Olvasnivaló (1358)
Sorrend
Rágcsálom az ajkad – csupa hús
ellopom a hangod – mélabús
iszom szemedből – kávébarna
megérintem melled – készakarva.
Fogom a kezedet – langymeleg
csiklandozom tested – hempereg
elnyújtózol elméd – ellazul
melléd bújok szívem –
Dércsipkét lehelt kertemre a hajnal -
szikrázó diadém fáim homlokán -
menyasszonytáncra kéri a szellő,
megbotlik otthagyott létra fokán.
Naspolyám orcája fagycsípte barna,
ághegyen hintázva kacsint le rám,
levele otthagyta már mind a hűtlen,
társai
Sárban, vízben gázol
november rőt lova,
mögötte csak zötyög
ócska, rossz kocsija.
Ponyva alatt hideg,
bakon részeg köd ül,
csípős szélostora
csapdos nyakam körül.
Összegörnyed testem,
megborzong a bőröm,
álomképeimben
őszben úszó levél
horgonyként hull elém
időörvénybe ránt
hosszú estek érnek
ajkamra hűlt ének
tétovasága bánt
felhajtom gallérom
csörgetem fillérem
útravaló gyanánt
homályba indulok
kísértő alakok
vágnak elém haránt
illó emlékezet
végtelenje v
Szeretlek - hallgasd -
gyönyörű szó!
Betűi csurognak,
mint halk csobogó:
susogó es,
és zizegő zé,
ropogó er,
és topogó té,
libbenő el,
és koppanó ká,
az eleven e-k
gyöngyfonalán.
Hallod, hogy peregnek?
Visszhangot csepegnek:
szeretlek - szeretlek
szeretlek - szere
- Jó reggelt. Végre felébredt.
- Már itt is van? Mikor érkezett?
- Egy ideje már itt ülök az ágya szélén.
- Tudtam, hogy jönni fog..
- Most mégis fél.
- Nem! Neem... csak még... nem is tudom.
- Tudom, hogy fél. Mindenki fél, ne haragudjon emiatt magára.
-
Itt vagyok, megjöttem!
Hoztam virágot neked,
sárgát és fehéret.
Jó, jó, igaz, rég voltam -
ne korholj - tudod, sok a dolgom,
folyton a rohanás …
A gyerekek jól vannak,
a kicsi még iskolás,
majd jön a nagy is,
de ő most szerelmes -
ja
Remeg az éjszaka didergő combja,
hullik az akác dércsípte lombja.
A leszálló ködben torz rakéták -
ég felé törnek a vén borókák.
Kert végében az ezüstfenyők
sort állnak, mint kéregetők.
Kavicsos úton bokrok árnya,
mintha köztük apám állna
Körös-körül köd van
Kapaszkodom saját kezembe
Kutatom, keresem kínlódva,
Kábán kóvályogva az utam.
Köd-koboldok kerülnek körbe,
Karvaly karmokkal kapaszkodnak belém.
Kitárt karom ködöt kavar,
Ködfalnak koppanok,
Ködsemmit karmolok.
Kitágult pupillám
Ne kérdezd mióta –
tán örök időktől fogva,
mióta állnak a hegyek
és partot mosnak végtelen tengerek –
őket se kérdezed.
Szeretlek…
Ne kérdezd meddig –
nem tudom, mikor
száll el utolsó sóhajom,
hisz felkel a Nap minden reggel
és éjjel ezer
zökken a vér szűkülő erekben
gyomorfalamban savmarta a seb
felfeslő kötés az ideg
nappalokra tekert gombolyag
macska játék -
karma húsba kap
az aritmia torkot szorít
a csak azért is
csak azért se
megfeszít
