott íjként
nyújtom a hátam
roppantom ócska
csigolyám bátran
méregbe fúl sok
kiborult emlék
sírnak még értem
ingatag elmék
dereng a hajnal
csábító fénnyel
húzzál magadhoz
reme
Céltalan tengés-lengés,
közönnyel hullámzó,
hajótörött elmúlás.
Kagylóhangon duruzsolnak
mondataid elfúló foszlányai
az elhagyott aszfaltöbölben.
…
Mintha csak olvadt, híg csendbe merülnél,
hiányod úgy süllyed el az éjszakában.
Fröccsen
Van, akinek minden jól áll a kezében, sőt olyan embereket is ismerek, akik nem különösebben iskolázottak vagy műveltek, mégis néhány egyszerű szóval, kis mondatocskával helyre tudnak tenni bárkit. Legyen az akár egy fontoskodó orvosprofesszor, egyet
