A kép engem ábrázol, egy évesen
A kék szemű, hatalmas hófehér szakállú öregúr kedvtelve üldögélt egy felhő szélén, elégedetten nézte az alatta pirosló tetőket, és a pántlikányi kék csíkot, a Gerjét.
1950 májusa volt. Illatos, színekkel, hangokkal, é
Gyermekkacagástól
túlterhelt a part,
mindenféle nyelven
visszhangzik:
Mama!
A tenger elvakít,
ám a szó felkavar,
bensőmből felsikolt
ezernyi néma jaj,
s mint felhők árnyéka
a szemközti hegyen,
egyre feketébbre
vált át közérzetem,
s kérdem: ez a jó
Napút
Utam hosszú, míg
időm fájón rövid. De,
fényeddel teljes.
Nap
Kísérsz utamon.
Átölelsz, hogyha fázom.
Fénylesz lelkemig.
Utam
Vállalva téged,
kaptalak... Fogyásoddal
múlik életem.
Megjegyzés: haiku
Szikrázik a tél
csipkés jégvirágok nyílnak
sóhajok éjszakája hontalan
fagyos ágak hitet tőrrel szúrnak
szenvedés és gyász
árnyék vetül a fényben
könny szökik ég kék színében
hullámok érik ködös magányt
holnaptól féltve élni a mát
szakadék szélén halad az
„Időt lopok a verset vétkezésre”
Mészely József erdélyi származású költő, tanító Sepsikőröspatakon született 1956-ban, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban végezte a tanítóképzőt. Pályáját Sepsisz
„Sokszor csak azért teszünk fel bátran kérdéseket, mert megszoktuk, hogy a legtöbb kérdésre nem kapunk választ.”
Csontos Márta
Csontos Márta aforizmáival akkoriban találkoztam először, amikor a portál
Jómagam korán, alig 12 évesen kezdtem el a versírást. Harmincéves (!) kihagyás után, 2005-ben folytattam a rímbütykölgetést. Volt tehát elég gondolkodási időm, mé
Péter Erikával kb. öt éve, egy Verstanoda nevű fórumban ismerkedtem meg, ahol – az előírás szerint – kizárólag rímes verssorokban lehetett kommunikálni. Egymás versikéit folytattuk, humorizáltunk, csipkelődtünk, vagy – szükség szerint – kérdéseket
"-Mikor rajzolta ezt neked, öreg?-kérdem, és belekarolok, majd elindulunk felfelé a lépcsőn, magunk mögött hagyva a beteg testét a koszos padlón, meg a batyuját, és az üres flakont a kartondobozon. -Két hete. Azóta várlak. Angyali mosolya volt a kics
Kondenzcsíkok barázdálják
vidámra a szürke eget.
Repülő hangja hívogat,
messzire visz a képzelet.
Vele szállnék, ha tehetném!
… De röghöz köt a fizika…
Törpeségem – szárnyak nélkül -,
csak groteszk vágyparódia.
Illusztráció: free fotó a netről
Hintákat álmodtam, kifolyt piros tintát –
rég elmúlt szerelmek romantikus titkát.
Az őszi erdő mélyén gyógyforrás fakadt,
egy parányi tisztáson ragyogott a nap.
Ismeretlen házban tágra nyitott ajtó,
apró bádogokat visz a végrehajtó.
Ba
Frissítés: 2011. 09. 15. / 20:13
Sajnálattal közlöm, hogy szerkesztőnk váratlanul, minden jelzés, vagy előzmény nélkül kilépett. Összeborított a portálon maga mögött mindent. Távozása okait érintő rövid levele ugyanazokat a kapukat zárja lakatra, mi
Percek tánca, szédítő varázs.
Csak ne múlna a pillanat,
ha arcom simítja a szél.
Eltűnt napok, szunnyadó parázs.
Csak ölelne a virradat,
ha őrülten sikolt az éj.
Üres peron, hideg állomás.
Csak hallanám a hangodat,
ha felém intenél: ne félj.
Régen tett, tét
szemedből
könnyzuhatag
zúdul rám
cseppenként
koppan
szívemen
egyenként
fúródik befelé
egyre beljebb
majd hirtelen
mint a kés
megállnak bennem
kimondatlan
szavaid
egyedül vagyok!
egyedül vagy!
hiába kereslek
el sosem érhetlek
távolból
nézek rád
anyunak nevezlek
nézel
nem
Ajtó-panasz
Kopogás nélkül
betörtél és becsaptál.
Ki(li)ncsem törted.
S.O.S.
Kínok markolják
tollam, betűk kiáltnak
tintába zárva.
Harag-definíció
Kiéheztetett
mosoly-rács mögött tartott
gyilkos fenevad.
LétKérdés 1.
Lehetséges az,
hogy olyankor is szeress
Vagyok
Kabát, mit ha fázol,
leemelsz a szögről…
Sál, mi rajtad csüng
úgy érzed, öröktől…
Cipő, mi szorítja
lábad a körömtől…
Láb, ami elindul,
s lép csövörbe vödörből…
Zokni, mi fullad és
bűzlik a cipőtől…
Kéz, ami simogat, majd
lelkeden dörömböl…
Vagyok
Rab, ki
I.
Riadó!
bomlik az elme!
Őkegyelme megelégelte
a hiábavaló valóságot
egyszerre zeng pokol
és mennyország
Hazugság! - hazudják
már senki sem érti
már senki se méri
nincs ki számon kéri
rajtuk rajtad rajtam
valójában mit akartam
mit akartál mit akartak
mégis itt
