Ragyogó napot festettem az égre,
tavasznak álmodtam a végtelen őszt,
boszorkány-időm lejárt, tűzbe léptem,
s most égek egy máglyán - az Isten előtt
Ragyogó napot festettem az égre,
tavasznak álmodtam a végtelen őszt,
boszorkány-időm lejárt, tűzbe léptem,
s most égek egy máglyán - az Isten előtt
Mint mikor kar bújik
rég hordott kabátba,
s a kéz nem találja
még a zsebeket,
vagy idegen lakásban
riaszt fel az éjjel,
s villanykapcsolóért
matat tenyered,
úgy kutatod múltad,
súlyos útitáskád,
– egy poggyásznak
többen
A létra, amin le- és feljárunk, menny és pokol, kint és bent, Te és én között…
Bennünk van fogantatásunk óta. Elsőként materializálódott belőlünk, majd köré épült testünk temploma.
Tartást ad, vagy támaszt, mikor mire van szükségünk… Olykor egy egé
Földbe szíjazott vaspántokon kattognak az első
szerelvény rozsdasárga fénylakkjai felnyalva
a csipás szemű peron hézagjait – a tömeg beront: ébredek
Felnézek nagyon lágyan bevethetem karton ágyam
sziszeg bágyadtan a hajnali hidraulika károgva -
tessék vi
Úgy szeretnék végre egy átváltozást,
és esztelen érezni téged,
szagokat szívni magmnak rólad,
élnék csak néked, csak te belőled.
Melletted feküdni éjet,
levegőm ajkadról inni,
szemeddel látni a jövőt,
csak lenni, csak lenni,
s álmodást válladon keresni.
Aztán
Összebújnak a fák,
vihar közeleg,
jósfájások rúgkapálnak,
az ég megremeg,
felreped a mennybolt burka,
magzatvize
kifolyt szürke festék,
nedv nem maradt benne,
a Nap szétrobbant emlék,
eső táncol rajtam,
megbillen a Hold,
a táj akvarell,
mit gye
Cellatárs vagyok
Nincs mit mérni az
igazság oldalán, a valóság
árnyék-virágba nő.
Sorfalat állnak nekem
hóhér angyalok.
Parázs ágyad lakatlan
szigetén már nem vagyok
más, mi lehetnék.
Önmagamba kapaszkodom.
... a csúfolódó jégeső
szeretném hinni, ő az,
ki nem mer belém kötni.
Akárhogy is van, morogva
elmegyünk egymás mellett
- két céltalan felleg -
útjainkat letaposott kalászok jelzik:
neki árpatábla - nekem árokparti pántlikafű -
ő délnek tart, én északnak meg
Röppen az érme,
ígér éltet, vagy halált.
… Nem Te pörgeted…
A dolgoknak mindig két oldala van. „Fej”, VAGY „írás”. A szerencsésebbeknek pedig, „fej” ÉS „írás”!
Hogy mi melyikkel találkozunk, az függ a szerencsétől, de függ attól is, hogy mel
Ma egy leszek
a madarakkal;
vén sas,
ki erejét
próbálva
átröpül még
két hegyen,
s egyszer sem
néz le a völgybe,
de a részvétlen szél
összeveri szárnyaim,
ingadozik a világ,
szédülök mint
kötéltáncos bohóc
rozsdásodó dróton,
míg Prométheusz-tes
Voltam boldog és fiatal,
voltam, ki tudja mit akar.
Voltam bolondos álmodozó,
és voltam az, ki elől elmegy a hajó...
Lennék fék a rohanókon,
hűs kéz lennék homlokodon.
Híd lehetnék partok között,
fénylő csillag felhők fölött.
Lennék béke, lennék a szél,
lenn
Hétfőn reggel morózusan kelt fel a rádiós ébresztőóra hangjára. A hét első napja általában is nehezen indult. Ez alkalommal pláne, mivel ólmos fejfájással ébredt.
Már álmában is „vigyázzban” állt a szőnyeg szélén, a főnöke irodájában, hallgatva a fejé
Jaj nektek párnácskák, feszülő
dombocskák, rubensi-báj.
Hadüzenet történt, vége az evésnek,
vesszenek a kilók, vesszen az a háj!
Csak lesem az esküvést, kemény ez kérem!
Négy asszony lépett itt a kitaposott útra,
- édes istenem, mivé lesz a szépség -
én ne
Menekülő utánzat vagyok,
önnön ismeretem kiszínezett
sorfalára rajzol az emlék.
Játszani hívnak az árnyak.
Magamból kitermelt démonok
húzzák meg felettem a ravaszt.
Itt vagyok a sehol szélén.
Egy szó a kövek között,
egy hang az éjszakába ázva.
Embriót nemz
De jó volna, be szép lenne,
ha a könnyed gyönggyé lenne,
gyöngyös napod kiderülne
rossz kedved is ködbe veszne.
Be szép lenne, de jó volna,
ha minden hang tisztán szólna,
a világban vígan szállna
hozzád mégis eltalálna.
De jó volna, be szép lenne,
ha a szív
Ez a darab hűen dokumentálja a valóságot. Ha valamely részletében attól mégis eltérne, az csakis a véletlennek tudható be.
Narrátor:
Hortobágyi Béla, a taxis már több, mint egy éve betegeskedett, ám nem bízott orvosaiban – mivel azok általában cs