A város vízparti szegletében áll a tér, ahol a galambok megszívlelik az embereket, akik morzsákat csipegetnek nekik a sósperecekből. A pocsolyák még nem száradtak fel, esett az éjjel.
A galambok olyan békések ma. Nem röpködnek eszeveszettül a padokOlvasnivaló (1364)
Sorrend
Eltemetlek halkan
Magamban
És
Eszemet veszítve
Kaparlak újra elő
Nem haltál meg
Csak
Elaludtál
Bennem
S én a felhőkkel
Betakartalak
Szemedre
Csillagot csókoltam
Szívedet szívemben
Őriztem
S ködös hajnalokon
Mint eltűnő lábnyomok
A frissen hulló hó alatt
Úgy rejtegette
Ráncos babszem voltam;
a válogató kéz nem pöckölt félre,
s bekerültem a kondérba utazók
válogatott keretébe!
Fekete tüzet gyújt alattunk a halál,
s a hernyóbajszú fiatalember
fejszeszélesen mosolyog...
Vastag szőke fonatodba
hiába melegedett a Nap,
arcod sötét grimaszán
fáradt mosolyod hallgatag.
Sikoltva csattan a parancs,
ősi fészkedbe bomlott a csend.
Árva szeretőd hiába vár,
ágyad körül félelem kereng.
Gyertyát gyújtott a szótlanság,
harangba öntött
Egy tavaszi éjjel
megszületett Csiga,
háza puha volt még,
szeme csupa csipa.
Friss, illatos fűvel
teli most a liget,
olyan nagyra nőtt mind,
ki sem látszik Csipet.
Jaj, de egyik reggel
mit nem művelt Csiga?
megtömte a hasát,
akár egy kis liba.
N
...a madarak még mindig énekeltek,
nem hullt a hó,
s nem szakadt rám az ég.
Felhőrongya lógott fölém cafatokban
mikor a mennyország befogadta.
Mert befogadta kicsiny lelkét.
Mikor elment a kedves
nem szóltak harsonák,
de a szívem egy üstdob volt a han
-Azt a robotot szeretném, anya!-kiáltott fel a kisfiú, és rámutatott egy színes , összeépíthető játékra az egyik nagyáruház reklámújságjában. Az asszony figyelmesen megnézte a fotót.
-Igen, nagyon jól néz ki.-mondta halvány mosollyal az arcán, aztán v
A csigabiga álma
Azt álmodtam lenn a fűben,
csillaglányok közt repültem.
Azt álmodtam, volt két lábam,
s táncoltam a csigabálban.
Azt álmodtam, volt két kezem,
s festettem a fellegeken.
Felébredtem és mit láttam?
Nekem van a legszebb
Nem vágyom bőrkötésben
Porosodni könyvtárak polcain.
Nem vágyom kötelező lenni
Egy majdani érettségin.
Verseim hangulatok csak,
Lélekből áradó szép gondolatok,
S megelégszem azzal, ha egy
Arcra könnyet, vagy mosolyt csalok.
Lehet, - verseim nem is versek,
C
csendjébe bújtam
---
már nem akarom hallani a
hangokat
sem látni a világosságot
a Föld sóhaja
is csak pusztulás
---
csobogástól zuhanásig
a Hold velem volt
és most
néma patak tükrén vérzik
Fejére állt a világ...
Netán én fordultam talpra?
Kezdem megszokni a fásult
nyomort napról napra...
A sötétkék égtó fenekéről
drágakövek villannak,
a fekete facsontvázak meg
lenyúló gyökerek -
lombos törzsük, s a jövőm
biztosan odaát vannak...
a hetedik kaputól
elsodródva
sötét víziók nyomában
belső szigetedre
nyomul az új világ
az éjszaka hangjai
hajadba fonják
az üres lelkeket
s hiába nézed azt
az átkozott eget
azon túlról
a harmadik szem
elkárhozott
kékségében
már halódik
utazó igazságod
Koldultam álmot, mindhiába.
Tekintetekben űrt hagyva hátra
sóváran kerestem kijáratot, vagy
szakadék szélén táncoltam vakon.
(még ott is mindenki ott hagyott)
Nem értem el a hegytetőt sem,
keselyűk szálltak, fölébem gyűltek.
Dögre éhesen mind ki
A zöld váza az asztal közepén állt. Épp úgy, mint hét évvel, hét hónappal, vagy hét órával azelőtt... friss vízzel töltve, de virág nélkül.
A nő egy sarokban ült, onnan figyelte a vázát. Méregette, szemlélte, magában még kritizálta is, pedig a kedvenc
I.
A szokásos reggeli félig halott állapotában matatott a negyvenes korú férfi az szekrényben. Az orrából a takony éppen elcsöppenni készült, a keze reszketett, csörömpölt a kidobatlan, üres üvegekkel, míg végre talált egyet, aminek az alján maradt e
Kölcsey Ferenc 1823-ban január 22-én fejezte be a Himnusz megírását.Erre az eseményre emlékezve 1989 óta ezen a napon ünnepeljük A MAGYAR KULTÚRA NAPJÁT. Az ez alkalomból hirdetett felolvasóestre írtam a Körösvidéki Irodalmi Társaság felhívására.
vörösen zuhogó
vízesés torz hangjain
lebegő látomásoktól
vijjogó madarak tépik a
hajnal húsát
csontszínű ég zokog
s hiába hajoltak földig a fák
és koldultak harangszóért
a templomok
a feltámadás valahogy
ma is elmaradt
Mogorván ballag a matuzsálem idő,
unottan lendít az év kerekén -
újra karácsony van, s a táncoló
gyertyaláng a szeretetről mesél.
A csillagszikrákban felizzanak
még a régi szép emlékek –
zengő Mennyből az angyal,
s boldog gyermekölelések.
A bili
ma éjjel
elindultak a fák
városi varjak
üvöltésem
halott csendbe zárják
rád gondolva
borédes
impressziók közt
hárfám pihen
ezüstfeketében
a már késő
és nekem nem maradt más
mint hajnal előtt
megérinteni az eget
*
sokszor feltör az emberből
az egyszer
holdárnyékban
hi
