A sziklák magányában konok szél zúg,
koptatja az érvényétvesztett jelent,
vas falakon kedves havasigyopár
szirma gyúl,
fájdalmat nyög a közöny kint,
és idebent.
Fáradt lámpavasra kapaszkodó köd,
a vakság bilincsébe mart,
kisvirág ékesen szólít,
cs
A sziklák magányában konok szél zúg,
koptatja az érvényétvesztett jelent,
vas falakon kedves havasigyopár
szirma gyúl,
fájdalmat nyög a közöny kint,
és idebent.
Fáradt lámpavasra kapaszkodó köd,
a vakság bilincsébe mart,
kisvirág ékesen szólít,
cs
 
 
A szombámban az ablak elött állok és az eget nézem. Egy fehér vonalat húzó picike repülőgépet látok a végtelenségben. Vagy száz utas ül ott fent a gépben és én itt vagyok egyedül. A távolság. Ha ott lehetnék én is. Egy pillanat alatt. Egy álom. Egy
Kacagnak rajtam 
  és ujjal mutogatnak: 
  Ni! Itt a bolond, 
  ki hisz még a szavaknak, 
  ki elhiszi, hogy 
  mindenki jó, 
  hogy számít még 
  a kimondott szó. 
  ------------------------ 
  A kimondott szó 
  számít-e még? 
  Hogy mindenki jó, 
  hiszed-e 
 
 megcsalom önmagammal
  mindennap
  életem Urát
  én-bálványaim körül
  tömjénfüst száll -
  ki tudja, hová...
csak a csendben
  döbben rá a szív,
  hogy ez az út
  merre visz -
mintha bálványaim
  erősebbek lennének,
  pedig csak
  megkötözött valami
  valahol
Elcsépelt közhely: minden mulandó,
tavasz, nyár, ősz, tél - mind csak egy sóhaj,
de a szép emlék az mindig örök,
nem tűnik el az olvadó hóval.
2024
 
 
Ülj a tenyerembe te libegő levél,
várhat az avar-sír egy percet még!
Mondd, milyen az őszidő, ha kopog a tél,
fájnak-e az emlékek, ha közel a vég?
A tavasz varázsa, mint selymes igézet
még mosolyt kelt-e sárgult lelkeden?
Mesélj a napsugárról, mi
Bűneim
 szívemben megzörrennek,
 mint lábam alatt a száraz falevelek...
Mivé lesz a lélek,
 ha a szándék nem tiszta?
 S a só ízét ki adja vissza...?
 Mivel telik a szív, ha a száj széttép?
 S ha a világosság is sötétség,
 mit láthat benne az ember?
 Csend va