Üres poharak alatt sorsolnak felettem,

mint kiszáradt antiloptetem,

a semmibe foszlok.

Fanyar szagú sötét csarnokok

hideg kamráinál,

a csend reményt sikál.

Bosszúra éhező kielégületlenség,

mely unos-untalan nyomomba lép,

szikkadó csontomba hatol,

illan belőlem a lét mindenhol.

Pajzsára emel a tagadás,

az önámításba csapkodó más,

és a türelem virágát tépkedő

rozsdálló múlt idő.

A haldokló városka mélyéből kúszott az utcák kopott falai közé az áthatolhatatlan ködsötét. Foghíjas közvilágítás nyomasztotta tér mocskos padjai alá, a hideg szél rothadó faleveleket sepert. A csend nyálkás csápjaiba kapaszkodott az éjszaka sikamlós leple. Bűzös párát leheltek a színültig telt csatornák öntvényrácsai. Még néhány ablakból tompa fény szűrődött a macskaköves út nedves palástjára, melynek csillogása egy komor kapubeugró padlózatán fekvő alakra vetült. Körülötte jókora vértócsa növekedett, mely gőzölgő ereket alkotva futott a rések közt szerteszét. Mattfekete Land Cruiser fordult a kapu elé, az anyósülésben helyet foglaló utas egy elegáns hangtompítóval szerelt Nagant M1895 revolvert lökött a mozdulatlanul heverő mellére.

Kora reggel, a pékségből hazafele igyekvő cukrászsegéd fedezte fel a vérbe fagyott ötven körüli férfit. Miután sokkos állapotából kihozták a mentősök, töviről-hegyire kikérdezte az erősen kopaszodó öltönyös nyomozó. Sokat nem lehetett kiszedni a legényből, az összefacsarodott test látványától összevizelte magát, visszarohant a sütödébe, majd onnan értesítette az éjjeli pótlék elszámolásával babráló műszakvezető a helyi hatóságokat. Kordonszalagot húztak az egyenruhások, hogy némi használható nyomot megmentsenek a munkahelyekre szállingózó bámészkodóktól. Bálint, a kopaszodó detektív hosszasan telefonált, majd engedélyt adott a halottszállítóknak az áldozat elszállítására. A közeli lakókat kikérdezték, de senki nem látott és hallott semmit. Az útról a tűzoltók mosták le a hatalmas vértócsát. A feketén csillogó nyálkás masszává kocsonyásodott emberi hajtóanyag, dicstelenül folyt el az út menti gazos árok szutykába. 

Egy áporodott szagú iroda roskadozó polcára került ez a sors is. A megoldatlan ügyek hosszú lajstromát gyarapította, mint megannyi társa. Valamire, illetve valakire várt. Egy összekapcsolódásra, vagy csupán a véletlenek közjátékára, hogy valamikor egyszer újra leporolják.

A sziklák magányában konok szél zúg,

koptatja az érvényétvesztett jelent,

vas falakon kedves havasigyopár

szirma gyúl,

fájdalmat nyög a közöny kint,

 és idebent.

Fáradt lámpavasra kapaszkodó köd,

a vakság bilincsébe mart,

kisvirág ékesen szólít,

csöndesen hevíti a tűzvihart.

Áthatolhatatlan éjbe botlik az álom,

nyelvek alatt kesernyés pirula,

a távolban megsebzett várrom…

egy színpadon lép fel a tegnap és a ma.