Égig nyúló fenyőfák között
az óceán égbe költözött,
lusta felhők füstje imbolyog,
részeg lépcsők
szédülnek a csúcson,
arcot rajzol
a bazalt, barlanglakás
ajtajába kövült az őslakó,
kaktusz szőre tenyerembe vérzik,
szélhez szokott pálmák
lába tűztől k
Kiseperte holdudvarát,
benne táncolt egész este –
dalol az éj, bontja haját,
barnán fénylik pucér teste.
Lator szellő súg fülébe -
simogató hangja botor,
csiklandóan nyúl ölébe,
nevetésük hullámfodor.
Ropog az ágy, deszkája ég,
elparáz
Zümmög a tér,
szétfut milliárd
duruzsló hang atom.
Az éj iszapjába tolnak
virtuális árnyak,
monitor villog...
Újra csak fojtott,
elfúló hangod hallgatom.
A felhorkanó vágyak
csapzott csordáján
füstölög a billog.
Sötét hajamban fehér szálak.
Megfakult színe már a nyárnak;
lassan anyámhoz békülök.
Harsogó hangú apám csendje
visszhangzik bennem éjjelente,
amíg álomba révülök.
Elmentek rég. Döbbenten állok.
Gúzsba kötnek ezüst pókhálók.
Őszi szél jár az utakon
.
Szeretsz-e úgy?
Szeretsz-e úgy?
Szeretsz-e úgy, mint én?
Mint Krisztus az Olajfák hegyén.
Mennél-e?
Mennél-e keresztre
megváltásomért?
2009
Béla már fél órája állt a sor elején, a treffen. Üres tekintettel nézett ki a fejéből, nagyon teli volt a hócsukája. Régen ezen a droszton soha nem kellett ennyit ácsorogni, akkor még jól mozgott a Keleti. Néha négy-öt liftet is megcsinált hét órára
