SZÉPIRODALOM

Megint karácsony van -– ugyanaz a díszlet -–,
a gömbökön ugyanúgy megtorpan a fény,
az adventi koszorún tömbgyertyák égnek,
s a fenyőfa most is a mennyezetig ér.

Pianóban szól az Adeste fideles,
az ajándékokon díszes csomagolás -–
a vacsora -– mint m

Kristálycsizmába lép az éj,
jégsarkakon kopog,
halk dérrel hinti lábnyomát,
talpán friss hó ropog.

Ilyenkor vágyom messzire,
hol jámbor még a táj,
hol város hangja nem zavar,
a csend magvába zár.

Elindul fáradt képzelet,
bódultan andalog,
szememben

Fehér párán fetreng az éj vadul,
tömött takarója földre lehull.
Homály leskelődik – tétova fény,
az úttest is inog, vonzza a kéj.

Mint dühöngő vadvízen zátonyok,
bukkannak fel sötét kőpásztorok.
Haramialelkük sárkánytorok,
ködcsizmában álló éles sar

 

amikor rád dől majd a dermedt téli csend
csak szürke gondolatok kabátszárnya leng
töppedt magányodnak rég senki sem felel
már minden kedves szóért térdepelni kell

kezedben minden elmúlt puha pillanat
szúró tövissé válik néhány perc alatt
s

Őrülten vágtázó, acsargó,
hiéna napjaid sikátor-sűrűjében
nem hull rád áldás, csak hamu,
korom és felkavart homok.
Keselyűk kárognak füledbe,
tetőkön szórják szét fuldokló jajod.
Köpönyeged kifordítva öltöd,
újabb próba vár, kínzó megfelelés.
Sz

Mint lenge lepel lóg a lég,
szellemfák közt hull a dér.

Koldus alszik avarágyán,
takarója sátorvászon,
deres feje rongypárnáján –
álma kővel bélelt bársony.

Nincsen ajtó, nincsen kapu,
háztetője a csillag-ég,
talpán száraz útilapu –
szeme fonnyadt

...
és bocsásd meg a mi vétkeinket,
miképpen mi is megbocsátunk…

magunknak,
mert míg más szemében a szálkát is,
sajátunkban a gerendát se -
mindig van indok a felmentésre.
mindig van bűnbak kire rákenheted,
és magadnak se vallod be vétkedet.
aki mást

 

Elmúlt az éj, a vidám barátölelés,
feldöntöttük borunkat, lucskos a söntés.
Elengedtük kezünk – karunk elernyedett,
szófoszlányaink már lógó lebernyegek.

…
A hajnal arcára ráfagyott a fátyol,
az útszéli bokor hullólevél jászol.
R

Nyirkos, hideg hajnalon
kódorgok a tóparton –
szívverésem hallgatom.
Gondolatom messze jár.

Tompán csosszan méla léptem,
visszhangzik a régi stégen –
köd lebeg a víz felett,
táncolnak a szellemek.

Lusta hullám lomhán csobban,
vén hajótest